Á. B.;
Szijjártó Péter;
2023-05-26 19:37:00
Mondván, ez üzemeltetési kérdés, ami a Magyar Honvédség kérdéskörébe tartozik.
Írásbeli kérdést intézett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz.
Komjáthi Imre azt szerette volna megtudni, milyen menüt szolgáltak fel 2022. februárjában azon a Kairó-Manáma úton, amelyre a külgazdasági és külügyminisztert a stábján kívül egy 49 fős, magyar vállalatvezetőkből álló üzleti delegáció is elkísérte.
Itt az internetezés is csaknem 7 millió forintba került. A delegáció tagjaira leosztva ugyanis fejenként 110 ezer forintra jött ki csak az étkezésük, valamint a hozzá felszolgált italok költsége. Ez az összeg több, mint egy közmunkás havi nettó bére, a minimálbérből élőknek háromheti nettó fizetése - vélekedett az ellenzéki politikus.
Komjáthi Imre többek közt azt szerette volna megtudni, hogy milyen italokat lehetett választani, mennyi alkoholos ital fogyott fajtánként, vagy éppen mi alapján választották ki a tárcavezetőt elkísérő delegáció tagjait.
Mind Szijjártó Péter, mind helyettese, Magyar Levente közismerten jó kommunikációs készségekkel rendelkezik, azonban a válaszadást mindössze két sorban letudták.