Az elmúlt évtizedek nagy-britanniai politikájának, de e sorok írójának több mint harmincéves londoni tudósítói munkájának is egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor 1998. nagypéntekére, hosszú, gyakran reménytelennek látszó alkudozás után megszületett a brit-ír megállapodás Észak-Írország hatalommegosztásos jövőjéről.
Az amerikai segítséggel, Bill Clinton elnök és közvetítője, George Mitchell aktív közreműködésével, de mindenekelőtt az egy évvel korábban hatalomra került Tony Blair brit miniszterelnök, ír kollégája, Bertie Ahern, valamint az északír nagy pártok vezetői, David Trimble, Gerry Adams és Sir Ian Paisley kompromisszumaival elért paktum véget vetett a több mint 3000 halálos áldozatot követelő, 30 évi szektariánus zavargásnak, s el indította a tartományt a fegyverszünet, a részleges autonómia, és mindenekelőtt egy látványos gazdasági megélénkülés útján.
Az "ezüst" jubileum kétségtelenül éles fókuszba helyezi a nagypénteki egyezmény megvalósításának kétségtelen hiányosságait.
Mindazonáltal - ahogy erre éppen a vérontástól korábban nem idegenkedő Gerry Adams, a Sinn Féin egykori vezetője utalt nemrég - a "deal savtesztje, hogy sok ezer ember él, aki különben mostanra meghalt volna". Ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnt volna az erőszak. A napokban egy 12 éves protestáns kislányt gyilkolt meg Londonderryben egy hasonló korú lányokból álló csapat, s a rendőrség vallási gyűlöletet sejt a bűncselekmény mögött. Röviddel húsvét előtt "súlyosra" emelte az MI5 nemzetbiztonsági szolgálat az északír terrorveszély mértékét, különösen a rendőrséggel szembeni erőszaktól tartva.
A hatalom megosztásán alapuló északír kormányzás meghaladottságára utal, hogy a stormonti parlamentet messze elkerülik a 25. évfordulót ünneplők. Belfastban közel egy éve üresen tátong a törényhozás épülete. Az autonóm nemzetgyűlés és kormány addig nem folytatja munkáját, amíg a legutóbbi tartományi választásból másodikként kikerült koronahű Demokratikus Unonista Párt nem fogadja el az Egyesült Királyság és az Európai Unió között nemrég létrejött windsori keretegyezményt az új poszt-Brexit kereskedelmi szabályokról és nem nyeli le a keserű pirulát, hogy az első miniszter tisztségét a voks kimenetele alapján a nacionalista Michelle O'Neill töltené be.
A szerdára tervezett megemlékezések kapcsán Bertie Ahern vetette fel az alapvető problémát, a túlhaladott kétpárti és törzsi rendszer reformjának igényét. A volt ír kormányfő szerint az elmúlt 25 évben gyökeresen megváltozott az északír társadalom, melyben nincs már helye az "unionista" és "nacionalista" kategóriának, az egyezmény megkötése óta létrejött egy nem-szektariánus centrum, amelyhez az 1998 óta felnőtt nemzedék jelentős része is sorolja magát. A brit kormányfő, de feltűnőbben Arlene Foster, volt északír első miniszter is abban reménykedik, hogy az események a koalíciós kormányzás visszatérésének katalizátorai lehetnek. Rishi Sunak kompromisszumra szólította fel az északír pártokat a hatalommegosztás helyreállítása érdekében. Az ennek útját álló Sir Jeffrey Donaldson, a DUP vezetője ugyan elvileg hajlandó erre, de úgy érzi, Londonnak és Brüsszelnek többet kell tenniük, hogy megnyugtassák a koronahű erőket, akik félnek az Egyesült Királyságtól való elszakadástól azon gazdasági intézkedések nyomán, melyek célja az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határ elkerülése.
Az ünnepségekre Joe Biden és Bill Clinton is Belfastba érkezik. A kedd estére várt amerikai elnök már indulása előtt hangsúlyozta hazája "elkötelezettségét a béke megőrzése iránt". Biden, aki szerdán a belfasti Ulster University új campusán tart fontos beszédet, a biztonsági ijedelmek ellenére nagyon várta a tervezettnél rövidebbre szabott egynapos programot, melyet követően péntekig két ír megyébe, Louthba és Mayóba, majd Dublinba látogat.
