- A térdig érő város – Törökországi bevetés után a magyar mentőknek a traumákat is fel kell dolgozniuk

„A harmadik napon Trafi – megelőzve az utcai őröket – jelezte, hogy rengés kezdődik, ki kell menekülni a házból. Nem volt hajlandó végrehajtani a feladatot, megtorpant, és hívott kifelé” – mesélte a Népszavának egyik törökországi élményét Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola vezetője. „Köztünk nincs főnök-beosztott viszony, számos esetben ő vigyáz rám.”

Trafi, a nyolcéves labrador szakmahalmozó: nyomkövetésben, területen keresésben, romkutatásban egyaránt emelt szintű nemzetközi minősítéssel rendelkezik, emellett kiképzett vakvezető, terápiás és mozgássérült-segítő kutya – hobbija pedig a szarvasgombászás. A Törökországban dolgozó magyar mentőcsapat tagjaként három személyt jelzett a romok alatt. A kiképzője azt mondta,

Nem kockáztathatják, hogy időt vesztegessenek egy esetleg felesleges romeltakarításra, mert az emberek életébe kerülhet.

Törökországot és Szíriát múlt hétfőn érte a pusztító, 7,8 erősségű földrengés. Eddig több, mint 35 ezer áldozatot emeltek ki a romok alól, de egyes becslések szerint a halottak száma ennek akár a kétszerese is lehet. Magyarországról 7 szervezet 156 tagja 28 kutyával utazott Törökországba. Pavelcze László nem először látott ennyire letarolt tájat, hiszen már 1999-ben, az akkori földrengés után is túlélőket keresett Törökországban. Az viszont meglepte a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoportjának vezetőjét, hogy a helyiek 30 év alatt semmit nem változtattak az építkezési gyakorlaton. A Népszavának azt mondta, a házakat tartó fémszerkezet papírként szakadt el, szerinte spórolni akartak a rossz minőségű anyagok használatával.

Pavelcze László a „térdig érő város“ kifejezéssel illusztrálta a pusztítás mértékét, a földdel egyenlővé vált épületek magasságára és mennyiségére utalva. Mezősi Tamás szerint az ilyen helyzetekre nem lehet előre felkészülni. Az éles bevetés és a gyakorlás között az az alapvető különbség, hogy az épített gyakorlóhelyek úgy vannak megtervezve, hogy az ember akkor sem kerül életveszélybe, ha rosszul méri fel a helyzetet. „Törökországban viszont minden pillanatban arra kellett gondolni, hogy mi történhet” – mondta Mezősi Tamás.

– mondta lapunknak Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálatvezetője. Csapatuk szombat este jött haza Törökországból, 20 emberrel, 4 keresőkutyával dolgoztak 5 napig és 17 embert találtak meg a romok alatt. „Leginkább a 15 éves fiú, Ali mentése viselt meg mindenkit. 36 órás, megfeszített munka ellenére sajnos nem sikerült kihoznunk. Ezt nehéz feldolgozni, bár mindent megtettünk, amit tudtunk. Ott, a helyszínen nincs lehetőség arra, hogy lelki életet éljünk. Szerencsére azt látom, hogy mindenki fel tudta dolgozni, a helyén tudja kezelni, hogy ez nem rajtunk múlt.” Három évtized kutatás-mentés után Pavelcze László általában már nem szokott „lelkizni”, de apaként nem tudja és nem is akarja visszatartani az érzelmeit, amikor gyerekeket ásnak elő. A második napon egy apára és két gyerekére találtak a romok alatt, ekkor elsírta magát. Az épület másik oldalán a török csapatok emelték ki az anyát, illetve megtalálták a két nagyszülőt is. Csak a nagymamát sikerült megmenteni. Pavelcze Lászlóék 7 túlélőt mentettek ki, az ötfős családon kívül egy fiatal fiút és lányt. Előfordult, hogy élő sérült fölött kell átlépniük, mert nem tudták megmenteni, de csak rajta keresztül segíthetnek egy jobb állapotban lévő sebesültön. „Ezt el kell fogadnunk” – mondta Pavelcze László. Általában 7-10 napig lehet arra számítani, hogy túlélőket találnak, ám Törökországban a hideg és az eső miatt ez az idő jelentősen csökkent.

Bár a hírek szerint fosztogatások is előfordultak, Pavelcze Lászlóék ilyet nem tapasztaltak, és a legnagyobb összhangban dolgoztak a helyiekkel és a török mentőcsapatokkal is. A koordináció és a kommunikáció azonban rosszak voltak, előfordult, hogy a helyi szervek – a mentők, a tűzoltók, a rendőrök vagy az önkormányzat – nem tudták, mit csinál a másik. A baptista mentőcsapatot is küldték olyan helyszínre, ahol órákkal korábban már kimentették a sérülteket.

„Viszünk sátrat, fűtőberendezést, élelmet, innivalót, mindezek mellett kutatási felszereléseket – speciális kamerákat, hangdetektorokat –, valamint műszaki mentési eszközöket, pneumatikus és hidraulikus emelőszerkezeteket, vágóeszközöket, a kutyák boxait, egyéb kiegészítőket, saját védőfelszerelést, ruházatot. Mindezt 42 alumínium láda rejti.” A csapat felszerelése másfél tonna volt, szerencsére a légitársaság mindezt feladható poggyászként kiszállította, nem kellett cargo repülőre várni. A mentés nagyon drága, csak a kiutazási költség 8-10 millió forint lett volna, amit ezúttal a Külgazdasági és Külügyminisztérium átvállalt. „A kinti kiadások is felemésztenek 1-2 millió forintot, de egy ilyen katasztrófa utáni helyzetben nem jellemző a számlaadás, érdekes beszélgetések során szerzünk teherautókat innen-onnan. A legnagyobb költség a kint elhasználódott felszerelések pótlása. Például a vasbeton szerkezeteket gyémánttárcsás berendezésekkel vágjuk, ezek 2-3 millió forintba kerülnek. Mindig van néhány tönkrement ruha, bakancs, ami nem tűnik soknak, de az a speciális ruházat, amiben dolgozunk, fejenként 300 ezer forint, a bakancs 100 ezer, egy sisak 150 ezer.”

A hazatérés után a szolgálat élete visszaáll a normális kerékvágásba. „Vasárnap pihentünk, most elkezdünk mindent visszapakolni és karbantartani, hogy újra indulásra készek legyünk. A kutyák rehabilitációs foglalkozásokon vesznek részt, hiszen a megtalált túlélők nem tudták megjutalmazni őket. Mivel a kutyák kiképzésekor a jutalmazás nagyon fontos, ezért a mentés után vissza kell építeni a bizalmukat. Lesznek értékelések, megbeszélések, kiegészítjük a felszerelést azzal, amit a kollégák a mentéskor hiányoltak. 2-3 hét, mire visszaállunk a normális, megszokott életünkre, és várjuk a következő bevetést.

A baptisták 19 fős csapata 8 kutyával a leginkább sújtott Antakya városban mentett. A Katasztrófavédelem 55 fős Hunor mentőcsapata 6 kutyával végezte a kutatást, ők 17 túlélőt – köztük 3 gyereket –, és 27 holttestet emeltek ki a romok alól.