Emmanuel Macronra egyre ingerültebben tekint az Egyesült Államok. Washington még megemésztette, hogy a francia elnök 2019 végén agyhalottnak nevezte a NATO-t. Akkor voltaképpen kimondta azt, amit sokan gondoltak: az akkori amerikai elnök, Donald Trump nem is titkolta, mennyire megveti a demokratikus világ alapjának számító szövetségi rendszert. Az viszont már rosszabbul esett a szövetségeseknek, hogy Macron a velük való egyeztetés nélkül tett kísérletet stratégiai partnerségre Oroszországgal.
Többen úgy vélték, ezek csak diplomáciai kisiklások voltak Macron részéről. A napokban azonban olyan szavakkal állt ki az európai "stratégiai autonómia" mellett, hogy azokkal legfeljebb csak a magyar kormányfő tetszését nyerte el. A kínai látogatásáról hazatérve úgy fogalmazott, Tajvan kérdésében nem kellene alkalmazkodni sem „az amerikai tempóhoz”, sem „egy kínai túlreagáláshoz”. Ezzel azt a benyomást keltette, hogy az Egyesült Államok áll a Tajpej és Peking közötti eszkaláció mögött. Hozzátette, ha Európa nem törekszik autonómiára, akkor az Egyesült Államok vazallusává válik. Ez a kifejezés nem lenne meglepetés, ha egy magyar kormánypárti politikustól hangzana el, Macrontól annál inkább.
Nem lehet kétségbe vonni a francia elnök elkötelezettségét egy erős Európa megteremtése iránt. Nagy feltűnést keltett 2017 szeptemberében, a Sorbonne-on elhangzott beszéde, amelyben merész javaslatokat fogalmazott meg Európa szuverenitásának megteremtésére vonatkozóan. Ez a beszéd a maga nemében forradalmi volt, hiszen ekkor már az a Trump ült a Fehér Házban, aki egyenesen ellenséget látott az Európai Unióban. Akkoriban valóban minden jel arra vallott, hogy a NATO-nak vége, s a védelmi politikát illetően az Európai Uniónak a saját kezébe kellene vennie a sorsát. Másrészt több európai országban erősödött az euroszkepticizmus, így Macron beszéde hitvallás volt az uniós alapértékek mellett.
Ha a francia elnök abban a geopolitikai helyzetben beszélt volna arról, hogy az EU ne legyen az Egyesült Államok vazallusa, több nyugati országban lelkesen hallgatták volna szavait. Csakhogy közben kitört a háború, s az Egyesült Államok visszaszerezte vezető szerepét a nyugati világban, több uniós tagország tőle reméli a biztonságot Oroszországgal szemben. A kijelentés azért sem volt szerencsés, mert Kína katonapolitikai szempontból is egyre nagyobb nyomás alá helyezi Tajvant, s a demokratikus államoknak tudniuk kéne, ki mellé állnak. Így azonban Macron azt sugallta, hogy számára előbbre valóak hazája gazdasági érdekei a demokratikus alapjogoknál.
Mi volt a cél? A francia elnök hazájában támadások kereszttüzébe került a nyugdíjkorhatár felemelése miatt, gyakoriak a munkabeszüntetések. Megerősödött a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés. Macron ki akarja fogni a szelet a populisták vitorlájából, a francia jobboldal ugyanis ambivalens érzésekkel tekint Washingtonra. A törekvés érthető, az időzítés a lehető legrosszabb, hiszen a háború és a kínai fellépés árnyékában a demokratikus nyugati világnak egységet kellene felmutatnia az autoriter rezsimekkel szemben.