– A Transparency International EU hol helyezkedik el a szervezet hálózatában?
– A Transparency International egy nemzetközi antikorrupciós mozgalom. A világ több mint száz országában vagyunk jelen. Az egyes irodák profilját a helyi problémák alakítják. Magyarországon sokat foglalkoznak a kollégák a közbeszerzések tisztaságával, míg az írországi szervezetnél a pénzpiacok átláthatósága van inkább fókuszban. Berlini központunk koordinálja a munkát, de a helyi csapatok függetlenül dolgoznak. A brüsszeli irodánk az Európai Unió működését figyeli. Vizsgáljuk a tisztviselők, biztosok, európai parlamenti képviselők átláthatóságát, elemezzük, hogy milyen szabályok javíthatnák az uniós intézmények működését. Kiemelt terület az illegális pénzmozgások felderítése is. Az én témám a pénzmosás elleni küzdelem. Mostanában sokat foglalkozunk a szankciók betarthatóságával, a különféle vagyonelkobzások jogi részleteivel. Néhány kollégám a jogállamisági kérdéseket, horizontális antikorrupciós ügyeket boncolgatja. Rálátásunk van arra is, hogy a 27 tagállam miként ültet át egy-egy uniós jogszabályt, irányelvet a maga jogrendjébe. Alapvetően az európai jogalkotást és döntéshozatali mechanizmust figyeljük.
– Milyen problémák vannak a szankciók végrehajtásával?
– Szép, hogy valakit szankciós listára tesznek, és befagyasztják az itteni vagyonát, de csak papíron. Az orosz oligarchák jachtjai ott állnak európai kikötőkben, de egyikre sincs ráírva, hogy Putyin emberének a tulajdona. Mint ahogy az Adrián köröző NER-jachtról sem tudtuk, kié. Mert egy olyan cég birtokában vannak, amelynek a valódi tulajdonosát nem ismerjük.
Aliser Uszmanov orosz oligarchának van egy egészen különleges jachtja, mindenki csodálta a hamburgi kikötőben. Köztudott volt, hogy az övé. Ám amikor tavaly tavasszal szankciós listára tették, a német rendőrség mégsem tudta lefoglalni, mert nem tudták bizonyítani, hogy ő a tulajdonos. A jacht a Kajmán-szigeteken volt bejegyezve, a tulajdonosi lapon pedig egy máltai cég szerepelt. Hónapokat igényelt a bizonyítás. A bankszámlákkal hasonló a helyzet.
– Illegális üzleti kapcsolatok is előfordulnak szankcionált orosz cégekkel?
– Több jel is utal erre, csak nehéz felgöngyölíteni az eseteket. De amikor azt látjuk, hogy az elmúlt évben Örményországba vagy Kirgizisztánba megsokszorozódott az uniós export, ott pedig az Oroszországba irányuló nőtt meg jelentősen, ez enyhén szólva gyanús. Az orosz vagyonok kimenekítése Európából szintén folyamatos. Az egyik célország az Egyesült Arab Emírségek. Tényfeltáró cikk számolt be tavaly arról, hogy egy Cipruson bejegyzett orosz bankot gyakorlatilag „felvásárolt” a menedzsmentje. Így cseréltek tulajdonost.
– Az ilyesmit is nehéz bizonyítani?
– Az Európai Unióban nem egységes annak a megítélése, mit jelent a szankciók megkerülése. Ha a testvérem nevére írom át a tulajdonom, vagy egy Kajmán-szigeteken bejegyzett cégre a házamat, mi bizonyítja, hogy szankciókat akartam elkerülni? A 27 tagországban ez legalább negyvenféleképpen értelmezhető. Az Európai Bizottság novemberben javasolta, hogy legyenek egyértelmű és azonos szabályok az unión belül. Legyen világos, mi számít a szankciók elkerülésének, minek legyen büntetőjogi következménye. Ez jelenleg 14 tagországban nem bűncselekmény, hanem adminisztratívan, hatósággal kezelendő probléma. De az is érdekes kérdés, hogy mi kerül fel a szankciós listára, és mi nem. Most épp egy ilyen témán dolgozunk.
– Mondana róla valamit?
– Oroszországnak a kőolaj, földgáz és a szén mellett a gyémántbányászat is fontos bevételi forrása. Az Alrosa cégcsoport tartja kézben, 4 milliárd euró éves profitot szerez belőle, amelynek jó része egyenesen az államkasszába kerül. Ennek ellenére az EU még nem szankcionálta az orosz gyémánt importját. Pedig luxuscikk, nem mondhatjuk, hogy megfagyunk nélküle. Csakhogy Antwerpen a világ egyik legfontosabb gyémántkereskedő városa. És az áruk nagyjából egy harmada az orosz bányákból érkezik. Próbáljuk győzködni a tagállamokat az orosz gyémánt szankcionálásáról, de érezhető, hogy Belgium blokkolja a folyamatot.
– Ön elsősorban a pénzmosás ellen tevékenykedik.
– Van egy viszonylag fejlett európai szabályozás a pénzmosás ellen. Most készül a hatodik irányelv. A legfontosabb, hogy tudjuk, kik a valódi tulajdonosai egy cégek vagy szervezetnek, és a pénzintézetek, ügyvédek, jegyzők ellássák az ellenőrző feladataikat. A Danske Bank esete Észtországban jól példázza a hiányosságokat. Ott az észt GDP mintegy tízszeresének megfelelő összeget mostak tisztára néhány év alatt. Angliában bejegyzett, névtelen cégek utaltak át pénzt a Danske észt fiókjába, onnan pedig tovább került a világ minden tájára. Az állami szervek se Észtországban, se Dániában, se Nagy-Britanniában nem vizsgálták megfelelően a pénzmozgást. A bankról nem is beszélve. Az erre vonatkozó szabályokat próbálja most az EU tökéletesíteni. Létre fognak hozni egy pénzmosás elleni ügynökséget, közvetlenül ellenőrizhet intézményeket.
– A Katar-gate-botrányban azzal vádolnak EP-képviselőket, hogy pénzért képviseltek EU-n kívüli érdekeket. Egyedi eset?
– Ez a fajta megvesztegetés, direkt pénzkifizetés – a jelek erre utalnak – bűncselekmény. Külföldi újságírócsoportok kiszivárgott orosz e-mailekből arra is gyanakodnak, hogy Európa több országában, például regionális parlamentekben szintén lefizetett emberek terjesztettek be Oroszországot megértőbben kezelő határozati javaslatokat. Bíróságoknak kell kivizsgálniuk, történt-e valóban bűncselekmény.
– Magyarországon nagy probléma az uniós pénzek nem megfelelő kezelése, hogy finoman fogalmazzunk. Más tagországokban ez mennyire gyakori?
– Mindenhol komoly probléma. Ahol van közpénz és hatalom, ott jelentős a korrupciós kockázat. Kérdés, hogyan kezeljük. Egyes országokban jobbak a jogszabályok, másrészt azokat igyekeznek szigorúan betartatni, és az intézmények függetlenek. Az EU szereti a jogállamiság fogalmát, aminek az a lényege, hogy a jog mindenkire vonatkozik. Mindegy, ki hajt végre csalást, egyforma következményei lesznek. A magyar kormányon ezt is számonkérik. De a pénzek felhasználása általános probléma. Ezért is hozták létre az Európai Ügyészséget (EÜ). Mindennel foglalkozik, ami sérti az EU pénzügyi érdekeit, nyomoz adócsalási ügyekben is, amikor több országon utaztatnak át termékeket, és a végén nem fizetnek áfát. Több esetben az EÜ vizsgálatai nyomán el is indult a bírósági eljárás. A kérdés, van-e erre szándék, kapacitás, jogszabályi környezet.
– A korrupcióérzékelési index alapján nálunk a legrosszabb a helyzet. Mitől jobb máshol?
– Az index csak az állami intézményrendszerek korrupcióját vizsgálja. Sok indikátorból adódik össze az eredmény, és fontos tényező, milyen irányú a változás. Nálunk sajnos negatív. Általában a skandináv országok szerepelnek nagyon jól. Jobban odafigyelnek az átláthatóságra, arra, hogy az intézmények mennyit, mire költenek, milyen az állami költségvetés. A vagyonbevallások is sokkal részletesebbek, a képviselőknek a költségtérítéseikkel is pontosan el kell számolniuk, és mindez hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a tisztviselők, politikusok megbecsüljék a közpénzt. De az egyik legfontosabb dolog, hogy a korrupciós csalásnak nagy eséllyel van következménye.
– Ami már az igazságszolgáltatáson múlik.
– Igen, de nem csak erről a szintről lehet szó, amikor következményekről beszélünk. A jobb értékelésű országokban a vezetésnek politikai felelősséget kell vállalnia, ha kiderül, hogy nem megfelelően könyvelt egy költségvetés. Akkor is, ha csalás gyanúja fel sem merül. Esetleg le is kell mondania. De ha nincsenek következmények, a vezető nyugodtan ülhet a helyén, és idővel korrupciós ügyekbe is könnyebben belesodródhat. Rengeteget számít a kontroll, a politikai helyzet. Szlovákiában a hatalmi összefonódások sokáig megakadályozták a nyomozást Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyében. Robert Fico miniszterelnöknek ekkor le kellett mondania. Majd amikor a rendőrség elkezdhette az események felgöngyölítését, a bíróságig is eljutott az ügy.
– Egy korábbi lengyel közlekedési miniszter azért kapott bírságot, mert nem vallott be a vagyonnyilatkozatában egy luxusórát. Lemondott a mandátumáról…
– Korábban egy svéd miniszternek azért kellett mennie, mert magánkiadásokra használta a minisztériumi bankkártyát, parkolójegyeket, egy utazásánál pedig szendvicset vett vele a reptéren. Ha a politikusok úgy érzik, valami hátrányos a számukra, hitel- és szavazatvesztést okozhat, lépnek. Magyarországon nem érzik. Hiába keverednek korrupciósnak nevezhető botrányba, nemhogy megtarthatják a pozíciójukat, de egyeseknek miniszterként egyre nagyobb hatalmuk van. A vizsgálatok sehova sem jutottak.
– Az EU-s intézmények működését milyennek látják?
– Rossznak. A Katar-gate-ügy jelzi, hogy a rendszer eléggé védtelen az efféle súlyos korrupcióval szemben. Az Európai Bizottság esetében is lenne mit javítani az átláthatósági szabályokon. Az Európai Parlamentben nincs következménye, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Nem feltétlenül kenőpénz átvételéről van szó, hanem azokról az előírásokról, amelyeket a képviselők saját maguknak hoznak. A vagyonbevallástól kezdve egészen addig, hogy milyen más állást vállalhatnak. Utóbbi jelenleg nem is korlátozott, ami komoly problémákat vethet fel. Radosław Sikorski volt lengyel külügyminiszternek, EP-képviselőnek például van egy tanácsadó cége, amelyről a napokban kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel is volt szerződése. Honnan tudjuk, hogy tényleg csupán tanácsadásról volt szó? Ezért sokkal szigorúbb szabályozás kellene. Kritikus pont a lobbitevékenység is, amikor óriásvállalatok felbérelnek ügyvédeket, marketing- vagy egyéb szervezeteket, és arról győzködik a közvéleményt és az európai döntéshozókat, hogy káros-e vagy sem egy ipari tevékenység. Ezzel vitákat befolyásolhatnak. Legitim tevékenység ugyan – ha tudunk róla. A Bizottság képviselőivel csak regisztrált lobbisták találkozhatnak. De ez a parlamenti képviselők többségére nem vonatkozik, csak bizonyos esetekben kell jelenteniük, kikkel találkoztak, mikor, ki, miről próbálta őket meggyőzni. Nincs, aki ellenőrizze az önbevallásokat. És ha elhallgatják a lobbitalálkozókat, nincs következménye. Mint ahogy annak sincs, ha nem tartják be az etikai kódexüket. Az ilyen ügyek a képviselők közül kiválasztott belső testület elé kerülnek, és jellemző adat, hogy például a 2014–2019-es ciklusban megvizsgált 24 esetből egy sem vont maga után szankciót. A Transparency úgy véli, egyrészt nyilvánosságra kéne hozni ezeket az ügyeket, másrészt külső embereket kell bevonni az ellenőrzésbe, a vizsgálatokba. Különben nincs visszatartó erő, nem lehet érdemben kontrollálni a szabályok betartását.
– Ez rendszerszintű hibának tűnik.
– Egyértelműen az. Persze az uniós intézmények esetében még csak arról van szó, hogy az elégtelen szabályozás növeli a korrupció kockázatát. Az igazi bajt az jelenti, amikor egy országban a törvények segítik, szentesítik a korrupciót. Ezt nevezzük az állam foglyul ejtésének.
