„Páratlan jelenség művészetünk történetében Gulácsy Lajos. Testvértelen, rokontalan bolygó vándor, maga a pihenéstelen nyugtalanság, aki, ha olykor-olykor megállani látszik, csak azért teszi, hogy buján zsongó álmainak valamelyikét megfogja és láthatóvá tegye. Barátai, kik számosan voltak, inkább az írók és költők rendjéből kerültek ki, mint a művészekéből. (…) Szegény Gulácsy rosszkor is jött a világra, olyan korszakban, amely semmi iránt sem érdeklődött, csak a valóság iránt, s amelynek főtörekvése az »igazság« volt, a festői jelenségeknek könyörtelen hűséggel való megábrázolása.”
A művészettörténész, író Elek Artúr (1876–1944) eképp méltatta 1922-ben a Nyugat hasábjain Gulácsy Lajos (1882–1932) első nagy kiállítását, amelyet az Ernst Múzeumban maga a festőművész (költő, író, díszlettervező, nagy álmodó) is láthatott. Igaz, terhelt idegrendszere a Nagy Háború tébolyában összeroppant, elmeállapota ezután rohamosan romlott – Gulácsy ekkor már nem ismerte fel a saját képeit sem. „Rosszkor jött a világra” – bólinthatunk Elek Artúrral egyetértően, akinek további megállapításai is érvényesek maradtak. Látva a Magyar Nemzeti Galéria pénteken megnyílt kiállítását, kísért az a gondolat is: Gulácsy, ha ma élne, különcsége, végtelen fantáziája ma a világ kedvencévé avatná – és talán nem csak a kiállítótermekben. Semmivel sem volt „bolondabb”, mint jelenünk egyik-másik rendszeresen visszatérő, kedvelt vagy utált szereplője.
Szerepjáték és Itália
Itáliában számos magyar festő eresztett gyökeret, id. Markó Károlytól és Barabás Miklóstól Vaszary Jánosig, Egry Józsefig több tucatnyian. Gulácsy a műveinek nagy többségét Itáliában alkotta. Még gimnazista volt, mikor a Műcsarnok kiállította a Szerénység laka című festményét, és alig volt húsz, mikor Rómába beleszeretett – ezt A művész áhítata című képén is megörökítette. De tanult Velencében, Firenzében, festett Genovában, Chioggiában, Comóban, Bellagióban is, s bár 1906-ban Párizsban is megfordult, minvégig Itália bűvöletében élt. Nem is akárhogyan: téren és időn túl.
Az egész művészettörténet örökösének tartotta magát: a tárlat bemutatja, milyen képzőművészeti alkotásokat tanulmányozott és értelmezett újra, miként rendszerezte a „múlt különlegességeit”. S azt is, hogy a középkor komorsága, a rokokó kifinomultsága, vagy a bidermeier bensőséges nyugalma miféle szerepjátékokra késztette. Volt firenzei lovag a középkor idejéből, velencei márki, piperkőc rokokó gavallér, aszketikus szerzetes, spiritualista mágus és – ahogy a kiállítás is emlékeztet – ehhez a képzeletbeli időutazáshoz új és új neveket talált ki magának: Louis, Lodovico, Luigi Gulaxy, vagy éppen Na’Conxypan hercege. E szerepjátékokat önarcképeken is megfestette, de időnként a nyilvánosság előtt is történelmi kosztümökben jelent meg. Akkor talán ezt polgárpukkasztásnak, elfogadhatatlan bolondériának tartották – ma viszont Cseh Tamás rajongói megértően mondják a dalnok indián szerepjátékos nevét: Füst a szemében.
A tárlat első része nemcsak Gulácsy e szerepjátékos portréit mutatja be. A tárlókban feltűnik egy sétapálca, valamint egy Dante-maszk is, amelyet a festő azért égetett ki agyagból, hogy a nagy költőt mindig fizikai közelségben érezze magához – zsebében mindig ott volt Dante Divina Commediája –, továbbá (rajzos) levelezőlapjai tudósítanak az utazások állomásairól.
„Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli” – írta magáról Gulácsy. A kiállítás az életműnek ezt a kettős karakterét szeretné hangsúlyozni, amit már az itáliai fejezetben is egyértelművé tesz olyan remekművekkel, mint a Zarándokok hazatérése, a Park Bellagióban, vagy a Találkozás.
Távoli csodaország
Maga Dante szeretete is erre a kettőségre utalhat: az irodalomismereti józanság nem zárja ki, hogy Gulácsy együtt szárnyaljon Dante költészetével, megfesse a szerelmükért a Pokolban lakoló Paolót és Francescát – akiket az ördögi szél sem szakíthat el egymástól –, vagy épp a költőt Beatricével. A Dante-rajongás évtizedekkel korábban az angol preraffaelitákra is jellemző volt, festészetük rendkívül népszerű volt Itáliában a XX. század fordulóján. Hatottak Gulácsy olyan „preraffaelita”, szecessziós, szimbolista remekműveire is, mint A Varázsló kertje, a Dal a Rózsatőről, vagy az Orgonavirágzás.
A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása először mutatja be egybefüggő műcsoportként Gulácsy lehíresebb – irodalmi alkotásokat is ihlető – műveit, a Na'Conxypan-képeket. Ifj. Fáy Dezső grafikus 1966 júliusában a Magyar Nemzetben – Gulácsy székesfehérvári tárlata kapcsán – azt írta Na'Conxypan születéséről, hogy a képzelt városka krimibe illő meséjét Gulácsy és – a barát, művésztárs, tanítvány – édesapja, Fáy Dezső festőművész (1888–1954) a veronai utcákon sétálva 1909-ben együtt találta ki. „Ebben a képzelt városban él egy iker testvérpár, akik lakásuk ablakából észrevesznek a szemközti házban egy bájos hajadont, akibe mindketten szerelmesek lesznek. Egy napon azonban a leány, anélkül, hogy személyesen megismerhették volna, váratlanul és igen rejtélyes körülmények között eltűnik. Izgalmas nyomozás indul a leány előkerítésére” – dióhéjban a történet. Na'Conxypan szótárát mindenesetre Gulácsy alkotta meg – megelőzve a Star Trek-típusú fantasztikus sorozatokat –, akárcsak olyan helyszíneit és alakjait, mint a Vajkutya utca, vagy Borgborg, mohaország törpéje, Hokkehokke, a csodaszakács, Holdkifli kisasszony és a vakolat-gyerekek. És számos vidám, különös történetét. (Remek festménye – Kormos István versének is ihletője –, a Na'Conxypanban hull a hó címét viszont az utókortól kapta, a valóságot figyelő szem Padovát látta, behintve egynapos hóval.) Könnyű eljátszani a gondolattal: megfelelő időben micsoda kultuszmű lehetett volna animációs sorozatként Na'Conxypan, ez a pompás, fantáziadús galaxis.
A Magyar Nemzeti Galéria tárlatán a jól ismert remekművek mellett Gulácsy több újonnan azonosított alkotása látható, és olyan művek is, amelyek korábban soha nem szerepeltek kiállításon. A kiállításhoz kapcsolódó kutatások ráadásul tisztázták a Rococo Concerto című alkotással kapcsolatos, eddig tisztázatlan kérdéseket. Gulácsy legnagyobb méretű, eredetileg 180x300 centiméteres képét 1914-ben három részre vágta, ezek közül a két szélső darab – Az ópiumszívó álma és Rózsalovag – maradt fenn. Most a kiállításon együtt láthatók.
Letűnt idők nyomában
A Na'Conxypan hercege Gulácsy irodalmi kapcsolódásait, baráti körét is bemutatja. „Szent, tiszta művész, Giotto jó utóda” – a festőművészről szóló írások gyakran idézik ezt a részletet Juhász Gyula Gulácsy Lajosnak címzett verséből. A költemény megszületésének körülménye viszont nem annyira ismert. A szimbolista költő, Keleti Arthúr (1889–1969) az Élet és Irodalomban írt 1963-ban arról, hogy mikor Gulácsyt látogatta a Moravcsik-klinikán, ott ült a költő a kertben, magába zárkózva, egy Ibsen-kötettel a hóna alatt, nem véve tudomást senkiről, így barátairól sem. Majd jóval később megjelent szívbe markoló verse.
Ha folytatást, feloldást keresünk a Gulácsy-tárlat után, a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén egy kamaratárlat vár, a Letűnt idők nyomában, amely Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr barátságát, művészi kapcsolódásait mutatja be. Gulácsy képzőművészeti magányát oldotta, hogy Fáy Dezsőben egy időre barátra és tanítványra lelt. Az Itáliai emlékek mellett itt megcsodálhatjuk Fáy metszeteit is. Egyik sorozata Keleti Arthúr Pax Vobiscum című elbeszélő költeményéhez készült – a Gulácsynak ajánlott kötet óriási sikert aratott, e mű illusztrálásakor találta meg Fáy a saját hangját –, egy másik pedig Dante Divina Commediájához, a negyvenlapos fametszetciklusból ötven különlenyomat készült a világ nagy múzeumainak. Láthatunk itt Gulácsy-fotográfiákat is. Talán egy Fáy-festmény az, ami itt leginkább szíven ütheti az embert. A Paolo és Francesca utolsó találkozását az 1920-as évek végére datálják – Dante szerelmespárját nem ragadhatta el egymástól az ördögi szél, ám barátságokat mégis szétszakíthatott az őrület.
Info: Gulácsy. Na'Conxypan hercege. A kiállítás kurátora Bellák Gábor és Plesznivy Edit művészettörténész. Letűnt idők nyomában – Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr Itália igézetében. A kiállítás kurátora Vargyas Júlia és Zsákovics Ferenc művészettörténész. Mindkét kiállítás augusztus 27-ig látogatható.
