- Test és lélek csatája, avagy Hamlet Dél-Afrikában

Talán elmondható, hogy hazánkban – és Európa-szerte, leszámítva néhány zenés feldolgozást – a Hamletet leginkább hatalmi drámaként szokás játszani. Bár William Shakespeare Hamlet, a dán királyfi című művét a tragédiák közé soroljuk, mivel a benne szereplő konfliktus előzménye mégiscsak egy politikai gyilkosság, a színpadi adaptációkat gyakran áthatja a királydrámákra jellemző ármánykodás és politikai cselszövés. Van, hogy a generációk közti ellentét a hangsúlyos, és számos magyar Hamlet-előadás aktuálpolitikai áthallásoktól sem mentes. Ennek fényében is érdekes volt látni a Janni Younge Productions dél-afrikai színészekkel készített, az előbbi olvasatoktól eltérő Hamletjét sok érzelemmel, zenével és megkapó bábtechnikával. A produkciót az Abstract, az I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál keretében láthatta a nagyérdemű vasárnap este a Budapest Bábszínházban.

Az előadás tervező-rendezője a világhírű Janni Younge, aki többek között egy magyar produkció, a Solus Amor bábjait is tervezte. Younge Hamletjét a 2022-es Nemzeti Művészeti Fesztiválon mutatták be, ahol kiváló kritikákat kapott. A dél-afrikai produkcióban egyszerre újító és klasszikus módon jelenik meg a Shakespeare-darab, klasszikus olyan szempontból, hogy a lehető legletisztultabb módon a szövegre és annak filozófiai-érzelmi tartalmára koncentrál; újítás viszont a bábon keresztüli közlésmód és lehetőségeinek kiaknázása: a formanyelven keresztül a bábban megjelenik a szereplők „fizikai lénye”, míg a mozgató gyakran lép ki az alak mögül és válik „érzelmi lénnyé”. A Hamlet története így válik test és lélek csatájává, mely dialektika nem csupán a főszereplő dán királyfit érinti, hanem szerelmét, Opheliát, anyját, Gertrúdot, sőt, még a trónbitorló Claudiust is.

Hogy mindezt értsük, jól kell ismerni nemcsak a dráma szövegét, hanem értelmezési lehetőségeit, talán még a játékhagyományt is. Bár az Arany János-fordítás pörgött a kivetítőn, annak szövege legalább olyan távol áll a jelenkori befogadótól, mint az archaikus shakespeare-i angol. Mindennek ellenére jogos választás volt az Arany-fordítás, mivel maga a játék ehhez illő: elnagyolt gesztusok töltötték meg a teret, csak mivel ezt bábok végezték, nem tűnt túlzásnak. A bábok önmagukban gyönyörűek voltak, egy vagy két ember által mozgathatók, óriási fejekhez roncsolódott szövetek kapcsolódtak, melyekbe a mozgató belefűzte kezét. A báboknak nem volt lábuk, így a lebegő drapériák által szinte kísérteteknek tűntek, melytől még elemeltebbnek látszott a Janni Younge által megálmodott világ. A különböző karaktereket egyrészt az arcvonások szintjén lehetett fölismerni, mindemellett a szereplők egyéni gesztusokkal bírtak. Ez amiatt is bravúros, mert a Hamletet alakító Mongi Mtombenit leszámítva (mivel Hamlet másik mozgatója és hangja Siyamthanda Sinani is olykor Horatioként jelent meg) mindenki vándorolt a bábok közt. Összesen hét színész jelenített meg tizenhárom szereplőt. Mintha nem a karakterhez, hanem a jelenetekhez kötötte volna a színészt rendező, a dél-afrikai Hamlet kapcsán még így is lehet beszélni nagy alakításokról, például erős tapsvihar fogadta a meghajlásnál Roshina Ratnamt, aki Gertrúd királyné és Polonius szerepében is feltűnt.

A vibráló előadásban a zene olykor túl soknak bizonyult, egyes pontokon melodramatikussá váltak a színpadi történések. Mindezeken túl nagyszerű volt találkozni egy ilyen unikális formával, a magyar néző számára ilyen idegen megközelítéssel.