Úgy vagyok a mesterséges intelligenciával, mint az öreg székely a zsiráffal: szép, de otthonra nem feltétlenül kell. Nem, nem vagyok maradi, csak szeretem kijelölni a határokat. Kamaszkoromban tényleg megrémítettek a Terminátor-filmek fejlődésre képes androidjai, már akkor arra a következtetésre jutottam, vannak kapuk, amelyeket nem szabad kinyitni, mert elképzelni sem tudjuk, mi vár mögötte.
Jó ideje szinte másról sem szólnak a hírek, mint a kérdezz-felelekre egyre alkalmasabb ChatGPT technológiáról. Gyakran mellélő, sokszor általánosít, de vannak meglepően jól használható válaszai. Legutóbb Márki-Zay Péter igyekezett azzal alátámasztani azt, hogy az övék okos város, hogy az általa vezetett önkormányzat talán az első, amely előfizetett erre az alkalmazásra. Nem kell aggódni, csak segít, nem helyettesíti az embert, szögezte le egy tévéinterjúban, és a beszélgetőrobot bár nagyon tájékozott, de mégsem eléggé, mert egyelőre nem tudott hasznos tanácsot adni például azon a téren, hogyan szerezhetne pluszbevételt a város. Egy olyan településről beszélünk, ahol sűrűk az események: az esztendő harmada sem telt el, a négy alpolgármesterből egy maga döntött a távozás mellett, egyre felsegítették a kabátot, de leköszönt a legnagyobb önkormányzati cég vezérigazgatója, az adóiroda vezetője, a jegyző, a napokban a vezető jogtanácsos. Tehát hiába ódzkodom ettől a világtól, be kell látnom, Hódmezővásárhelyen átmenetileg talán valóban elkel a gépi segítség. Azt meg, hogy mitől okos egy város, nehéz pontosan definiálni. És ekkor hirtelen ismét beugrik egy másik mozi. Akárhányszor nézem meg, mindannyiszor megszakad a szívem az A. I. című film android kisfiújáért, akinek érzelmei vannak. Vesztére? Lehet. De olyan ez, mint az okos város: tudás nélkül siralmas, szív nélkül holt.