neonáci;Csókakő;

2023-05-08 13:19:00

Mentegetőzik Csókakő polgármestere, amiért befogadta a neonáci gálát

„Ha tisztában vagyunk az előzményekkel, akkor nem adjuk ki a teret” – írta Fűrész György, aki szerint az előjelekből sem tűnt úgy, hogy az European Fight Night költözik a községbe.

„Szeretném tájékoztatni a közvéleményt, hogy sem én, sem pedig az általam képviselt község tudatosan nem fogadta be az European Fight Night nevű neonácinak tartott rendezvényt. Sem én, sem pedig közösségünk nem szimpatizál antiszemita, neonáci eszmékkel. Ezektől az eszméktől teljes mértékben elhatárolódom” – közölte Fűrész György, Csókakő fideszes polgármestere a Facebook-oldalán.

Hozzátette, hogy Csókakő nem állt sem szerződésben, sem pedig megállapodásban az említett szervezettel.

– hangsúlyozta. Azt írta, a pályát üzemeltető kötött szóban megállapodást egy magánszeméllyel, aki küzdősportrendezvényt szeretett volna tartani náluk.

– írta a polgármester.

Szavai szerint a szervezők május 6-án reggel 9-től másnap reggel 9-ig foglalták le a sportpályát. A rendőrség május 5-én adott ki közleményt, hogy az említett küzdősportrendezvényt neonácinak tartják, de ez az információ sajnos nem jutott el hozzájuk. Őt a rendőrség reggel 9 óra után tájékoztatta arról, hogy szerintük a sporteseménynek beállított militáns, neonáci, küzdősport rendezvény ténylegesen egy szélsőjobboldali találkozó, melyre várhatóan több száz radikális szimpatizáns érkezik Európa országaiból. A korábbi alkalmak történései alapján pedig a rendőrség szerint okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése nem kizárólag az eseményre korlátozva.

A szervezők ekkorra már felépítették a boxringet és elfoglalták a területet, az üzemeltetők pedig jelezték, hogy birtokukban van a létesítmény.

– írta Fűrész. 

A polgármester ezután jelezte a rendőrségnek, hogy nem tudta jobb belátásra bírni a szervezőket, és kérte, hogy amennyiben úgy látják, fennáll az általuk állított jogszabálysértés, avatkozzanak közbe, mivel neki nincs törvényes eszköze a rendezvény beszüntetésére.

Hozzátette, hogy a rendőrök jelentős erővel vonultak fel, több hatósági ellenőrzést is tartottak és mindent rendben találtak.

Szerinte a szervezők elmondták, hogy a vélt neonáci tevékenységet nem követték el, nem volt a területen antiszemita megnyilvánulás, körözött személyeket és önkényuralmi jelképet sem találtak. Estefelé pedig a szervezővel egyeztetve jelezte, hogy ő is, és a rendőrség is szeretné, ha a tevékenységet minél előbb befejeznék és nem reggel 9-ig tartana. A rendezvényt a szervezők végül 21 órakor befejezték, és „a helyszínt rendben átadva, szavukat tartva elhagyták Csókakőt”.

Fűrész György kiemelte, hogy törvényt sértő esemény, tiltott politikai tevékenység nem történt, majd elnézést kért a lakosságtól.