Az észak-ukrajnai Lukasivka faluban 1781-ben emeltek fából templomot, amelyet 1913-ban építettek át kőtemplommá. A bolsevikok nem szerették a templomokat: bezárták és raktárrá alakították. A Mennybemenetel templom kegyhelyként született újjá a független Ukrajnában. Ám múlt évben az orosz csapatok az Ukrajna elleni támadás 21. napján elfoglalták a falut, a templomot katonai parancsnokságnak és lőszerraktárnak használták. A heves harcok során az épület teljesen elpusztult, homlokzata, keresztekkel díszített kupolái és belső terei is megsemmisültek. Csak összetört téglák és megfeketedett kövek maradtak. És míg Kirill pátriárka húsvéti istentiszteletet celebrált a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban, Lukasivkában már nem volt hol megtartani.
Harkivban a klasszicista Pavlov-kúriát gránátokkal rombolták le az orosz katonák, a szecessziós Maszlovszkij-bérházat rakétákkal, két ember halálát is okozva, a város szívének számító Alkotmány teret hol bombázták, hol ágyúzták. A Korolenko speciális iskolának bomba jutott, a fellebbviteli bíróság épületének és a politechnikai intézet sportkomlexumának rakéta. Bombát dobtak az ohritkai Régi népházra, Csernyihivben a területi ifjúsági könyvtárra. A XIX. századi Szent György-templomot Zavoricsiben tüzérségi fegyverekkel pusztították el. Mariupolban az Ifjúság Kultúrpalotát egyszerűen felrobbantották.
Ilyen volt, ilyen lett: a ház- és lakásfelújításokról, és mindenféle restaurátormunkákról – a freskóktól az autókig – készült, népszerű fotók mind azt mutatják meg, az emberi kreativitás milyen széppé tud tenni dolgokat. A Lengyel Intézetben megnyílt Képeslapok Ukrajnából című kiállítás viszont azt mutatja meg, egy élhető országot miként igyekszik a földdel egyenlővé tenni az orosz agresszió. Ha a tárlat címe ismerősnek tűnik, nem véletlen: ez az a tablókiállítás, amelyet tavaly novemberben megrongáltak az Erzsébetvárosban, az ismeretlen elkövető(ket) többek között a Mariupol városát bemutató tabló irritálta valamiért.
Nem csak sejthető – és teljesen érthető –, hogy a lengyeleknek az Ukrajnában folyó háborúról szóló tudósítások képei láttán a náci Németország által földig lerombolt Varsó jut az eszébe. Múlt év augusztus 1-én a „W” órában – délután ötkor, a varsói felkelés kirobbanásának idején – Varsóban és Budapesten is, a Lengyel Intézet Platán Galériájában erről nyílt kiállítás. Az akkori tárlat az 1935 és 1955 között Varsót mutatta be egy sztereoszkópszekrény segítségével, a mostani – amely a Most ’44 címet kapta – viszont fotómontázsokon mutatja be az ilyen volt, ilyen lett (lehet) reményét. A Varsói Felkelés Múzeumának a felkelés utáni állapotokat dokumentáló archív felvételeire ugyanis a jelen pillanatait montírozták rá. Varsó porig rombolásáról fogalmat alkothatunk Roman Polański 2002-es filmje, A zongorista egyik jelenete alapján is – mikor Władysław Szpilman kimászik a romok közül –, az itt bemutatott fotók azonban nem egy mozifilm képei. Ráadásul a felkelésben részt vevők e fotómontázsokon időnként „találkoznak” a jelen pezsgő életével is. Így lehet, hogy az egyik képen a Sólyom (Sokol) zászlóalj parancsnoka, Stanisław Sasinowski Żbik célra tart, miközben a háta mögött egy apuka kézen fogva sétál a gyerekeivel.
A Lengyel Intézet kiállításainak megnyitóján számos Budapestre akkreditált diplomata, így Lengyelország nagykövete, Sebastian Kęciek is megjelent. Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Balog István többek között úgy fogalmazott: a jelenlegi háború – amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen – egyik célja, hogy az orosz világot, a ruszkij mirt kiterjessze Ukrajnára. „E háború célja az ukrán identitás, az ukrán kultúra eltörlése, többek között olyan ukrán kulturális műemlékek eltörlése, amelyek hozzájárultak az ukrán identitás kialakulásához. Ezek a fotók épp ezt bizonyítják. Az elmúlt egy évben, amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, 1271 kulturális műemléket romboltak le Ukrajnában, közülük 473-at teljesen eltöröltek a föld színéről. Ezek olyan műemlékek is, amelyek az UNESCO világörökség részeinek lettek nyilvánítva. Ezek nem véletlen balesetek voltak, vagy a háború szomorú következményei: ezek célirányos, tudatos cselekedetek Oroszország részéről, amelynek egyetlen célja van: megsemmisíteni minden olyan kulturális örökséget, amelyek hozzájárult az ukrán identitás kialakulásához. Tudatosan rombolják a múzeumainkat, elégetik az ukrán könyveket, mindent megtesznek azért, hogy nyoma se maradjon az ukrán identitásnak ezeken a területeken. Mindez abból kiindulva, hogy nincs nemzet kultúra, történelem és nyelv nélkül.”
Infó: Make Culture, Not War: Képeslapok Ukrajnából, Most ’44. Lengyel Intézet, március 14-ig
