népirtás;letartóztatás;Ruanda;felelősök;Dél-afrikai Köztársaság;

Dél-Afrikában letartóztatták a ruandai népirtás egyik fő felelősét

Fulgence Kayishema a vád szerint aktívan részt több mint 2000, katolikus templomban menedéket kereső tuszi – köztük gyerekek – legyilkoltatásában a ruandai népirtás során.

Letartóztatták Dél-Afrikában Fulgence Kayishemát, a ruandai népirtás egyik fő felelősét, aki a vád szerint több mint 2000 tuszi – köztük gyerekek – legyilkoltatásában vett részt – írja a BBC.

A beszámoló szerint a férfit szerdán tartóztatták le a Dél-afrikai Köztársaságban. Perét várhatóan Ruandában fogják lefolytatni.

A dél-afrikai rendőrség közlése szerint a férfit egy elitegység tartóztatta le a Nyugat-Fokföld tartomány területén fekvő Paarlon található egyik farmon. A férfit pénteken egy fokvárosi bíróság elé állítják (amely várhatóan Ruandának való kiadatásáról fog dönteni), addig őrizetben marad.

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) közleményében méltatta a nemzetközi műveletet, amely lehetővé tette Kayishema kézre kerítését.

Kayishema – aki korábban rendőrfelügyelő volt – ellen 2001-ben emeltek vádat több mint 2000 ezer tuszi – köztük gyerekek – lemészároltatása miatt. A vádirat szerint Kayishema közvetlenül részt vett a civilek legyilkolásának megtervezésében és végrehajtásában. 

A szörnyű eset 1994. április 15-én történt. Kayishema és a többiek több mint 2000 olyan, tuszi etnikumú embert gyilkoltattak le, akik a nyugat-ruandai Kibuye megye Kivumu nevű településének katolikus templomában kerestek menedéket. A vádirat szerint először megpróbálták a menekültekre gyújtani a templomot, ám ezt nem sikerült véghez vinniük. Ezután ledózeroltatták az épületet, a romok alatt rekedt, halott menekülteket pedig tömegsírokba dobták.

Yolande Makolo ruandai kormányszóvivő Twitter-bejegyzésében mindössze annyival kommentálta a hírt, „Végre”.

Az 1994-es ruandai népirtás során mintegy 800 ezer tuszi etnikumú és mérsékeltnek számító (a tuszik lemészárlását nem támogató) hutu embert öltek meg.