Ha eddig kétségük lett volna felőle, hogy Salamon király igazat mondott, amikor azt állította: nincs semmi új a Nap alatt, akkor hadd emlékeztessem a kedves olvasókat a kereken 500 évvel ezelőtt, 1523 április utolsó és május első napjaiban lezajlott országgyűlésre, amelyet az akkor mindössze 17 éves II. Lajos király hívott össze a Pest melletti Rákos mezejére.
Az országyűlés legfőbb napirendi pontja az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét szétziláló infláció kérdése volt, ugyanis kereken 500 éve hasonló infláció sújtotta édes hazánkat, mint manapság. Teszem hozzá, az akkori pénzrontást természetesen maga az uralkodó és a királyi tanács határozta el azzal a céllal, hogy II. Lajos király pénzhez jusson, és ebből a forrásból finanszírozni tudja a közelgő török támadás elleni felkészülést.
Hogy kicsit jobban rávilágítsak az 500 évvel ezelőtti inflációs helyzetre, annyit (Hermann Zsuzsa kutatásai nyomán) el kell mondani: I. Károly király pénzreformjainak köszönhetően nálunk csaknem százötven évig kettős valuta volt forgalomban, vagyis aranyból és ezüstből is vertek pénzt, s a kettő értékét egymáshoz viszonyították (száz ezüstdénár tett ki egy aranyforintot). Mohács előtt már nem két-, hanem háromfajta magyar pénz volt érvényben: aranyforint, ezüstdénár és ezüst obulus. De miután II. Lajosnak sürgősen pénzre volt szüksége, új pénz verését határozta el, s olyan új ezüstdénárt hozatott forgalomba, ami a korábbi dénár ezüsttartalmámak csak a felét tartalmazta.
Mi következett ebből? Természetesen pénzügyi katasztrófa.
Tudom, hogy sokan hívei annak a tévedésnek, miszerint a „Nyugat” cserbenhagyta Magyarországot Mohács előtt, de ez csak félig, vagy csak alig igaz. VI. Hadrianus pápa kereken 500 éve, azaz 1523-ban 50 ezer aranydukátot küldött Magyarországra kifejezetten a törökök elleni harc céljaira. De Magyarországon akkor már javában tombolt az infláció, mivel senki sem óhajtotta a régi ezüstdénárjait az új pénzre beváltani; ennélfogva az újabb és újabb pénzkibocsátás még feljebb verte az ezüst árát, aminek következtében a királyi udvar kénytelen volt még lejjebb szállítani az új dénár ezüstfinomságát, ami még értéktelenebb pénzhez vezetett. Azaz a pápa 50 ezer aranydukátját is sikerült elinflálni.
A válság megoldására a korabeli magyar királyi külügy kitűnő munkát végzett egy magyar-osztrák-lengyel „csúcstalálkozó” megszervezésével. Az osztrákok (Habsburg Ferdinánd főherceg) ígéretet tett 10 ezer katona küldésére, míg a lengyelek bölcsen azt javasolták: békét kellene kötni a törökkel.
A békekötés legnagyobb ellenzői azonban éppen a magyarok voltak, akik a törökök elleni háború mellett kardoskodtak, mondván: a békekötési szándékot Szulejmán császár a gyöngeség jeleként fogja értelmezni.
Hogyan is mondjam finoman: a pénzrontás elsőre biztosan jó ötletnek tűnt, de rá pár évre, amikor II. Lajos a mohácsi síkról lélekszakadva menekült, utolsó gondolatként alighanem megfordult a fejében, hogy ők itt valamit nagyon elrontottak.
Tanultunk-e belőle?