halálozás;Magyar Hospice Alapítvány;hospice;végrendelet;

Mi legyen, ha én már nem leszek? – A halál máig az egyik legnagyobb tabutéma

Egy alapítvány munkatársai az életvégi tervezéssel segítenek az anyagi kérdések rendezésében, a lelki terhek kezelésében.

Ferenc tavaly veszítette el a társát 29 együtt töltött év után.

– A feleségem nagyon sok éven át küzdött több, egyenként is súlyos krónikus betegséggel (autoimmun betegség, daganatos betegség és Lyme-kór). Az utolsó két hónapban már folyamatosan elviselhetetlen fájdalmai voltak. Az onkológus kezelőorvos és a hospice-nővér, akik időnként meglátogattak bennünket az otthonunkban, próbálták rábeszélni, hogy fogadjon el fájdalomcsillapítót, de nem tette. Az volt a célja, hogy a hátralévő idejében letegyen minden lelki terhet, és átértékeljen minden kellemetlen emléket, hogy csak a szépet és jót vigye magával a halálon túli világba. Én persze meg akartam menteni, és mindenféle csodaszerrel és gyógyítási ötlettel terheltem. Egy idő után leállított. Megszorította mindkét kezemet, és könyörgött, hogy ne nehezítsem a dolgát, engedjem már el, mert így nem tud elmenni. Testileg napról napra gyengült, egyre nehezebben tudott beszélni is, de amiket mondott, abból arra következtettem, hogy óriási lelki utazást tett meg, és sikerült, amit eltervezett: teljesen megtisztult lélekkel hagyhatta itt meggyötört testét. Vele voltunk az utolsó lélegzetvételéig. Emberségből és lényeglátásból felejthetetlen példát mutatott nekünk.

Amíg még tudott összefüggően beszélni, elrendezett mindent. Elbúcsúzott a gyerekektől, engem pedig részletesen eligazított, hogy mit tegyek a halála után. Nem lesz temetés, a hamvait szűk családi körben fogjuk elhelyezni, szép természeti környezetben. A helyszínt is megjelölte pontosan, és leírta, kik lehetnek jelen. Azt kérte, ne gyászoljuk, hanem örüljünk vele együtt, hogy ő már jó helyen van, és gyönyörködjünk a természetben úgy, ahogy ő is tenné.

Hála a gondoskodásának, ahogy lelkileg felkészített bennünket a távozására, én is, és a gyerekek is rendben vagyunk. Nem úgy fogjuk fel, hogy elveszítettük őt, hanem úgy, hogy beköltözött a szívünkbe, ahol mindig velünk lehet. A kezelőorvosa nagyon sok eltávozást látott már, de azt mondta, hogy ilyet még nem, és a saját szeretteinek se tudna szebbet kívánni.

Én azt a tanulságot vontam le az egész folyamatból, hogy az életben csak az emberi kapcsolatok igazán lényegesek. Minden mást ezek szolgálatába kell állítani.

Továbbá érdemes tiszteletben tartani embertársaink, szeretteink szabad akaratát, hogy mindig a legjobbat tudjuk kihozni abból, ami van.

Ferencék példája, hozzáállása egyelőre nem túl gyakori Magyarországon. Mint Csikós Dórától, a Magyar Hospice Alapítvány Életvégi Tervezés Programjának vezetőjétől megtudtuk, az angolszász országokban sokkal nagyobb hagyománya van annak, hogy akár a haláluk utáni időszakról gondoskodnak az emberek, akár arról döntenek, hogy beköltözzenek idősotthonba. Számukra ez egyáltalán nem ördögtől való gondolat. – Engem ez a minta ragadott meg, hogy milyen jó, ha erről tudatosan lehet gondoskodni. Kilenc éve néhány hospice-önkéntes létrehozta az Életvégi Tervezés Alapítványt, amit a Magyar Hospice Alapítvány tavaly önálló programként fogadott be – tájékozttatta lapunkat a mentálhigiénés szakember.

– A halál témáját nagyon erős társadalmi tabu övezi. Azt szeretnénk megváltoztatni, hogy egy idős vagy súlyosan beteg ember csak azért szenvedjen többet, vagy haljon meg rosszabb körülmények között, illetve nehezítse meg a családja gyászát, mert ez a tabu elbarikádozza őket, és a témáról nem lehet hiteles információkat találni. Onnan indultunk el, hogy milyen döntésekkel szembesül egy család, ha egy hozzátartozó súlyos beteg vagy olyan idős lesz, hogy már nem képes ellátni magát. Olyan kérdésekre kerestük a válaszokat, hogy mi történik egy családdal a haldoklás idején, a halál utáni időszakban, mi az, ami segíti a gyászt, és mi az, ami megnehezíti, valamint hogyan lehet erre felkészülni. Nemcsak azokat a klasszikus témákat vontuk be, mint a hagyaték rendezése vagy a temetkezés, hanem számos más életvégi döntést is tudatosan feltérképeztünk. Mivel a hospice keretében működünk, ez értelemszerűen hozta magával, hogy egészségügyi kérdésekkel is foglalkozzunk. Ez magába foglalja az ellátási lehetőségek áttekintését, illetve ha már fennáll egy krónikus betegség, aminél előre látható, milyen lesz az életvégi időszak, akkor azzal kapcsolatban egy kicsit jobban tájékozódni, mi vár az emberre – mind a betegre, mind a családtagjaira. Mi az, amit ebből szeretne és elfogad, ha az még javít az állapotán, és mi az, amit visszautasít.

Az alapítvány honlapján részletesen ismertetik az életvégi tervezés területeit. Igény szerint lehetőség van személyes beszélgetésre is. Tartanak szemléletformáló előadásokat, tavaly a kegyeleti konferencián, illetve az ELTE-n pszichológus hallgatóknak beszéltek a témáról. De arra is volt példa, hogy 10-12 ismerős összegyűlt, és velük egyfajta műhelymunka keretében beszélgettek az életvégi tervezésről. Nagyon fontos, hogy olyan bizalmas légkör tudjon kialakulni, hogy az emberek meg merjék osztani az ezzel kapcsolatos félelmeiket, érzéseiket. „Azt vettem észre, hogy amikor arról beszélgetünk, hogy milyen lenne az élet a halálunk után, kicsit felülemelkedünk, kívül helyezzük magunkat a saját életünkön, az majdnem olyan felszabadító tud lenni, mint egy halál közeli élmény. Segít átértékelni a mindennapokat, hozzá tud járulni a tudatosság növekedéséhez. Még ha valaki végstádiumú rákos betegként érkezik is hozzánk, itt megbeszéljük, átgondolja azokat a dolgokat, amik fontosak a számára, azt elrendezi. Utána le tudja tenni ezt a terhet, így a hátra lévő időt sokkal könnyebben éli meg.”

A szakember szerint nem életkor kérdése, hogy ki hogyan áll hozzá ehhez a témához. Sokkal többet számít, hogy kinek milyen személyes tapasztalatai voltak,

hogy valaki a környezetében, a szerettei közül úgy hunyt el, hogy az megnyugtató volt számára, vagy éppen ellenkezőleg, nagy szenvedéssel, méltatlanul. Nehéz mérni, hogy ez a fajta gondolkodás mennyire elterjedt a magyarok körében, és mutat-e valamiféle változó tendenciát, de abból, hogy a végrendelkezések száma növekszik az utóbbi időben, úgy tűnik, egyre többen gondolkodnak felelősen ebben a kérdésben. 2021-ben csaknem 20 százalékkal többen fordultak közjegyzőhöz végrendelet-készítéssel, mint 2020-ban, 2022-ben pedig további 10 százalékos volt a növekedés az előző évhez képest. Ebben nem kizárólag a koronavírus-járvány játszott szerepet, a tendencia valójában hosszabb ideje megfigyelhető: az elmúlt tíz évben több mint kétszeresére nőtt azok aránya, akik közjegyző előtt végrendelkeztek.

Természetes, hogy a halál tabu, mert annyira ismeretlen, főleg az, hogy mi lehet a halál után, hogy nem csoda, ha félünk tőle. Nem is állítjuk azt, hogy a tudatos életvégi tervezéssel minden félelem el fog tűnni, de ez a tevékenység adhat egyfajta megnyugvást, hogy elrendezzük a dolgokat – akár magunkban – javasolta a szakember.