Ukrajna;háború;Vlagyimir Putyin;Bahmut;

- Bahmut ráég Putyinra

Újabb uniós lőszertámogatást kap Ukrajna, miközben vészesen fogynak az orosz haderő tartalékai. Navalnijt most lassan ölő méreggel próbálják megölni.

Első lépésben egymilliárd euró értékben támogatja lőszerrel Ukrajna önvédelmét az Európai Unió az Európai Békekeret program keretében, az erre vonatkozó végső döntést csütörtökön jelentették be. A tüzérségi lőszerek szállításáról és közös beszerzéséról a márciusi uniós csúcson állapodtak meg a tagországi vezetők, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. A teljes uniós lőszertámogatás kétmilliárd euró értékű lesz, amelyet 12 hónap alatt kap meg Ukrajna. Ezzel 4,6 milliárd euróra emelkedett a Békekeret terhére Ukrajnának nyújtott uniós hozzájárulás.

A bejelentés újabb fejfájást okozhat a Kremlnek, az orosz haderő fegyver- és lőszerutánpótlás ugyanis egyre nagyobb gondot jelent. Ez látszik a hónapok óta ostromlott Bahmutnál is, ahol megtorpant az orosz előrenyomulás, a donyecki városnál harcoló Wagner zsoldosok vezetője rendre hangsúlyozza is, hogy Moszkva nem támogatja az utánpótlási gondokkal küszködő zsoldoscsapatot. Amerikai források szerint a Wagner csoport önállóan, de sikertelenül próbált Törökországból fegyvereket vásárolni. Csütörtökön ugyan Bahmutnál bombázott az orosz légierő és a helyszínen megjelentek a legmodernebb rendszeresített orosz páncélosok, a T-90-ek is, de ez az utcai harcokban már nem jelent lényegi segítséget. A bahmuti helyzet, amely súlyos presztízsveszteséget okozott mind a zsoldoscsapatnak, mind a reguláris erőknek, egyre kínosabb Oroszország számára. Moszkva csütörtökön is bejelentette, hogy teljesen körbevették a Bahmutban ellenálló ukrán fegyvereseket, de ezt Kijev azonnal cáfolta.

Az amerikai kiszivárogtatás szerint iszonyú vesztességeket szenvedett el mindkét haderő, de elsősorban az orosz, amely az ukránnal ellentétben nem számíthat nyílt és nagyarányú külföldi utánpótlásra. A Sky News által szemlézett kiszivárogtatott titkos amerikai dokumentumok alapján az orosz haderő embervesztessége kétszer nagyobb, mint az ukráné: az orosz sebesültek száma 154 – 180 ezer között, a halálos áldozatoké pedig 35 – 43 ezer között mozog. Ukrajna ennél kevesebb, 15-17 ezer katonát veszített, a sebesültek száma 109000 – 113500 közötti.

Ugyanezen dokumentumok szerint Ukrajna csaknem kétszer annyi harckocsival és 500 páncélozott szállító harcjárművel többel rendelkezik a harctéren. Az ukrán hadsereg rövidesen újabb míg 29-es vadászgépekkel is erősödhet. A Reuters szerint Lengyelország engedélyt kért Németországtól 24 darab egykori kelet-német MiG-29-es vadászrepülőgép exportjára. Ezek a gépek a német újraegyesítés után kerültek a lengyel hadsereghez. Az egykori szerződés értelmében Lengyelországnak Németország beleegyezésére van szüksége ahhoz, hogy a megmaradt repülőgépeket egy harmadik országba küldhesse.

A diplomáciai háború is folytatódik. Norvégia csütörtökön 15 orosz diplomatát utasított ki kémkedés miatt, Moszkva jelezte, válaszolni fog. 

Fény derült arra, hogy rejtélyes betegségben szenved, két hét alatt 8 kilót fogyott Alekszej Navalnij. A bebörtönzött orosz ellenzéki vezető szóvivője, Kira Jarmis csütörtökön azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a tünetek alapján úgy tűnik, Navalnijt jelenleg lassan mérgezik a börtönben, lassan próbálják megölni, hogy halála kevésbé keltsen feltűnést. Múlt pénteken este mentőt hívtak hozzá, ekkor szokatlan gyomorfájdalmaktól szenvedett, a börtönorvosok pedig olyan gyógyszereket adtak be neki, amelyeket nem voltak hajlandók azonosítani. Jarmis szerint januárban hasonló gyomorfájdalmakkal küzdött a politikus, miután antibiotikummal kezelték egy vírus miatt, és akkor is sokat fogyott. Navalnij édesanyja küldött gyógyszereket a börtönbe, de a börtönszolgálat visszapostázta a családnak.

A német kormány máris jelezte, nagyon aggódik Navalnij romló egészségi állapota miatt. 2020-ban az ellenzéki politikus túlélt egy katonai idegméreggel – novicsokkal - végrehajtott mérgezési kísérletet. Németországban kezelték, de 2021. januárjában önként visszatért Oroszországba, ahol érkezéskor letartóztatták és bebörtönözték.

A lengyel elnök párhuzamot vont az 1940-es vérengzés és a 2022-es bucsai népirtás között.