Vatikán;Ferenc pápa;

2023-04-28 06:00:00

A Szentlélek reménysége

Manapság nem nehéz évekkel korábbi számokat felkutatni az egyes lapokból. Aki elolvasná a Népszava régebbi Ferenc pápáról szóló írásait, azt tapasztalhatja, megválasztása óta támogattuk őt, reménykedtünk reformjai sikerében, féltettük a konzervatívok ellen vívott nehéz küzdelmében, csodáltuk végtelen humanizmusáért akár a menekültekkel kapcsolatos fellépése kapcsán, akár azokért a szavaiért, ahogy az ukrán nép mártíromságára – igen, sokszor használta ezt a kifejezést – emlékeztetett.

Ám könnyű felkutatni azt is, hogy mások, kormányunk nagy hívei, miként vélekedtek róla. Például a szeged-csanádi püspök, aki 2015 szeptemberében nyíltan bírálta a pápa menekültpolitikáját, most viszont azt mondta, Ferenc pápa azért látogat Magyarországra, mert felismerte, hogy félrevezették az országot illetően. Mégis, mivel kapcsolatban vezették félre? Magyarország menekültpolitikája kapcsán? És kik? Változott volna a menekültekkel kapcsolatos álláspontja? Szó sincs erről.

Vagy ott vannak örök véleményvezéreink egyikük egyszer demens vénembernek gazembernek nevezte a pápát, 2021-ben pedig azt közölte, ha nem találkozik a magyar közjogi méltóságokkal, el se jöjjön. A másik pedig 2021 júniusában „keresztényellenesnek” minősítette Ferencet. Most ők akarnak egy békemenethez hasonló eseményt a pápa vasárnapi szentmiséjén, mondván ennek politikai üzenete is van.

S ez a baj. Politikai eseménnyé akarják zülleszteni az apostoli látogatást, megmutatni a Vatikánnak és a világnak, mi mennyire keresztény nemzet vagyunk. És mindeközben kirekesztenek másokat, mert a pápa csakis – ahogy hirdetik – „hozzájuk” jön, és nem másokhoz. Mintha a „magyaros” kereszténység velejárója lenne az is, hogy hogy a kereszténységükkel kérkedők írnak le trágár szavakat, gerjesztenek gyűlöletet, megcsúfolva az Evangéliumok szellemiségét. Ilyenkor gyakran tesszük fel a költői kérdést, olvasták-e egyáltalán Máté, Márk, Lukács és János Krisztus-beszámolóit azok, akik a kereszténységet politikai eszközzé alacsonyítják le.

Sokszor érezzük azt, hogy itthon a külsőségek számítanak, az, hogy minél szebb legyen a templom, de a lelkiség elsorvad. Ferenc pápát azért is érezheti közel magához minden jóakaratú ember, mert Krisztus igaz, hiteles követője. Oly sokszor ítélt el minden olyan ideológiát, ami mások kirekesztéséhez vezet, bírálta a populizmus „szirénhangjait”, a szuverenizmust, ami itthon a kormányzat mantrája.

Szeretettel fogadjuk Ferenc pápát, teljesen mindegy, ki melyik pártra szavaz. Mert a Szentatya nem politikus, hanem a katolikus egyház feje. Lelkipásztori látogatásra jön, nem politikai szólamokat hangoztat. Ő valóban a béke követe, de nem egy olyan békéé, amelyben összemossuk, ki az agresszor és ki az áldozat. A pápa az egység üzenetét hirdeti és nem a széthúzásét. Elítéli a gyűlöletet, és nem kirekeszt. Felkarolja a társadalom peremén élőket és nem csak egy bizonyos réteget virágoztat fel csalárd módon.

Reméljük, elhozza a Szentlelket, mert sokszor azt érezzük, csak ez segíthet társadalmunknak a valódi keresztény értékektől annyira eltávolodott tagjain.