A Stúdió 11 számomra kedves zenekar, elvégre létszámával futballcsapatra emlékeztet. A hatvan éve alakult együttes eredeti összeállítása így festett: Berki Géza – Berkes Balázs, Dobsa Sándor (csapatkapitány), Kórodi Jenő – Nagy Marcell, Selényi Dezső – Söptei Géza, Tomsits Rudolf, Virágh Ferenc, Zsoldos Ernő, Zsoldos Imre.
Volt három szaxofon, két-két harsona, trombita és zongora, továbbá bőgő és dob. A gárda pedig 1963-ban egy vallomással hódított: Ami szívemen, a számon. (Behár György és Szenes Iván tvisztjét a stúdiósok kíséretében, a Módos Vokál közreműködésével előadta: Szirmay Márta és Koós János.)
A kezdet az országszerte népszerű szám ellenére sem volt fáklyásmenet.
A Tükör című hetilapban ez látott napvilágot 1964-ben: „Az egyetlen stabil, hivatásos tánczenekart átszervezték, lényegében megszüntették. Tagjainak egy részéből új együttest alakítottak. Ez a Stúdió 11. Első produkcióik alig különböztek a régi tánczenekar hangzásától. Úgy tűnt, mintha a régi nagyzenekarból egyszerűen csak kihagytak volna néhány hangszert. Hamarosan nyilvánvalóvá lett azonban, hogy az új együttes céltudatosan a divatosabb, tetszetősebb stílusirányzatok megszólaltatására törekszik. Kiderült, a hosszú rádiós gyakorlat komoly haszonnal is járt: máig ez az egyetlen együttesünk, amelynek tagjai mindig mikrofonképes pontossággal és tisztasággal játszanak.”
Azért több felől is maradt még nyomás. Leginkább Liverpoolból. A megalapítás évében jelent meg a Beatles első nagylemeze, minek nyomán a Mersey-parti hangzás a fiatalok körében félresöpört mindent. Még a Magyar Rádiót is haladó lépésre késztette: 1964. október 18-án mutatkozott be Komjáthy György műsora, a már-már kultikussá lett Vasárnapi koktél.
Viszont a beattel örökké csak baj volt. A Magyar Ifjúság – tehát nem a Rajta, Öregek! – című hetilap azt írta 1966-ban az Illés együttesnek az első Táncdalfesztiválon bemutatott Még fáj minden csók című daláról: „Miféle friss érzelmekre utal, ha egy fiatal muzsikus arról vinnyog, hogy fáj, fáj, fáj...?”
Mondom, nehezen lehetett megfelelni.
A Stúdió 11 külföldről erősített: 1965 nyarán Ines Taddio vendégszereplésével tartott tánczenei hangversenyeket a Balaton körül, valamint a fővárosban a Csajkovszkij parkban és a Rózsavölgyi Parkszínpadon. Az Udine közelében született, majd férjhezmenetele után Kölnben élő tanítónőt felkarolták a szocialista táborban, sorra hívták meg énekelni Lengyelországba, Magyarországra, az NDK-ba, Romániába és a Szovjetunióba. (Korábban egy epizódszerepben a Fekete toll című olasz filmben is feltűnt Marcello Mastroianni és Marina Vlady oldalán.)
Minálunk albuma is megjelent, s volt olyan kislemeze, amelyen magyarul dalolta Payer András–S. Nagy István Hogyha egyszer elhagysz engem című szerzeményét a Stúdió 11 muzsikusainak közreműködésével.
Ugyancsak 1965-ben Vico Torrianival együtt szerepelt a Kisstadionban. A svájci filmszínész szintén magyarul búgta a mikrofonba: „Drágám, az élet oly szép tud lenni...” A jó Vicót Czirok László megörökítette Ullmann Ottó–S. Nagy slágerében, az Álomjódliban: „Utánozni biztos nem tud bárki, csak a Vico Torriani!”
A Stúdió 11 mai billentyűse, ifjabb Rátonyi Róbert színészfenomén édesapja pedig ezt szavalta a szintén fergeteges Szilágyi Györgytől a Drága, szép Budapest című korabeli esztrádműsorban: „Húsz éve az Állatkertet érte néhány találat, / húsz éve még Nürnbergben volt számos ritka vadállat...”
Azóta a fejlődés megállíthatatlan, a Stúdió 11 ma már tizenkét tagból áll. Rátonyi mellett Barbinek Gábor, Boegán Péter, Csejtei Ákos, Csizmadia Dávid, Gátos Iván, Kalmus Pál, Magyar Ferenc, Nagy Balázs, Takács Donát, a zenekarvezető Tóth Gyula, valamint Zsoldos Dániel – az alapító Zsoldos Ernő unokája – tartozik a társasághoz, amely sokkal jobban hasonlít az 1963-as csapatra, mint az FTC, a Honvéd, az MTK, az Újpest vagy a Vasas mai változata a hajdani nagy klubok hatvan évvel korábbi kiadására.
Ma este nyolckor a Művészetek Palotájában – Csonka András füttyjelére – újra kifut a tizenegyből lett tizenkettő. S bár nem tudható, mit rejt az ünnepi repertoár, talán felhangzik majd az is, amivel 1963-ban a Stúdió 11 és Vámosi János beköszönt: „Annyi hosszú év után szervusz, Budapest!”
