Árulás és kollaboráció. Erős szavak, de néha nevén kell neveznünk a dolgokat.
Demeter Szilárd, az Orbán-rendszer egyik kulturális kisdiktátora hívására Müller Péter Sziámi rockzenész, kulturális közszereplő tagságot vállalt a Demeter által gründolt állami popbizottságban, a Petőfi Zenei Tanácsban (PEZETA).
A lépés azonnal óriási vitát váltott ki nemcsak a pop- és rockzenét szeretők körében, hanem a széles ellenzéki közvéleményben is. A társasmédia napok óta forr a a dühös posztok és kommentek ezreitől. Mémek és lapkarikatúrák sora teszi nevetségessé a PEZETÁT, s benne Müllert Demeter oldalán.
A poptanáccsal nemcsak az a gond, hogy többségében pályájuk csúcsán túljutott, a mai zenékhez mit sem értő, együttműködésre annál inkább kész idős férfiakat gyűjtött oda Demeter. Felmerülnek éles politikai kérdések is. A kritikusok szerint az alternatív rockzenei háttérrel érkező, liberális Müller belépése opportunista, gerinctelen, elvtelen tett. Magam is így gondolom. Az Orbán-rezsimbe való beépüléssel Müller szembefordult évtizedeken kommunikált elveivel, eszmeiségével. Sajnos ki kell mondani: a fordulattal ismert művészként, értelmiségi közszereplőként politikai árulást követ el.
Az URH-tól a Szigetig
Egyrészt a pályáját egész életében fémjelző remek rockegyüttesétől, az URH-tól induló szabad szellemiségnek mond ellent. Az URH a punktól ihletett underground rockzenei hullámba tartozott, amelyet mellette a Kontroll Csoport, a Balaton, az Európa Kiadó képvisel. E rocknemzedéknek éppen Müller (volt) az egyik idolja, arca, hőse - Bárdos Deák Ágnes, Víg Mihály, és Menyhárt Jenő mellett. Az alternatív rock-szcénát anarchisztikus, megvesztegethetetlen szellemiség jellemezte indulásától kezdve. A Müller által máig énekelt URH-számok "Agyamban kopasz cenzor ül”--Szabadíts meg, “Rémes hely” – Bétaville, Észak-Jemen, Kék fény, stb.) kivétel nélkül tekintély-, cenzúra- és diktatúraellenes szerzemények. Szabadszájú szövegviláguk, művészi világképük, életérzésük összeférhetetlen Demeter Szilárd diktátumával és az NER kultúrpolitikájába való betagozódással.
Müller lépése másrészt éles fordulatot jelez a liberális értékvilághoz képest, amelyet évtizedeken át, a szamizdatos demokratikus ellenzéki időszakban és a Sziget fesztivál évei alatt közszereplőként képviselt. Müller történelmi érdeme volt - másokkal együtt – az 1993-ban Diákszigetként induló nyári rockfesztivál kitalálása. A Hajógyári-szigetre álmodott, alulról induló szabad kezdeményezést Budapest vezetése nagyban támogatta anyagilag és politikailag is. Enélkül nem lehetett volna az a nagyívű gazdasági siker a Sziget, ami lett. A Sziget nem tisztán vállalkozói eredmény, hanem a rengeteg munka mellett a szabadelvű fővárosi vezetés aktív, hosszútávú támogatásával nőtte ki magát. És ez rendben is volt így -- bár az immár agyonszponzorált Sziget-fesztivál tisztán kereskedelmi, profitelvű eladása egy brit-amerikai befektetési alapnak elég szomorú vége annak, ami alternatív Diákszigetnek (a magyar fiatalok szabad, közösségi nyaralásának) indult. De ez a múlt.
Ma, 2023-ban az URH-s rocker időktől induló, évtizedes hazugság- és tekintélyellenesség megcsúfolása és a szabadelvű értékek hátrahagyása (Müller Demszky Gábor mellett a szamizdattól a Sziget színpadáig sok éven át) miatt különösen fájó Sziámi köpönyegforgatása. Kulturális közszereplőként természetesen nem emberekhez kellene ragaszkodnia. Hanem a demokratikus politikai elvekhez, amelyeket a korábbi évtizedekben nyilvánosan vallott. Ideértve az általa sokszor emlegetett szabadságelvű, szamizdatos szellemiséget és a Sziget időszakát is. Nemzedékek sora számára megrendítő, szomorú és visszatetsző látni, hogyan áll bele egy, az undergroundból induló művészi és értelmiségi pálya a földbe. A morális és szellemi leépülést. Azt, hogyan részegedik meg valaki a debil hatalom debilizáló közelségétől.
Belépését magyarázva Müller azzal érvel, nála “nem a jobb-bal felosztás működik”. Ez azonban alapvetőan hamis helyzetismertetés. Az Orbán-rezsimet jobboldalként, a demokratikus ellenzéket csak baloldalként beállítani kifejezetten az orbánista propaganda által sugallt értelmezés. A NER propagandmédiája tudatos félrevezetésként keretezi így a helyzetet. A politikai árok azonban már sok éve nem a bal- és a jobboldal, hanem a demokrácia és az Orbán-rendszer hívei között húzódik Magyarországon. A valóságban a demokraták sokszínű tábora áll szemben az orbáni önkényuralommal. A jobboldali demokraták és vezetőik (Márki-Zay Pétertől a régi MDF-esekig, például Jeszenszky Gézáig) ma éppen úgy szemben állnak az Orbán-rezsimmel, mint a baloldali és a liberális társaik.
Kultúrdiktatúra és cenzúra
Miféle rendszer az Orbán-rezsim, amelynek tanácsába Müller most nem is oly halkan belelépett? A NER már régóta nem demokrácia. Sok néven nevezhetjük: tekintélyelvű állam, hibrid rezsim, féldiktatúra, puha diktatúra, választásos önkényuralom. A választásokra ugyan négyévente sor kerül, de a rezsim millió jogi, politikai, gazdasági, belügyi és titkosszolgálati módszerrel garantálja, hogy az ellenzék ne juthasson a hatalom közelébe. A választási törvénytől és az állampárt finanszírozásától az adóhatóság, az ügyészség és a rendőrség célzott, politikai használatán át a Pegasus-lehallgatószoftver alkalmazásáig hosszú a sor. Egyenlő demokratikus esélyekről szó sincs. A választások szabad, de nem fair módon zajlanak.
Az Orbán-rendszer kiegyenlített közszolgálati média helyett orosz típusú, agresszív propagandaállamot működtet. Sokszínű kulturális politika helyett féloldalas, kivételező, kultúrdiktátumot erőszakol a társadalom, a művészek és a közművelődési szakemberek nyakába. (A féloldalasságra csupán egy példa: a rendszerkonform Magyar Művészeti Akadémia kormánypárti tagjai busás állami jövedelmet kapnak. A független művészek viszont az egyre szűkülő piacról élnek, és idősebb korukban sokan komoly anyagi nehézségekkel szembesülnek a nyugdíjhelyzet rendezetlensége miatt. Sajnos jellemző hír: a Kossuth-díjas, 77 éves Jeles András éppen fizikai munkát keres a megélhetéséhez.)
A kultúrpolitikában Orbán Viktor rendszere ismét a TTT elvét (Tilt, Tűr, Támogat) vallja, ahogyan a Kádár-rendszer tette. Most nem egy nagy kultúrdiktátor működik (azt nem hagyná Orbán), hanem területenként megosztják a munkát a beosztott kisdiktátorai. Demeter az irodalmi ügyek és a popzene, az álláshalmozó Vidnyánszky Attila a színházi területek, Baán László a képzőművészet és a Liget projekt fideszes kiskirálya. Káel Csaba filmes és komolyzenei ügyekben uralkodik. (A mai rezsimben kiváló, független szellemű rendezők sora nem kap támogatást filmkészítésre. A tömegmédia – televízió, rádió, sajtó - mellett alighanem a filmkészítés területén működik legerősebben a fideszes cenzúra és propaganda.) L. Simon Lászlóé a Nemzeti Múzeum (de visszaszorulóban van, a véleménye már kevéssé számít). Nála fontosabb Csák János kulturális és innovációs miniszter, aki közel áll Orbánhoz. Ő vezényli le a kulturális intézményrendszer központi kivéreztetését. Olyasféle munkamegosztásban működnek, mint a rendszerváltás előtt az MSZMP beosztott kultúrpolitikusai, Erdős Péter, Knopp András, Tóth Dezső és a többiek. Persze vannak különbségek is: a mai kultúrdiktátorok milliárdos ingatlanvagyonnal is közvetlenül rendelkeznek, elsősorban éppen Demeter.
A mai fideszes csapatból ráádásul pont Demeter Szilárd a legvállalhatatlanabb, nyíltan rasszista kulturális komisszár, gázkamrázó hitvallásaival. "Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos. (…) "Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai.” Ezek Demeter mondatai, és igen sok ilyen erőset találhatunk tőle. Milyen érzés lehet Demeter mellett ülni Müllernek, aki azt vallja: számára meghatározó a zsidó identitás? Ugyanez a kisdiktátor épp nemrég egyetlen tollvonással oszlatott el egy támogatást osztó kuratóriumot, miután támogatták a Meseország mindenkié mesekönyv fordítását.
A Demeterrel való hosszú együttműködés nemcsak politikai kérdés (a rezsim diktatorikus természete miatt), hanem erkölcsi választás is (a figura személye miatt).
Amikor Müller Péter Sziámi belép a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója által létrehozott poptanácsba, akkor az Orbán-rendszer 3T-kultúrpolitikájának alakításában akar szerepet vállalni Demeter oldalán. Ebben a rendszerben pedig szó nincs politikailag semleges, értékelvű popkulturális támogatásról mint egy liberális, alkotmányos demokrácia kulturális politikájában (vagy ahogyan az 2010 előtt nagyjából működött Magyarországon).
Mindez nem most kezdődött, Müller tudatosan közeledik a NER-hez. Tavaly nyáron piros kalapjában már részvett a tusványosi gyűlésen, ahol Orbán Viktor nemzetközi vihart is kiváltó fajkeveredéses beszédét mondta. Müller azóta sem talált alkalmat arra, hogy Orbán rasszista beszéde ellen felszólaljon. A tusványosi részvételét követő kritikákra, az első nagy felhördülési hullámra azonban jutott figyelme választ adni „Ezért vagyok megengedőbb a kormánnyal”, beszédes című nagyinterjújában. Ebben az interjúban Müller Péter Sziámi lényegében megvédte Orbán fajkeveredéses beszédét.
Ez már rég nem rock and roll, hanem színtiszta politika. Pont az ilyen ismert arcokat, megengedő kulturális közszereplőket próbálja levadászni az Orbán-rendszer, hogy önkényét népfrontos együttműködésnek tudja beállítani. A rezsim kárörvendően mutatja fel a "nemzeti együttműködés" konszolidációjának példáit. Természetesen nem Müllerre és a véleményére van szükségük. Hanem a nevére és arcára, hogy a puha diktatúra ezzel igazolhassa magát és sokszínűségét.
Kompromisszum vagy kollaboráció?
Kereshetünk történelmi párhuzamokat is, hiszen nem most először történik mindez Magyarországon. Minden demokratikus forradalom és köztársasági rendszer (1848-49, 1918-19, 1945-48, 1956, az 1990-2010 közötti demokrácia) leverése után különöző változatokban ismétlődnek a diktatúrához viszonyuló értelmiségi és művészi magatartási mintázatok. A legjobbak közül sokan emigrálnak (az életüket mentik vagy szabad alkotó életet szeretnének). Mások itthon nyílt vagy földalatti ellenállással próbálkoznak. Ha ez lehetetlen, akkor csendes kivárással, passzív rezisztenciával, alámerülve, szakmai munkával próbálják kibekkelni a diktatúra idejét. Aztán ott vannak “az egyrészt-másrészt,” a “lépjünk be és próbáljuk belülről reformálni a rendszert” és az ”értetek, értünk dolgozom belülről” együttműködési stratégiái. És végül a nyíltszíni értelmiségi árulás szerencsére viszonylag ritka példái.
Kecskeméthy Aurél újságíró például már pár évvel az 1848-49 után, a Bach-korszakban a forradalmakat elítéló röpirattal kereste a császár kegyeit, majd sajtócenzori hivatalt vállalt. 1918-19 után több európai országban is érezhető volt a konzervatív ”rendhez való megtérés” (retour à l'ordre), az avantgarde kezdeményezések és a nők visszaszorulása. Magyarországról akkor olyan sok progresszív értelmiségi, művész emigrált, hogy nyílt pálfordulásról, politikai kalandorságról alig tudunk. Időben közelebbi példa: 1956 után az magyar írók jelentős része kompromisszumot vállalt. Akkor azonban a véres Rákosi-diktatúrához képest hozott enyhülést a Kádár-rendszer. S nem látszott, hogy a szovjet katonai megszálláson alapuló diktatúra és az ezt keretező jaltai világrend valaha is megváltozhat a szereplők életében.
A kompromisszum ma ismét sokaknak elkerülhetetlen 13 év Orbán-rendszer után. Lassan mar nincs hol dolgozni, munkát vállalni a NER-talpnyalók, csókosok és oligarchák intezményein kívül. A kompromisszum ma a szakmai munkába visszahúzódást jelenti – akár a NER által megszállt intézményekben. Fontos kimondani: az állami munkahelyeken való állásvállalás kompromisszuma nem egyenlő a nyilvános, magas szintű kollaborációval. Ez két eltérő stratégia. Nyílt kollaborálás viszont a jelképes, fontos, kiemelkedő NER-s pozíciók nyilvános felvállalása – mint a Demeter-féle poptanácsban való szerepvállalás.
A kulturális életben a filmrendezők mellett a független színészek, zenészek, képzőművészek, írók számára is beszűkültek a lehetőségek. Az biztos: ma színészként megjelenni egy közpénzből finanszírozott produkcióban (ha az nem nyílt propaganda) mást jelent, mint nyitott végű kultúrpolitikai szerepbe helyezkedni egy állami grémiumban. Az ellenzéki aktivista színész Molnár Áron (noÁr) természetesen jól tette, hogy színészként munkát vállalt egy közpénzből készült magyar történelmi filmben. Hiszen megszerezte a forgatókönyvet már a casting előtt, hogy tisztázza, ez a film is a NER propagandát tolja-e. Ha a film politikai szempontból elfogadható, akkor a színészi szereplés is az. Hiszen a színésznek, zenésznek ez a munkája, ebből él. De nem természetes napi munka nyitott végű poptanácsnoknak beülni az állami tanácsba Demeter Szilárd mellé (és ezért, plusz emellett támogatást kapni). Müller nyílt, jelképes politikai fordulatot követ el, közéleti szerepében legitimálja a rezsimet. Molnár a színészi munkáját végzi – és mellette nyíltan ellenzéki aktivista.
Müller azt mondja: “szóba áll mindenkivel” hiszen nála nem a jobb-bal felosztás működik. Szóba állni azonban semmiképpen nem egyenlő hosszú távon tagságot vállalni egy állami tanácsadó testületben. A szóbaállás és a formális, állandó tanácsnoki szerep nagyon is különbözik. Az utóbbi sokaknak egyértelműen határátlépést jelent. E határt húzza meg éppen az ellenzéki politikai közösség, amikor elutasítja Müller belépését.
A Demeter által egybehívott, átpolitizált tanácsban való részvétel csúszós terep, sőt csúszda. Müller azt állítja: a PEZETA “egyetlen témája a közszolgálati zenei rádió, tv, online felületek és a popzenei archívum (értéktár) működésének optimalizálásahoz ötleteket adni” - és ezen kívül semmivel nem foglalkoznak. Behatárolt és célzott volna ezek szerint az együttműködése. Ez azonban nem igaz.
A PEZETA más tagjai elmondták, hogy már az első ülésen felmerült egy akkreditált nemzeti popzenei főiskola vagy egyetem létrehozása, amely zeneművészeti felsőoktatási képzést nyújtana. A basszusgitáros Németh Alajos szerint ”Kétórás fejtágítást kaptunk az első találkozásunkkor, amikor Szilárd fölvázolta nekünk, hogy mi az elképzelése. Kész tényekkel teli csomagot nyitott ki. Rengeteg arca van a zenei tanácsnak, illetve a felé benyújtott csomagnak. Például a Hajógyár, ami egy online felület, de szóba került a művelődési házak újragondolása, illetve a Petőfi Rádió és a Petőfi TV is. …szeretnének csinálni jövőre egy kifejezetten popzenei zeneművészeti főiskolát. A tervek szerint a Kőbányai Zenei Stúdió lenne a szakközépiskola, és afölött lenne majd ez az egyetem, ami Póka Egon névre hallgat. … Nem egy zsebből kirántott, hanem valós felsőoktatási intézmény lesz.” Ennyit arról, hogy Müller szerint kizárólag a közmédia jól behatárolt zenei kérdéseivel foglalkoznak majd.
Popzenei egyetem -- stand-up comedy-nek hangzik, de nem az. Komolyan gondolja Demeter a popegyetem tervét? Müller lesz a rektor, Frenreisz meg a kancellár? Németh Alajos tolmáccsal szóbelizteti a budapesti Fudan Egyetem kínai, tudományos szocializmus szakos vendéghallgatóit rocktörténet vizsgán arról, milyen munkamegosztásban hozta létre a KISZ Központi Bizottsága és Erdős Péter popcézár a Dinamit együttest? A punkrock tanszakon tanít kötelező tárgyat vagy államvizsga tétel lesz Szigeti Ferenc? “Fidesz-csicska” címmel választható tárgyat tart Nagy Feró a fidelitasosoknak? Az erkölcstanszék vezetője Professzor Vikidál?
Poptanács és koncertkörút
Miközben Müller útja Demszky Gábortól Orbán Viktorig és Demeter Szilárdig vezetett, százmilliókért adta el a Sziget rá eső tulajdonrészét. Ez csak azért említendő: a mai diktatúrában pont annak nem kellene kollaboránsnak lennie, aki jómódú és anyagilag független. Példát mutathatna függetlenségből, aki szerencsés és nem szorul az állam csecsére. Lehetne éppen tökös ellenálló, vagy akár szponzor is. A NER-be való betagozódás helyett a kulturális ellenállás széles spektruma kínálkozik. Segíthetné éppen kulturális tanácsaival a Tarr Béla által vezetett FreeSZFE-t is, folytatva a civil ellenállás nemes hagyományát (a lengyel Szolidaritás szakszervezet és a magyar szamizdatos ellenzék szellemében). Az ellenállás esztétikája – vagy az erkölcsi hulla, a behódoló biodíszlet bűze? Ez Sziámi szabad, szuverén választása.
S miközben folyik a mai vita Müller lépéséről, a művész koncertkörúton vesz részt. Érdekes egybeesés: koncertkörútját a Nemzeti Kulturális Alap szponzorálja. A koncerthirdetéseken az NKA logoja áll az együttes neve mellett, egyforma nagyságú betűmérettel. Ami nincs odaírva: az NKA döntőbizottság tagja "Demeter Szilárd, író, rockzenész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója", a poptanács főnöke. Nemcsak elvi vitáról van szó tehát a PEZETA körül.
A mai poptanács szerkezeti elemeiben a KISZ Központi Bizottság által 1981-ben szervezett tatai könnyűzenei konferencia 2.0 változata. (Almási Tamás dokumentumfilmje a tatai konferenciáról itt.)
A kopasz cenzor: Demeter Szilárd pedig Erdős Péter (a Kádár-korszak popdiktátora) 2.0 kiadása (különbségeik ellenére). Hogy Erdős milyen hangnemben és miket mondott a tőle függő popzenészekről, arról video itt.)
A popdiktátorok ízlése változik. Erdős Péter fiatal énekesnőket szeretett kézből etetni, Demeter Szilárd idős férfiakat. A mai popdiktátor Nagy Ferót és Sziámit vette magához. Akik most árulják el fiatalságunk eszményeit.
Magamban dünnyögök egy régi-új mesét, a Bétaville című URH-dalt:
"Azt mondták, van itt egy város
Azt mondták, a neve Bétaville
Azt mondták, ünnep van benne
Örökké jubilál a drill (...)
Bevallom, hazudtam neked
Nem az vagyok, akinek hiszel
Értsd meg, és próbálj ki végre
Ingyen is végzek bárkivel"
(URH együttes, szövegíró Müller Péter Iván)