Európa gyökeres geopolitikai fordulaton ment keresztül. Oroszország ukrajnai inváziója óta Finnország már a NATO tagja lett, jelentősen növelve ezzel a szövetség és Oroszország közötti határszakaszt. Svédország ugyan a török és az ép ésszel nehezen magyarázható magyar álláspont miatt még nem csatlakozhatott a védelmi szövetséghez, de alighanem ez is csak idő kérdése. Németország kül- és gazdaságpolitikai koncepciója is gyökeresen változáson ment keresztül, amit Olaf Scholz kancellár a fordulatot bejelentő tavalyi bundestagbeli beszédében „Zeitenwendének”, azaz korszakváltásnak nevezett. S ez csak néhány példa.
Ausztriát azonban mintha nem érték volna el a geopolitika viharai, nem gondolkodik a semlegesség feladásán. De mennyire etikus a semlegesség abban az időszakban, amikor az Európai Unió összes államának egységet kellene demonstrálnia az agresszorral szemben? Bécs különutassága kínos következményekkel is jár. Amikor március végén Volodimir Zelenszkij az interneten keresztül szólt az osztrák parlamenti képviselőkhöz, s figyelmeztetett arra, nem lenne szabad semlegesnek maradni a gonosszal szemben, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) honatyái kivonultak az ülésteremből, az SPÖ szociáldemokratáinak a fele pedig meg sem jelent az ülésen.
Az FPÖ hangulatkeltése Ukrajna ellen nem eredménytelen. S talán ez is oka annak, hogy a populista párt vezeti a közvélemény-kutatásokat. A lakosság egy része idegenkedve szemléli, hogy a Karl Nehammer kancellár által fémjelzett kereszténydemokrata-környezetvédő kormány Kijev pártjára állt. Herbert Kickl FPÖ-elnök szerint Ausztriának „semleges szereplőként” kellene fellépnie a békéért. Nehammer egy éve tett is erre kísérletet: Moszkvába utazott, hogy megpróbálja Vlagyimir Putyint rávenni, válassza a béke útját. Semmiféle eredményt nem ért el, ráadásul moszkvai kitérőjét több nyugati fővárosban ellenkezéssel fogadták. Nehammer túlbecsülte hazája befolyását.
Kivonultak az osztrák szabadságpárti képviselők az ukrán elnök parlamenti beszéde alattKickl, az FPÖ vezére nem csak az oroszbarát osztrákok érzéseire épít. A semlegesség emlegetésével az egykor rendkívül népszerű kancellár, Bruno Kreisky szellemiségét is felidézi. Az államférfi ügyesen pozicionálta Ausztriát a keleti és nyugati blokk közé. Részint ennek köszönhető, hogy számos ENSZ-ügynökség és más nemzetközi szervezet telepedett le akkoriban Bécsben.
A semlegesség a polgári hitvallásunk – fogalmazott egy ízben a baloldali publicista, Robert Misik. Ő ugyan nem nagy barátja a NATO-nak, mégis úgy véli, legalább tárgyalni kellene a csatlakozásról. A többpólusúvá vált világban Ausztriának partnerekre van szüksége.
Politikusok, diplomaták, művészek és üzletemberek nemrég nyílt levelet tettek közzé, amelyben azt írták, a társadalom nagy része áldozatul esett annak az illúziónak, hogy Ausztria semleges maradhat, és az országban elhanyagolják az Európa és a nemzetközi rend jövőjét érintő kérdéseket.
Ausztria nem NATO-tag, és nem küld hadianyagot Ukrajnába. Ez azonban pusztán politikai döntés: a semlegesség elvileg nem tiltja a fegyverek szállítását háborús országoknak, de ezt a lakosság nagyobbik része ellenzi, és a bécsi kormány nem akar szembemenni a közvéleménnyel, amint ezt Románia schengeni csatlakozásának megakadályozása is jól illusztrálta.
A semlegesség az osztrák identitás részévé vált. A parlamentben a liberális NEOS kivételével egyetlen párt sem próbálta megkérdőjelezni Ausztria semleges státuszát az invázió kezdete óta sem.
Egy 2022 májusában végzett felmérés szerint az osztrákok mindössze 14 százaléka támogatta, hogy Ausztria az észak-atlanti szövetség tagja legyen, míg 75 százalékuk ellenezte ezt.
Egyébként ekkor folyamodott Finnország és Svédország a NATO-tagságért. Ausztriában eleve mindent rossz szemmel néznek, amihez köze van a katonaságnak. Ennek részint történelmi okai vannak, Bécs mindkét világháborúban a vesztesek oldalára került. Az osztrák hadsereg rendkívüli módon alulfinanszírozott, a fegyveres erők képességei korlátozottak.
Ez volt az az ár, amit Ausztriának meg kellett fizetnie azért, hogy 1955-ben véget vessenek megszállásának.
A semlegesség és a jólét összefonódik a hatvanas évek gazdasági csodájával.
A semlegesség tette lehetővé, hogy a hetvenes években Bécs kiemelkedő szerepet játsszon a globális ügyekben.
Ausztria nem is érzi a katonai készültség szükségességét, hiszen Oroszország felé csak NATO-tagállamok veszik körül, ami komoly biztosítékot jelent számára. Ráadásul az EU tagjaként a semleges Ausztria ellenséges támadás esetén a többi ország katonai segítségét kérheti. Ez fordítva csak részben igaz. Ha Oroszország például megtámadná a balti államokat vagy Lengyelországot, Ausztria elvileg köteles lenne katonákkal és katonai felszereléssel a segítségére sietni. Ez a támogatás az Európa- és alkotmányügyi miniszter, Karoline Edtstadler véleménye szerint összeegyeztethető is lenne a semlegességgel. Csakhogy az uniós szerződések gondoskodnak egy záradékról a semleges államok számára, így Ausztriát semmi sem kötelezi egy ilyen lépés megtételére.
Ausztria nem küldött fegyvereket Ukrajnába, holott 56 régebbi Leopard 2 harckocsival rendelkezik, amelyekről gond nélkül lemondhatna. Az ország nem vett részt az ukrán erők kiképzésében sem. Mindeközben a bécsi kormány politikai, pénzügyi és humanitáriusan támogatást nyújt Ukrajnának, például generátorokat küldött. Ezt azonban Ukrajna kevesli. Hogy azért Ausztria még sincs teljesen egy szinten Magyarországgal a háborúval kapcsolatos fellépését illetően, azt Karoline Edtstadler Európa-ügyi miniszter kijelentése jelzi. A berlini Tagesspiegelnek elmondta: ha Putyin Ausztriába jönne, a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján azonnal letartóztatnák.
Gázpórázon tartják Ausztriát
Az osztrák cégek többségénél a jelek szerint nem merültek fel különösebb erkölcsi aggályok Oroszországgal kapcsolatban az Ukrajna elleni agresszió után sem. Az országban működő osztrák vállalatok 82 százaléka az ukrajnai invázió után is ott maradt, vagy elhalasztotta a kivonulásról szóló döntést. A Raiffeisen International az egyik legnagyobb haszonélvezője az oroszellenes szankcióknak, és
már az első évben jelentősen, 2,2 milliárd euróra tudta növelni ottani nyereségét, így Vlagyimir Putyin háborújának finanszírozásához is hozzájárulhat.
Az uniós szankciók ellenére ismét nő Ausztria Oroszországból származó gázimportja. Becslések szerint míg decemberben a teljes gázbehozatal 71 százaléka származott Oroszországból, februárban már csaknem 80 százaléka. A gáz tavaly Ausztria teljes energiafogyasztásának mintegy 23 százalékát tette ki.
Ausztria továbbra is nagymértékben függ a gáztól, aminek részben az az oka, hogy Bécs az Európába irányuló orosz energiahordozó fontos tranzitországa. Amint Herbert Lechner, az Osztrák Energiaügynökség nevű nonprofit tudományos egyesület korábbi vezetője a német Tagesschaunak fogalmazott, Ausztriát orosz „gázpórázon” tartják: Moszkvának kezdettől fogva az volt a célja, hogy Bécset függővé tegye az orosz gázszállításoktól. Ezt évtizedekkel ezelőtt született dokumentumok is alátámasztják. Ám az osztrák politikusok nem sokat tettek a helyzet megváltoztatásáért, sőt.
Gerhard Roiss, az OMV olajvállalat volt vezérigazgatója (2011-15 között) csökkenteni akarta a Gazprom orosz gázióriástól való függőségét. A célja az volt, hogy az energiahordozónak csak 30 százalékát vegyék az oroszoktól, a többit Norvégiából és más forrásokból szerezzék be. Ám Roiss nem tudta keresztülvinni az akaratát. Éppen ellenkezőleg, 2018-ban, négy évvel azután, hogy Oroszország a nemzetközi jogot megsértve elfoglalta a Krímet, nagy pompával 2040-ig meghosszabbították a meglévő gázszerződést. Roiss ezzel kapcsolatban még 2018-ban úgy fogalmazott, az osztrák vezetést semmiféle stratégiai gondolkodás nem jellemezte. A politikai élet irányítóinak nem számított, honnan jön a gáz. „Ez felelőtlenség” – mutatott rá már akkor.
Az orosz gáz alternatívája a biogáz jelenthet alternatívát, 2040-re a gázfogyasztás mintegy 20 százaléka biogáz lehet.
A gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok természetesen elválaszthatatlanok voltak a politikai viszony javulásától. Olyannyira, hogy az osztrák politikusok valósággal ünnepelték, hogy mennyire szoros viszony fűzi a Ausztriát a Kremlhez. Vlagyimir Putyint hat alkalommal látták vendégül Ausztriában. 2018-ban impozáns fogadást adtak neki és a Gazpromot irányító Alekszej Millernek a bécsi Hofburgban, az egykori császári rezidencián. Az orosz viszony javításának vágyában nem volt nagy különbség a jobb- és baloldal között. E fogadás idején Sebastian Kurz első, erőteljesen jobboldali színezetű, néppárti-szabadságpárti kormánya volt hatalmon, amely Heinz-Christian Strache emlékezetes Ibiza-botránya miatt bukott meg 2019-ben. Nem mellékes, hogy Putyint ekkor a baloldalhoz köthető Alexander Van der Bellen fogadta nagy pompával. A máig hivatalban lévő osztrák elnök azonban országa azon kevés politikusai közé tartozik, aki utólag – idén januárban – belátta, bizony, hibázott.
A kiváló osztrák-orosz viszony legbizarrabbnak nevezhető megnyilvánulása az volt, amikor a Kreml ura meglepetésvendégként érkezett Karin Kneissl volt külügyminiszter esküvőjére és rövid táncot is lejtettek. Kneisslt egyébként a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt jelölte az osztrák diplomácia vezetőjének. Az FPÖ-ről közismert volt, hogy különösen erős szálak fűzik a Kremlhez, s bár Strache már régóta nem a párt tagja, ma is az FPÖ az Ukrajnának nyújtott támogatás legnagyobb kritikusa.
