Európai Bizottság;MTVA;Papp Dániel;állami média;

A hírhamisító Papp Dániel elmondta az Európai Bizottság delegáltjainak, hogy kiegyensúlyozottan működik az állami média

Csak az a fránya ellenzék ne támadná őket ok nélkül folyton.

Kiegyensúlyozottan, a szakmai előírásoknak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelve működik a magyar „közmédia” - ezt állította Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Európai Bizottság delegáltjainak a 2023. évi jogállamisági jelentés elkészítése céljából folytatott konzultáción.

Az MTVA-nak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Papp Dániel a magyar „közszolgálati” médiarendszer helyzetéről és működéséről beszélt, ennek keretében a nemzetközi szabványoknak megfelelő, azokkal összhangban működő „közszolgálati” műsorgyártást vizionált az Európai Bizottság illetékeseinek. Az MTVA jogerősen hírhamisítónak nevezhető vezetője a megbeszélés során hangsúlyozta az MTVA Etikai Kódexében, valamint a Médiatörvényben és a Közszolgálati Kódexben megjelenő kiegyensúlyozottságra és pártatlanságra vonatkozó rendelkezések érvényesülésének állítólagos garanciáit.

Papp Dániel elmondta, hogy az állami média a a korábbiakhoz hasonlóan a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően is „létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI) biztosítva, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása - nem csak a kampány, hanem a választások ideje alatt is - megfeleljen a Közszolgálati Kódex előírásainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek”.

Miután pedig a plafon a jelek szerint még ekkor sem szakadt le, az MTVA kiegyensúlyozottságot demonstráló vezetője a közlemény szerint kijelentette:

„Noha a magyarországi ellenzéki pártok a rágalomtól és a hazugságoktól sem elriadva próbálják a közmédiát politikai színtérre rángatni, statisztikailag alátámasztott, hogy a közmédia valamennyi parlamenti pártnak biztosítja a megjelenés lehetőségét. A választási kampány során bírálataik ellenére még a törvény biztosította lehetőséggel sem éltek.”

Az MTVA közlése szerint Papp Dániel azt is jelezte a bizottság delegáltjainak, hogy a választási kampány időszakában egyetlen panasszal vagy kiegyensúlyozatlansági kifogással kapcsolatban sem marasztalták el az állami médiát. Kifogások alapján a panaszosok később sem indítottak hatósági eljárást, egyetlen ügy került csupán a Nemzeti Választási Bizottság elé, amelyben a hatóság végül a „közmédiának” adott igazat.

A közlemény szerint Papp Dániel arról is beszélt, „nap mint nap tetten érhető, hogy a baloldali pártok képviselői a rendszeres meghívás ellenére kampányszerűen távol maradnak a televízió- és rádióműsorokból, bojkottjukkal a közmédia hitelességét és pártatlanságát igyekeznek aláaknázni”. A hírhamisító vezérigazgató végezetül azt is kijelentette, miszerint a magyar „közmédia” működésének alapvetése, hogy a műsorgyártás folyamatára a politikának nem lehet befolyása.

A közlemény arra nem tért ki, hogy az uniós testület delegáltjai el is hitték-e a pártatlanságról szóló okfejtést.