A londoni székhelyű Philharmonia Orchestra nem igazán régi együttes, de a legnagyobbak közé emelkedett 1945-ös alapítása után, nem utolsó sorban Otto Klemperernek köszönhetően, miközben a világ más, legnagyobb karmesterei is szoros kapcsolatot ápoltak a zenekarral. Ma már talán nem jegyzik a legeslegjobbak között, de az öröksége, amit lemezfelvételek őriznek zenetörténeti jelentőségű. Kiemelkedő esemény, ha eljönnek hozzánk. Hatodik vezető karmesterük a 2021-2022-es évad óta a harmincas évei vége felé járó Santtu-Matias Rouvali finn karmester, aki a szintén finn Esa-Pekka Salonent követte.
Névjegy
Santtu-Matias Rouvali 1985-ben Lahtiban született. Ütőhangszeresként végzett, majd karmesterséget kezdett tanulni, 2012-ben a Tamperei Filharmonikusok, 2016-ban a Gotheburgi Szimfonikusok vezető karmestere lett. A londoni Filharmónia Zenekart 2013-ban vezéynelte először, 2019-ben hirdették ki, hogy 2021-től öt évig ő lesz a vezetőjük. Lemezein eddig főleg Sibelisut vezényelte.
Az egyik videotelefonos alkalmazáson keresztül beszélgettünk vele, és igen, pontosan olyan szemtelenül fiatalosan borzas volt a megjelenése, mint bármelyik fényképén. De ez ne tévesszen meg senkit: ő a Tamperei Filharmonikus Zenekar és a Gothenburgi Szimfonikus Zenekar főkarmestere is.
„Nagyon kicsi voltam, még iskolába sem jártam, talán ötéves, amikor a szüleim elvittek a zenekari próbákra, mindketten a Lahti Szimfonikus Zenekarban játszottak, elég gyakran mentem velük hallgatni, mit játszanak. Úgy éreztem, részt veszek a zenekar életében, elbűvölt, amit hallottam. A legjobban az ütősök ragadtak meg, nagyon jól látszik, hogy mit csinálnak azért, amit hallunk: például, ahogyan az üstdobot ütik, vagy összeütik a cintányérokat. Automatikusan jött, hogy választok, ezt fogom-e csinálni és is, vagy sem” – számolt be első zenei élményeiről Rouvali.
Nem csoda hát, hogy ütőhangszereken kezdett tanulni, a Sibelius Akadémiára járt, arra azonban nem emlékszik pontosan, hogyan és mikor kezdett a karmesterség iránt vonzódni, de valamikor tizennyolc éves kora táján. Az akadémia zenekarában játszott, ahol Hannu Lintu kezdte a vezénylés felé terelgetni, és komolyabban 22 évesen Leif Segertsamnál kezdett karmesteri tanulmányokba. Tanult a most 92 éves Jorma Panulánál is, aki olyan neves finn karmesterek nevelője, mint Esa-Pekka Salonen, Sakari Oramo, Jukka-Pekka Saraste. „Csinálj bármit, de legyél érthető. Alapvetően úgy vezényelsz, ahogy akarsz, de a leütés (az ütem első, hangsúlyos hangjának megszólaltatása – a szerk.) legyen leütés” – ez volt a legfontosabb, amit Rouvali Panulától útravalóul kapott.
Arra a kérdésre, hogy mi a titka annak, hogy az alig több, mint ötmilliós Finnország az utóbbi időkben ennyi világhírű karmestert adott a világnak, azt válaszolta: az, hogy a finn emberek nagyon őszinték, amikor a zenekar előtt állnak, akkor is azt mondják, amit gondolnak, nem kertelnek. De része van abban, hogy jók a karmesterek, annak is, hogy az állam komolyan támogatja anyagilag a képzésüket, így például hétvégenként lehetőségük van szimfonikus zenekarokat vezényelni, próbálni az ottani karmesterek mellett.
Hatodik vezető karmestere lett a Philharmonia Zenekarnak, Salonen után, mit gondol, miért esett önre a választás? – kérdeztem. „Ez kémia. Ez mindig a kémiáról szól egy karmester és egy zenekar között. Ettől működik, vagy nem működik a viszony. Azt gondolom, hogy a Philharmonia Orchestra is olyan karmestert keresett, akivel egy ütemre tud lépni, azonos a tempója vele. Aki bízik bennük, és tanítani is tudja őket. Nem parancsolni kell a zenekarnak, hanem kérni tőlük, hogy azt játsszák, amit akarok, ugyanakkor azt, hogy teljesítsék, meg kell követelni. Jó vezetőnek kell lenni: nem lehet sem durvának, sem túl udvariasnak lenni, meg kell találni az arany középutat. Néha a zenészeknek nagyon jó gondolataik vannak, akkor hagyni kell a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján, de ha nem, változtatni kell” – hangzott a válasz.
Ruovali súlyos örökséget vett át, olyan nagy karmesterelődök munkáját kell folytatnia, mint – csak a legutóbbi évtizedekből néhányat említve – Christoph von Donáhyi, Giuseppe Sinopoli, Ricardo Muti, Esa-Pekka Salonen. Amit ő leginkább szeretne, új felvételek készítése, már eddig is elég sok CD-t készítettek együtt, és ez folytatódik: azt az üzenetet küldik a világnak, hogy továbbra is világklasszis színvonalat képviselnek. Bár a klasszikus zenei piac gyakorlatilag telítettnek mondható lemezekkel, mindig lehet újat mondani, egy a korábbitól eltérő előadást bemutatni. Nem kell ugyanúgy csinálni a dolgokat, mint ötven évvel ezelőtt. Új karmestereknek új gondolataik vannak, még olyan művek esetében is, amelyeket már ezerszer felvettek. „De Beethovent nincs szándékomban lemezre venni. Sibeliust, Prokofjevet, Sztravinszkijt igen: ők az én zeneszerzőim. Még akkor is lehetnek újat mutatók az új felvételek, ha megvannak magukkal a szerzőkkel. Sztravinszkij ideje óta a technika is sokat fejlődött: a felvételi eszközök, a mikrofonok sokkal jobbak. Ami ma hallható egy lemezen, már teljesen más. Ezenkívül készíthetők videófelvételek, sok kamerával, a néző mintegy beléphet a zenekarba” – világított rá szándékaira a karmester.
A műsorban Budapesten Bartók és Sibelius szerepel, szerinte őket az köti össze, hogy műveikben ott visszhangzik a nemzeti folklór, a népük története. Sibelius 5. szimfóniájában a finn tájat festi meg, bár a többivel ellentétben ebben nem szólal meg népi dallam. Az ebben megszólaló hattyútéma a zeneszerző leghíresebb motívuma.
Infó
Baráti Kristóf és a Philharmonia Orchestra, április 16., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Vezényel: Santtu-Matias Rouvali
