homofóbia;melegjogok;LMBTQ+;Perintfalvi Rita;

A demokrácia fokmérői: Az Orbán-kormány keménykedik, az LMBTQ-közösségek szoronganak

A kabinet a gyermekvédelmi törvény további szigorításán dolgozik, keménységével élen kíván járni Európában, miközben a 2021-es jogszabály diszkriminatív, a pedofíliát a homoszexualitással összemosó rendelkezései miatt az Európai Bizottság – az Európai Parlament és 14 uniós tagország csatlakozásával – pert indít Magyarország ellen. Nem csoda, hogy az LMBTQ-közösségek, a szivárványcsaládok szorongással figyelik a folyamatot, különösen a magyar életmód védelméről szóló törvény fényében. Ez feljelentési csatornákat szentesít az alaptörvény szava, így a házasság és a család heteroszexualitása érdekében. A köztársasági elnök homályos megfogalmazásai miatt visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek, ezért jelenleg zavaros a helyzet. A gyermekvédelmi szigorítások az európai nyomás miatti meghátrálást is leplezhetik.

A kérdés az, mennyire játszik fontos szerepet a kormány politikai stratégiájában, propagandájában a melegek jogainak korlátozása, mennyire előnyös számára, ha ragaszkodik ennek a társadalmi csoportnak a megbélyegzéséhez. Megalkotható-e belőle tartósan egy olyan ellenségkép, mint amilyen például a migránsokból a 2015-ös menekültválság idején? Megvan-e hozzá a kellő társadalmi támogatottság?

Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodó úgy látja, a magyar kormány elzárkózó minden állásponttal szemben, amely elfogadóan közelít a kisebbségekhez, Ferenc pápa nyitottsága sem tetszett neki. Ennek a szemléletnek természetesen széles társadalmi bázisa van. Több hazai és nemzetközi kutatás is kimutatta, hogy nálunk rendkívül alacsony a szolidaritás a kisebbségi csoportokkal. Ha bármilyen támadás vagy sérelem éri őket, a többség kevéssé mobilizálható. Egyébként is erősek még benne az idegengyűlöletet, homofóbiát, antiszemitizmust, rasszizmust vagy akár a nőgyűlöletet tápláló érzések. – Nagy kérdés, hogyan lehetne új kereteket adni egy elfogadóbb szemléletmódnak, elérni, hogy a többség is a saját ügyének érezze, ha egy kisebbségi csoporttól elveszik a jogait – mondja a közgondolkodó.

– Meg kéne értetni, hogy a kisebbségi jog érvényesülése a demokrácia lakmuszpapírja. Hogy ha például a homofóbiát alaptörvényi szintre emeli a kormány, nemcsak ettől a csoporttól vesszük az emberi és szabadságjogait,

 hanem az egész társadalomtól.

Egyházi homofóbia

Az elutasító magatartás történeti okait hosszasan lehetne elemezni. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a jelenlegi homofób megnyilvánulások a gender elleni, globális szintű támadásból nőnek ki, és fontos szerepet játszanak benne az egyházi szereplők, közösségek, szervezetek. – A magyarországi egyházak többsége rendkívül konzervatív – állítja Perintfalvi Rita. – Az egyház egyébként is a társadalom szövetébe nő bele, nem jobb és nem rosszabb nála. Akár a hazai nagy történelmi egyházakat, akár a kisebb gyülekezeteket nézzük meg, ma szinte mindenhol gyakoriak az erős homofób megnyilvánulások. Sok keresztény LMBTQ-ismerősöm van, és szinte hetente kapok tőlük kétségbeesett üzenetet (néha videófelvétellel) olyan vasárnapi prédikációkról, amelyekben homofób, uszító beszéd hangzott el. Az a tézis, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, és kettőjük házassága a család, a nemzet és az egyház alapja – amit a melegek létezése megkérdőjelez, főleg, ha gyereket is akarnak nevelni, ezért ezt nem lehet megengedni, mert az isteni rend ellen való lázadás – sajnos, nagyon erősen jelen van a keresztény közgondolkodásban Magyarországon. És ügyesen lehet használni politikailag.

A kormány szerinte neohomofób álláspontot képvisel. Vagyis toleránsak vagyunk a homoszexuálisokkal, létezhetnek, vannak meleg barátaink is, de elutasítjuk, ha ezek az emberek kimennek az utcára és jogokat követelnek maguknak, mert ezzel a magyar társadalmi rendet kérdőjelezik meg, amely a heteroszexuális házaspárból álló családra épül. A politikai diskurzus lényege ezúttal is az, hogy van egy erőtlen kisebbség, az LMBTQ-közösség, amelytől mára már szinte mindent elvettek, a szervezeteit nem hagyják működni, nincs kormányzati támogatottságuk. Nem csinálhatnak érzékenyítő programokat, ki vannak tiltva az iskolákból. És azt állítják róluk, hogy a dekadens Nyugat támogatásával át akarják venni a hatalmat, és rákényszerítik „torz” magatartásukat a heteroszexuálisokra.

„A politikai cél jól ismert: bűnbakot képezni és identitáspolitikai küzdelmet vívni a jelentkező társadalmi problémák, jelen esetben a gazdasági krízis, az infláció, a háború hatásainak magyarázatára és elfedésére

 – összegez Perintfalvi Rita. – A fasizmus a zsidóságra talált rá ebből a célból, most az LMBTQ-közösség kap hasonló szerepet.”

Évtizedek kérdése...

Bizonyos jelek mégis arra utalnak, hogy a kampány megreked egy ponton. Fékezheti az Európai Bizottság pereskedése, és nem tekinthető véletlennek, hogy Novák Katalin nem írta alá a magyar életmód védelméről szóló áprilisi törvényt. Perintfalvi Rita felhívja a figyelmet arra is, hogy a tavalyi választásokkal összekapcsolt népszavazás, amely négy „gyermekvédelmi” kérdést tartalmazott, lényegében megbukott, nem mozgósította a társadalom többségét. Ami azt mutatta, nem biztos, hogy az embereket annyira érdekli ez a téma. „Ez persze összefügg azzal is, hogy az LMBTQ-közösség kevésbé látható, mint egy etnikai-vallási kisebbség, ahogy annak idején a zsidóság – jegyzi meg a teológus. – Tagjai általában elköltöznek vidékről, ahol kevéssé élhetik meg az identitásukat, a városokba, főleg Budapestre települnek, ahol jóval nyitottabb a közeg. De amúgy is kevesen vannak, a fővárosban is csak néhány száz szivárványcsaládról beszélhetünk.”

Perintfalvi Rita úgy véli, a kisebbséget közelebbről bemutató, érzékenyítő programokkal jelentős változást lehetne elérni a többségi társadalom szemléletében. Jól működtek az iskolákban a Melegség és megismerés élő könyvtár programjai, amelyek célja csupán annyi volt, hogy a diákok jobban megismerjék a melegek mindennapi életét, és megszabaduljanak alaptalan félelmeiktől, tévképzeteiktől.

A 2021-es gyermekvédelmi törvény igazi bűne, hogy útját állja a felvilágosításnak, s ezzel a megértő, harmonikus együttélésnek. Kedvezőtlen hatásairól beszél Pál Márton, a #acsaladazcsalad mozgalom társalapítója, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora is. Többek között lehetetlenné tette társadalmi hirdetések közzétételét az RTL klubon és a Viasat csatornáin, nehezítette a szervezet kiadásában megjelent Micsoda család! című, szivárványcsaládokat bemutató mesekönyv terjesztését. Feljelentésekről, egyéb retorziókról azonban nincs információja. Az április 11-i törvény parlamenti elfogadása ugyan okozott kisebb pánikot a közösségben, de sikerült sokakkal megértetni, a szöveg annyira homályos, hogy nincs igazán mitől tartani, és végül Novák nem is írta alá.

A kurátor igyekszik nem dramatizálni a helyzetet. Egyértelmű, hogy kirekesztő kampányok folynak és diszkriminatív rendeletek születnek az LMBTQ-közösség ellen, mégsem tartja szerencsésnek a párhuzamokat a migránsokkal szembeni fellépéssel, vagy a zsidóság üldözésével. Egyrészt még mindig inkább „csak” hangulatkeltésről van szó, másrészt látni kell, hogy társadalmi változásról van szó, ami nem megy konfliktusok nélkül.

„A múlt században a fekete- és nőjogi mozgalmak vívták a harcaikat, most az LMBTQ követel több jogot, egyenlő helyzetet magának 

– mutat rá Pál Márton. – Ez talán olykor túl harsányan történik, de muszáj beszélni róla. Mindez persze társadalmi konfrontációt okoz. De úgy érzem, idővel minden a helyére kerül, és már beszélnünk sem kell majd a melegekkel, transzokkal, szivárványcsaládokkal kapcsolatos dolgokról.”

A létezés próbája

Pál Márton nem érzi különösebben homofóbnak a magyar társadalmat. „Tavalyi kutatások azt mutatják, az emberek közel kétharmada értene egyet azzal, hogy azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe gyerekeket, mert ugyanolyan jó szülők – állítja a kurátor. – Ebben a kérdésben nagyon mást mutat a politika és a hétköznapi világ. Sokkal nagyobb nyitottságot tapasztalok az emberek felől annál, amennyit a média közvetít. Ezért is tartjuk fontosnak továbbra is az érzékenyítést, amihez az kell, hogy az emberek lássák, hogy vannak szivárványcsaládok, meleg emberek körülöttük, akik ugyanúgy élnek, ugyanolyan kihívásokkal, érzésekkel, mint ők. Nem szeretnék politizálni, csak annyit kívánok elérni, hogy a gyerekeim olyan országban nőjenek fel, ahol a többi gyerekkel egyenlő jogaik vannak, és nem okoz számukra nehézséget, hogy szivárványcsaládban nevelkedtek.”

A jelenlegi helyzet Pál Márton szerint jogilag sem olyan drámai. Az élettársi kapcsolatokról szóló 2009-es törvény biztosít jogokat a gyerekneveléshez két együtt élő apuka vagy anyuka számára. egyikük teljes értékű szülő, a másik mostohaszülőnek számít. Mindketten jogosultak családi pótlékra, jár nekik az adókedvezmény. Egyedül a csok-ot nem tudják igényelni, mert az csak házaspároknak járhat. Az örökbefogadás sincs teljesen ellehetetlenítve, „csupán” a házaspárokat részesítik előnyben. Ami elég nagy öngól a rendszernek, hiszen a meleg párok nyitottabbak idősebb, roma származású, egészségügyi problémákkal küzdő gyerekek nevelésére.

„Mindebből jól látható, hogy a gordiuszi csomót a melegek házassága jelenti – állapítja meg Pál Márton. – Ha a magyar jog is engedélyezné, rengeteg probléma megoldódna. Csakhogy ez ma már az alaptörvény családdefiníciójának módosítását vagy kiiktatását is igényli.”

Addig is meg kell próbálni létezni a jelenlegi keretek között, ami néha különös tesztelési feladatok elé állítja a szivárványcsaládokat. „Ma már egyre kevésbé szokás titkolni, ki milyen családban nő fel – mondja az alapítványi kurátor. – Ezért igyekszünk körültekintően tájékozódni, hogyan állnak hozzá az egyes intézmények ehhez a kérdéshez. Egy óvoda vezetője például azt mondta, neki ezt még végig kell gondolnia, meg kell beszélnie a nevelőkkel. Természetesen ezek után nem oda vittük a gyereket.”

Pál Márton optimizmusa megtörhetetlennek látszik. „A politikát közvetlenül nem tudjuk megváltoztatni, de az emberek gondolkodását talán igen. Ezen dolgozunk. Ismétlem, mert nem lehet eleget ismételni, a házassági egyenlőség szinte mindent megoldana. Ahol bevezették, így a térségünkhöz tartozó Szlovéniában is, pozitív folyamatok indultak el. Nőtt a társadalmi tolerancia a melegek iránt, azok között pedig jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma. Mert egyébként bizonytalan helyzetük, kirekesztettség érzésük miatt az LMBTQ-emberek között magasabb az öngyilkossági arány, mint a többségi társadalomban."