Beérett a sokszínűség, az egyik magyar animációs rövidfilm elismerő oklevelet kapott a Berlinalén

Hosszú évek óta most először lehetett átütően érezni az új utat, amely mögött Carlo Chatrian művészeti igazgató munkája áll.

Az idei berlini versenyprogram szemben a cannes-i koncepcióval nem az auterizmust vette alapnak, hanem egy-egy adott mű egyedi koncepcióját. Ehhez kellóképpen változatos alkotókból álló zsűrit állítottak össze, ahol a két véglet a folyamatosan viccelődő és önmagát kényszerfilmenek tartó román rendező, Radu Jude volt az egyik véglet, a másik pedig a grémium elnöke, az Oscar-jelölt színésznő, Kristen Stewart, aki ráadásul harminckét évesen minden idők legifjabb zsűrielnöke volt Berlinben. Ám, az, hogy minden egyes tag mennyire különböző, az kiderült a Berlinale Talent Campus beszélgetésén, ahol annyi kiderült a zsűrizésről, mindenki más gondol minden filmről. Hogy ezen végül felülkerekedtek, bizonyítja, hogy szombat este kiosztották az elismeréseket.

Túl nagy meglepetések nem születtek, az Arany Medve a veterán francia dokumentumfilmes, Nicolas Philibert Sur l'Adamant című műve lett. Philibert eddigi legismertebb műve, a 2002-es Én, te, ő volt, amely egy francia vidéki egyszobás, egyetlen tanárral rendelkező általános iskola működését mutatta be bármiféle, a lényegről elterelő fikciós kommentár nélkül. A most bearanyozódott film koncepciójában, alkotói metodikájában igen kvázi megegyező a korábbival, csak éppen itt egy párizsi, a Szajnán egy állóhajón működő pszichiátriai járóbeteg-gondozó, az Adamant mindennapjait örökítette meg, ahol művészi alkotófolyamatok részei az aktív terápiának.

Kristen Stewart az indoklásában kiemelte, hogy emberek évezredeken keresztül állították fel a különböző elméleteket arról, hogy mi lehet művészet, és mi egy adott mű esztétikai értéke kezdve Arisztotelésztől, Barthes-tól és Sontagon keresztül égészen Beavis és Buttheadig, de mi, mindannyian enélkül is tudunk, érezzük, mi az – érvelt a színésznő a tőle megszokott intellektuális provokációval. (Amúgy – ironikus – épp a Berlinale előtt jelentették be, hogy éppen Stewart Sontagot fogja megformálni következő filmjében.) A döntésen Philibert szemmel láthatóan meghökkent, mivel a színpadon a zsűri felé azt a kérdést intézte: „Megőrültetek, vagy mi?” De azért gyorsan összeszedte magát és hozzátette, hogy mélyen megtisztelve érzi magát és a filmje után mindenki belátja majd, hogy nem biztos, hogy azok a legnagyobb őrültek, akikről azt gondolja a többség. Nem mellékesen Philibert műve volt ez egyetlen dokumentumfilm a versenyben.

A zsűri nagydíja, az ezüst Medve Christian Petzoldhoz került, akinek eddigi filmjei mindig a témájukban izgalmas, de nem igazán jó kategóriába tartoztak, ám most az Afire (Vörös égbolt) című komédival megtalálta az egyensúlyt az enigmatikus szerzőiség és a műfajiság között. Az Afire a 2020-as, kissé zavaros Hableány laza folytatása – trilógia van készülőben –, ebben a műben is sok a meg nem magyarázható elem, példáéul lángoló erdők, szerelmi sokszögek, halálos betegség és környezeti katasztrófa. A középpontban Leon, aki a könyvet szeretné befejezni, ezért Félix nevű haverjával a Balti tenger partján lévő házba igyekeznek. csakhogy ott van már Nadja, a fagyiárúslány, aki hangosan élvez, amikor a vízimentő barátjával aktusban van. A mű Leon szenvedéstörténete, aki imádja magát és belülről fakadó agóniáját, mivel sokkal szebb ettől szenvedni mind a közelgő világvégét komolyan venni – ez az irónia most tökéletes Petzold-világot eredményezett.

A legjobb rendezésért járó Ezüst medvét kapott Philippe Garrel – aki tulajdonképpen a mezőny egyetlen régi nagy neve volt. A Le grand chariot (A nagy szekér) című drámája tulajdonképpen családi vállalkozás, kívül-belül. Hiszen egyrészt a gyermekeivel alkotott közösen (köztük persze ott van Louis Garrell) és a művészet változásait megélő família történetét meséli el egy bábszínház dicsőségén és elmúlásán keresztül. Mindemellett ő volt az egyetlen olyan alkotó, aki fikcióként volt képes beszélni a művészetről, de legfőképpen az azt létrehozókról. Fikciós kereteken belül hoz létre önmagán túlmutató művészetet – a lehető legkonzervatívabb módon.

A zsűri különdíját is filmdráma nyerte el, a Joao Canijo Viver mal (Rossz élet) című portugál-francia koprodukció, amelyet Joao Canijo rendezett. A legjobb főszereplőnek járó Ezüst Medvét a nyolcéves Sofía Oteró kapta a Estibaliz Urresola Solaguren rendezte 20,000 Species of Bees (Húszezer méhfaj) című alkotásban nyújtott alakításért – ilyen fiatalon még senki sem kapta meg ezt a díjat.

A legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét is egy német művész, Thea Ehre vehette át, aki Christoph Hochhäusler Bis ans Ende der Nacht (Az éjszaka végéig) című filmjében szerepelt. Ugyancsak német a legjobb forgatókönyvért járó díj kitüntetettje, Angela Schanelec, aki rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is dolgozik, és ezúttal Music (Zene) című német-francia-szerb koprodukciójával indult a fesztiválon. A valamely alkotói területen - zene, díszlet, vágás, kameramunka - mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét a francia Hélene Louvart, a Giacomo Abbruzzese rendezte Disco Boy operatőre kapta. Magyar sikert is elkönyvelhettünk: Erhardt Domonkos MOME-s diplomamunkája, a Szemem sarka című animációs rövidfilm, amely az ifjúsági zsűri külön méltatásában részesült és elismerő oklevelet kapott.

Cikkünk elkészítését a Budapesti Goethe Intézet támogatta.