- Nagy-magyar hocikultúra: elvont jelképezés, orbáni építkezés és egyenes románozás a szélsőjobbon

Ott és akkor minden szociális protokoll, amit addig ismertem, elillant. Észérv, jó modor, szabálykövetés: kuka. Azt kellett elkerülni valahogy, hogy a bőrünkön ismerjük meg az erőszak-monopólium tankönyvi működését. Azokat az energiákat, amelyeket adófizetőként tartunk fenn az olyan esetekre, amikor az állampolgár szélsőértékei kilépnek a koordináta-rendszerből, s ütközésbe kerülnek a jó ízléssel, erkölccsel, és persze a rendőrökkel.

A jó ízlést mind le kellett vetkőznöm például az „Aki nem ugrál, Fradista, hej-hej!” rigmusnál, az ember zsigerileg nem akar Fradista lenni újpestiek között, ugrál tehát, és kormányellenes jelszavakat is skandál, ami 2007 táján a „Buziemesz-pé” repetitív hümmögésében merült ki. Liberális szociáldemokrataként, ami nyitottságot jelent a mérsékelt jobb felé is, messze nem esett jól ez nekem fényes nappal, józan eszem birtokában, de mit volt mit tenni.

Dicstelen spondeusok

Orbán ebben is szerencsés, két szótagot nehezebb a fenti faék-egysorosba illeszteni. A B-közép-költészet persze nem ismer időmértékes korlátokat, a zöld sasok „Fuck you Slovan, fuck you” spondeusa ellen a magyar kormányfő sem lehet immunis, ahogy a „Buzi Bajzát” ellen sem – ez, mint megtudtam, a diósgyőri szektor alliteráló leleménye. Mindez a gőzleeresztés, a genetikus győzni akarás vagy az ösztönös háborúskodás számlájára írható. Aggályosabb, ha a radikális szélsőség talaját az aktuálpolitika – hogy mást ne mondjunk – táplálja.

A feketepólós, nagy-magyarországos szurkolás például olyan, mintha újra és újra az első világháborút akarná megnyerni – „Vesszen Trianon!” –, és nem az adott mérkőzést; azt jószerével nem is látja a füstfelhőtől, vagy attól, hogy háttal állva vezényli az ultrasereget. Közpénzből, közbotrányt okozva történik mindez évtizedek óta, a közhatalom által eltűrve. Mit eltűrve: Orbán sálja üzenet. A magyar összetartozás üzenete, mondja ő. A szurkolók azonban rendre félreértik ezt, hiszen a „Ki nem ugrál, büdös román, hej-hej!” (Bukarest, 2013) és a „Szar Románia! Utálunk szar Románia!” (Budapest, 2022) nem hozza közelebb Kassát, Pozsonyt, Eperjest, viszont garantáltan távolítja őket, ahogy Brüsszelt, Stockholmot és Bécset is. (Persze, a román ultrákat sem ejtették a fejükre (vagy igen), a belarusz válogatott elleni meccsen üzentek vissza, Mongóliát ábrázolva Nagy-Magyarországként.) A „Mocskos zsidókkal!” (magyar gólöröm, 2013) végképp minden foci elromlik. De csak nem áll elő a kormány egy gyűlölködés- és huligánellenes nemzeti konzultációval! Inkább a rasszizmust elítélő letérdelés ellen lázad. Inkább az MLSZ-UEFA-vitában fűti a hangulatot. Nemzeti a lángoszlop. A hazai füstgránátkészlet jó részét elégető leverkuseni különvonatot a külügyminiszter (plusz hét konzul) vitte a tenyerén Németországig, de Donáth Annát egy gránátért kiemelte a tömegből a rendőrség 2018-ban. Az persze kormányellenes tüntetés volt. A futballhuligánok a történelemszemléletük és szélsőjobboldaliságuk alapján is kormánypártiak. Vagy inkább azok (Mi Hazánk-jobbszárny), mint nem, még ha nem is tudnak róla.

Örökhangadók

Síklaki István szociálpszichológus szerint a focinak hagyományosan van egy deviáns, erőszakos vetülete normálisabb futballkultúrájú országokban is, Angliában ez a XIX. század végén nyert teret.

– Ez a – mondjuk úgy, hogy – kultúra Kelet-Európába jóval erősebb rasszista és nacionalista módosulásokkal került át. Előfordul persze Nyugaton is, Hamiltont és más színes bőrűeket is rasszizmussal kezelnek időnként, de sokkal csillapítottabban. Tőlünk keletebbre, Oroszországban, de már Szerbiában is még durvább ez a jelenség – magyarázza a szociálpszichológus. – A politikai szélsőség szeret összekapcsolódni a versenysportokkal, különösen akkor, ha egy stadionban az élesen szemben álló szurkolók között a tömeglélektan is előkerül. A nacionalista felhangok már az adott ország, társadalom politikai hagyományaira rakódnak, és Magyarországnak sajnos ilyen a politikai hagyománya. A felhangok felerősödése annak tulajdonítható, hogy cinikus opportunizmussal erre épít Orbán. Neki természetes, hogy támogatott csapat az ebből a szempontból kitüntetett jelentőségű Ferencváros, mert kiaknázza azt a tömeges jelenséget, ami agresszíven nacionalista, kirekesztő és rasszista.

A nem ritkán szélsőjobboldali szurkolók, akikkel klubelnökként a Ferencváros esetében például Kubatov Gábor országos pártigazgató és Fidesz-alelnök „üzletel”, a közéletben is feltűnnek időnként. Mogorva kinézetükkel és erős testalkatukkal érvelnek. 2016-ban több feladatot is kaptak. Nyakó István (MSZP) boltzáras népszavazási kezdeményezésének beadási kísérletét – jogállamban elfogadhatatlanul, rendőrök beavatkozása nélkül – tagbaszakadt bomberdzsekisek akadályozták a választási iroda előterében (többük nagy-magyarországos címerrel). De a Ligetvédőknek is a szép szál legényekkel kellett szembenézniük Tarlós idejében.

 természetesen nemcsak a futballhuligánok, hanem egy jóval szélesebb réteg felé is – véli Síklaki István. Aki szerint nemcsak arról van szó, hogy a politikai szélsőjobboldal vitorlájából igyekszik kifogni a szelet a Fidesz. – Ez így túlságosan cizellált volna. Orbán mindig is alapos kutatással és felkészüléssel kebelezte be azokat a szavazórétegeket, akiket be lehet kebelezni, erősítve a támogatottságát. A kutatások nyilván azt mutatták, és a magyar történelem is ezt tanúsítja, hogy a kirekesztő, nacionalista jobboldal jelentős réteg, tehát folyamatosan kedvezni kell neki. Lehet persze egy olyan dinamikája is, hogy ha felbukkan egy szélsőjobboldali párt, akkor annak a szavazótáborát valamiképpen integrálni akarja. Ugyanez zajlik a szélsőbaloldalon is, amely ha nem is olyan látványosan, de szintén felbukkan arrafelé.

Fidesz-büszkeségek

De mennyire lehet őszintén ágálni a határok túli magyarok jogainak sérelme ellen, miközben a nagy-magyarországos jelképek fenyegető felhasználását (a hozzájuk tartozó ultrák szélsőséges narratíváját) nem ítéli el a kormány. – Ez mind tudatos provokáció, a nagy-magyarországos sál is az. Erre épül Orbán politikája, zsigerileg, és politikailag sokszor nem is indokolhatóan provokál. Kezdettől fogva lételeme a provokáció, ilyenekre bármikor lehet számítani. A külpolitikában már látjuk az eredményét, és ez a magyar nemzet számára hosszú távon nem kecsegtet jó kilátásokkal.

Olykor persze kibújik a szög a zsákból. A pirotechnikai lángoszloppal induló leverkuseni Fradi-vonat fotóját például nem a belügyminiszter tette közzé, beszámolva a rajtaütésről, hanem Szijjártó Péter. Sokak szerint ez a vonat jogállamban el sem indulhatott volna. Nem csoda, hogy a német hatóságok megállították a cseh határon, és a visszafordításán gondolkodtak. Az, hogy mégis tovább engedték, a külügy közbenjárására történt, amely vélhetően igyekezett garanciát vállalni, és a vezérszurkolókkal kötött dealeknek megfelelően csillapítani a hangulatot, hogy a magyar ultrák ne kapják darabokra a német várost. Egy vezérszurkoló oldalán kifejezetten okos utazási tanácsokat adott az elvárt viselkedésről, mondván, a német rendőrök rosszul tolerálnak például bizonyos tetoválásokat, így azokat célszerű eltakarni. A szög tehát kibújik a zsákból, de a hírek nem erről szólnak.

– A Fidesz médiája gondoskodik róla, hogy a szurkolók viselkedésével kapcsolatos hírek csillapítottan jussanak el a saját táborába – érvel a szociálpszichológus. – A Leverkusenba tartó szurkolókkal kapcsolatosak például átmosva és finomítva kerültek a nyilvánosság elé, ha odakerültek egyáltalán. Ha igen, akkor átértelmezve a történetet a magyarok elleni német fellépéssé, miszerint „már megint bántják a magyarokat”. A magyar emberek jelentős része egyébként érzéketlen és elfogult a saját oldala iránt, vagyis a szép bibliai példázattal szólva a másik szemében a szálkát is észreveszi, de a sajátjában a gerendát sem. Ha a szélsőjobboldal pátyolgatását pofátlanul csinálja az Orbán-kormány, márpedig pofátlanul csinálja, akkor az olyan nagyon nem veri ki a biztosítékot. Ha egyáltalán feltűnik valakinek, de a legtöbben legyintenek, nem idegesíti őket, csak a tisztességes konzervatív és liberális szép-lelkeket.

Síklaki Istvánt arról is megkérdeztük, hogy mennyire látja a futballt az egyik olyan nemzeti ügynek, amelyen keresztül az Orbán-kormány kiradírozta a hagyományos bal- és jobboldali határvonalakat (ilyen a rezsi, a migráció és a gender témája is). A lakosság nagy része ideológia-függetlenül szurkol a magyaroknak, így (főként siker esetén) nagyot lehet sütkérezni a nemzeti összetartozás fényében-melegében.

– Ez egy zseniálisan kitalált aljasság – mondja Síklaki István. – A nacionalizmus és a futball összefonódására bátran lehet építeni, mindenütt így van, nálunk pedig még fokozottabban. Rákosiék ezt csinálták az Aranycsapattal. És hát a stadionépítés is idetartozik, hiszen abból lehet a legegyszerűbben rengeteg pénzt ellopni. Az orvosok fizetésemelését nem lehet hazavinni, de ha a kiválasztott kivitelező egy bizonyos szorzóval számolja a költségeit, azt igen. A stadionépítés nagyszerű kombinációja az államszintű lopásnak és a nacionalista propagandának.Hozzáértők megfigyelhették, hogy amikor a nagy-magyarországos vita fellángolt és a szurkolók tiltakoztak, valamiért mégsem vittek ilyen molinókat az utcára. Mintha a hatalom összejátszana az ultrákkal, vagyis kézben tartaná a szélsőségesség fegyverét.– Nagyjából mindent nagyon kézben tartanak, miért éppen ezt ne tartanák? – kérdezett vissza Síklaki István.