Ukrajna;Honvédelmi Minisztérium;fegyverszállítás;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;

2023-02-21 13:04:00

Magyarország csendben egyeztet ukrajnai fegyverszállításokról Brüsszelben

Nagyon igyekeznek elrejteni a hazai nyilvánosság elől. 

Ukrajna katonai támogatása volt a fő témája azoknak a brüsszeli találkozóknak, amelyeken a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tisztviselő is jelen voltak - írja cikkében az Átlátszó. 

Február 14-15 között kétnapos konferencián üléseztek a NATO-tagállamok honvédelmi miniszterei Brüsszelben, amiről később egy videóban is beszámoltak. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO kollektív védelmi politikáját, az európai hadiipar felpörgését, azon belül a magyar haderő fejlesztését említi, mint témát.

Azonban a Magyar Honvédség képviselői részt vettek az Ukrajna katonai támogatását koordináló Ramsteini Csoport ülésén is, amelyet szintén ugyanebben az időpontban tartottak. Utóbbi javarészt NATO-tagállamokból áll, de a szervezeten kívüli országok például Svédország és Grúzia képviselői is részt vesznek az üléseken. Ezen egyeztetések kimondott célja a megszállt országnak nyújtott katonai segítségnyújtás koordinálása. Az Átlátszó úgy tudja, itt jellemzően az ukrán védelmi miniszter tájékoztatja a szövetségeseket a hadi helyzetről, és arról, hogy milyen fegyverekre van szüksége Ukrajnának. Ezt követően érkeznek a résztvevők felajánlásai. 

A ramsteini csoport ülésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt hivatalos magyar részről, azonban a kiadott felvételek szerint a magyar NATO-képviselet helyettes képviselője, Géczy Balázs is vett részt az egyeztetéseken. A Deutsche Welle felvételein felismerhető még a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ volt parancsnoka, Szűcs József ezredes. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára közel fél éve kommunikálta utoljára nyilvánosan, hogy részt vett az ülésen - ezt követően inkább már hallgatnak erről.

Azonban a külföldi sajtófotók alapján egyértelmű, hogy a magyar fél is képviselteti magát ezeken a megbeszéléseken. 

Mindez annak fényében érdekes, hogy a fideszes médianyilvánosság elsősorban a Kreml propagandáját terjeszti a háborúról. Ennek következtében a kormánypárti szavazóknak kevesebb mint a fele tartja hibásnak Oroszországot az invázióért. Bencsik András egyenesen odáig ment, hogy nekik drukkol, de Novák Katalin államfő is kapott hideget-meleget követőitől, amiért szóba állt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, s a megszállt országnak nyújtott segítségről beszélt.