megjelenés;könyv;Móra Könyvkiadó;Epres-Madarász Éva;

2023-05-31 11:45:00

Válaszolt a Móra Könyvkiadó, miért nem jelenhetett meg a magyar írónő melegekről is szóló könyve

Az egyik legfontosabb szempont, hogy az adott mű megfelelő irodalmi értéket képviseljen.

Nemrég írtuk meg, hogy az Orbán-kormány által gyermekvédelminek nevezett pedofiltörvényre hivatkozva a Libri boltjaiban lekerültek az ifjúsági irodalom polcairól Papp Dóra könyvei, Epres-Madarász Éva szinkronszínész-íróé a hasonló témájú, meleg párokat is bemutató Hullámvasút című regény pedig a könyvhétre meg sem jelenhetett. 

Papp Dóra azóta interjút is adott lapunknak, ami pedig Epres-Madarász Évát illeti, az ő kiadójától, a Móra Könyvkiadótól néhány perccel ezelőtt kaptunk választ a kérdéseinkre. 

Elsőként az érdekelt, mi az oka annak, hogy nem jelent meg a Hullámvasút című könyv második része, amire azt a választ kaptuk, hogy a Móra Kiadó Zrt. mint gazdálkodó szervezet tevékenységét a mindenkor érvényben lévő jogszabályok betartásával végzi, 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy összefüggésben van a döntés a könyv kirekesztéssel, család széthullásával foglalkozó témájával, illetve hogy összefüggésben van Dóka Péter főszerkesztő keddi távozása a Móra Kiadótól ezzel a döntéssel. A Móra Könyvkiadó mindkét kérdésünkre nemmel válaszolt.