Az elszigetelődés szakadéka

Az Európai Unió egyes országaiban rendezett parlamenti választások után számunkra mindig az a legnagyobb kérdés: hogyan hat ez Európára, s Magyarországra. A vasárnapi finn parlamenti választás is igazolta, hogy az EU döntő pártpolitikai változásokon ment keresztül az Ukrajna elleni orosz agresszió óta.

Ennek egyfelől a szociáldemokraták látták kárát: a pandémia miatt jelentős szociális kiadásokra kényszerültek, ám ez az adósság növekedéséhez vezetett, amit a politikai ellenfelek ki is használtak. Másrészt viszont hiába kerültek a hatalom közelébe a jobboldali populisták, jelenlétük már nem okozza ugyanazt a riadalmat, mint a háború előtt. Másfél éve még másként értékeltük volna a finn választási eredményt, amely jobboldali fordulatot hozott és a tehetséges szociáldemokrata politikus, Sanna Marin távozását eredményezi. A voksolás második helyén végzett jobboldali radikális Finnek Pártja alig maradt le az első helyen végzett mérsékelt Nemzeti Koalíció mögött, így valamilyen formában a populista párt is a következő kormány része lesz.

Ez mégsem hoz 180 fokos fordulatot Finnország politikájában. Az ország radikális biztonságpolitikai változásokon ment keresztül, melynek koronája az észak-atlanti szövetséghez való, kedden bejelentett csatlakozás volt. A finn pártok között nem is volt vita arról, hogy a semlegességére előzőleg oly büszke államnak a NATO-ban van a helye. S ez is tekinthető a mai európai politika tételmondatának: nincs alternatívája az Európai Uniónak és a NATO-nak az orosz fenyegetés árnyékában és ezt már a jobboldali populista pártok nagy része is belátja. Hiába reménykedik itthon a kormány minden jobboldali fordultot hozó európai választás után abban, hogy végre építgetheti unióellenes szövetségi rendszerét, nincs már kire támaszkodnia.

Két közelmúltbeli példa is ezt igazolja. Svédországban tavaly a mérsékelt jobboldali Ulf Kristersson került hatalomra, s először fordult elő, hogy a kormányt kívülről támogató populista pártnak, a Svéd Demokratáknak is beleszólása lehetett az ország ügyeinek irányításába. Ám hiába váltották le a szociáldemokrata kormányt, az ország külpolitikája mit sem változott, sőt, azóta minden korábbinál fagyosabb lett Stockholm és Budapest viszonya, mert a magyar kormány mindeddig kicsinyes és rövidlátó módon megakadályozta az ország NATO-csatlakozását, csak azért, hogy Erdogan török elnök kedvében járjon. Olaszországban a tavaly szeptemberi választáson szintén erős jobboldali fordulat történt, de Giorgia Meloni miniszterelnök számára sokkal fontosabb az európai szövetségi rendszerhez, s az EU politikájához való igazodás Ukrajna támogatását illetően is, mint a populista lózungok valóra váltása és az Unióban egyre inkább persona non gratának számító közép-európai kormányfőhöz való közeledés.

Finnország sem tér le erről az útról. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a leendő finn miniszterelnök, Petteri Orpo a Fidesz Európai Néppártból való kizárásának szószólója volt. Szomorú, hogy a magyar kormánypárt ennyire szalonképtelenné vált a mérsékelt jobboldalnál, mert emiatt tovább zuhanunk a teljes elszigetelődés szakadékába.