ember;támadás;Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület;Nemzeti Agrárgazdasági Kamara;vetési varjú;

A varjú lett az új közellenség Magyarországon, de a támadás lenne a legjobb védekezés?

Hazánk területének körülbelül felét, ötmillió hektárt használ az agrárium. Egyelőre nem sikerült megértenünk, mihez szeretne kezdeni a gazdatársadalom az „elszemtelenedő” – vetőmagot kiszedő, a termést megdézsmáló, már a lakott területekre is betelepedő – vetési varjakkal. Az agrárkamara nem segít, hogy közelebb jussunk a megfejtéshez. Egyrészt amiket állítanak, az ornitológus szerint nem helytálló. Másrészt költöző madárról beszélünk, ha a gazdák kérésére eltüntetnek egy hazai példányt, jön helyébe máshonnan két másik. Annyit mindenesetre leszűrtünk: a természet törvényei nem gazdasági érdekek szerint működnek, és nem lehet minden balhét Brüsszellel elvitetni.

– A közleményben és ennek rádióhír változatában elhangzottak több okból aggasztók. Elsősorban azért, mert hamis állításokat tartalmazva megtévesztik az embereket – Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője fogalmaz így, amikor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vetési varjak ellen hangoló sajtóhíréről kérdeztük.

– Agrárgazdasági érdekekre hivatkozva az ezredfordulóra Magyarországon a vetésivarjú-állomány 92 százalékát kiirtották, az állomány 250 ezer párról 23 ezerre omlott össze.

Ezért 2001-ben a fajt a magyar állam védetté nyilvánította, ennek köszönhetően a párok száma ma 30-32 ezerre erősödött, ami a kiindulási állománynak még mindig csak 12 százaléka. 

Ha tehát igaz lenne, amit állítanak a gazdálkodók, azaz a múlt évszázadihoz képest el­enyésző számúra csökkent állomány „elviselhetetlen” károkat okoz, akkor 2000 előtt gyakorlatilag nem volt mezőgazdasági termés? Arról nem is beszélve, hogy a károkat úgy becsülik nagyon nagynak, hogy még nem tudják, az mekkora, hiszen most kezdik el gyűjteni az adatokat – világít rá az ornitológus.

Éljen, de ne nálunk

Nem elég, hogy a városiak – részben a „brutális varjútámadásokról” beszámoló sajtóhírek miatt – megharagudtak a dolmányos varjúra, az érdekképviselet a gazdák tapasztalataira hivatkozva a vetési varjúra festett célkeresztet. Állítják, hogy több megyében jelentősen megnőtt ezen madarak száma, a szántóföldeken nagy károkat okoznak, kiszedik a vetőmagot, megdézsmálják a termést. És mivel az EU-ban védett állatok, hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban, nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, ezért jogszabály-módosítást szeretnének elérni, áll a kamara közleményében.

Orbán Zoltán erre úgy reagál:

nem igaz, hogy uniós védelem miatt nem lehet gyéríteni a vetési varjút. 

Az Európai Unióban minden madár védett, mindegyikhez társítanak egy közösségi jelentőségű madárfaj besorolást. Csakhogy a nemzeti derogáció (az uniós tagságból fakadó követelmények alóli átmeneti mentesség – a szerk.) ezt felülírhatja, és ez nem csak feltételes mód: felül is írja. Azaz a közösségi előírás nem befolyásolja a nemzeti vadászhatóságot, gyéríthetőséget. Magyarországon a vetési varjú a magyar jogszabályok értelmében lett védett az uniós csatlakozásunk előtt több évvel, az állomány már említett, több mint 90 százalékos kiirtása miatt, magyarázza a szakember.

A NAK a napokban kampányt hirdetett, kérik a gazdálkodókat, jelezzék, hogy hol mekkora kárt okoztak ezek a szárnyasok. Azonban az, hogy mi a kár, és mi nem az, szemlélet kérdése, szűrjük le Orbán Zoltán szavaiból. Hiszen a vetési varjú nem akar kárt okozni. Legfontosabb élőhelyei a szántóföldi gazdálkodásra kevésbé vagy egyáltalán nem alkalmas szikes és szikesedésre hajlamos gyepek és legelők, a legelő állatok által rövidre rágott gyep, ahol a talaj felső néhány centiméterét a csőrével szondázva szedi össze alapvetően gerinctelenekből, főleg ízeltlábúakból álló táplálékát, melyek között sok a mezőgazdasági kártevő is. Valóban kifordíthatja a csíranövényt, de van, hogy az azt rágó drótférget keresi.

A komplex probléma alapja a nagyüzemi szántóföldi mezőgazdaság, ami megszünteti a természetes élőhelyeket, így a varjak táplálékbázisának nagy részét is. A konfliktus okozója tehát az ökológiai szempontokat figyelembe nem vevő gazdálkodói szemlélet és gyakorlat. Ebből következően a megoldás egyik alapvető lépése az lenne, ha a monokultúrás agrártáj legalább néhány tíz százalékát visszaadnánk a természetnek, ahol az állatok megtalálnák többek között a természetes táplálékukat is. Ezt amúgy nem lenne olyan nehéz megtenni, mint sokan gondolhatják, hiszen az MME egyik legutóbbi LIFE pályázatának kutatása is kimutatta, hogy a hazai agrártáj 6-8 százaléka elve nem alkalmas növénytermesztésre. Orbán Zoltán álláspontja szerint az sem igaz, hogy nem lehet a kártétel ellen védekezni. Létezik hánytató hatású vetőmagcsávázó szer, amelyet a madarak kerülnek.

A kisebb, közepes parcellákon pedig jól alkalmazhatók lennének – és ezzel munkahelyeket lehetne teremteni – a korábban bevált csőszök. 

Meg is kérdeztük a NAK-tól, hiszen ez áll a közleményükben, hogy ha szerintük a riasztási, gyérítési engedély kérelmezési eljárása hosszadalmas, és nem is hoz eredményt, akkor mi lenne szerintük a jó megoldás, milyen újfajta módszereket gondoltak ki. Nem segítettek válasszal.

Magyar földre lengyel varjút!

A vetésivarjú-kérdésnek ráadásul van egy olyan vonatkozása, ami nem hagyható figyelmen kívül egy kellő gondosságú szakmai elemzéskor, gördíti tovább a történetet az MME szóvivője. A helyzet ugyanis az, hogy Magyarország a vetési varjak számára jelentős kontinentális szintű telelőhely. Ősszel sok százezres, akár milliós számban jönnek hozzánk északról, és legkésőbb áprilisig maradnak. Ezek a nálunk vendégeskedő, több helyről, köztük uniós tagállamok területéről érkező madarak így az őszi és a tavaszi vetésű növénykultúrákkal is kapcsolatba kerülhetnek. Nyilvánvaló, hogy a kártétellel, különösen ennek mértékével kapcsolatos adatgyűjtésnek az esetek bekövetkeztekor kell megtörténnie, így tisztázható az is, hogy a probléma hátterében a töredékére csökkent hazai fészkelő állomány vagy az északról érkező telelők állnak-e – szögezi le a szóvivő.

Tekintettel arra, hogy a vetési varjú költöző madár, és már visszatért északabbra, be lehet azonosítani visszamenőleg, minden kétséget kizáróan, hogy egy mezőgazdasági kárt milyen állatfaj okozott? – kérdeztük ismét az agrárkamarát az új információ birtokában. Erre sem kaptunk választ. Mint ahogy nem árulták el azt sem, szerintük százalékban kifejezve mekkora pusztítást okozhatnak a madarak, és milyen növényfajtákat károsítanak, mit ír a jelenleg vonatkozó jogszabály, és milyen módosítást tartanának elfogadhatónak, valamint hogy meddig várják a gazdák visszajelzését.

Fészekbérlet

Az összefüggések itt még nem érnek véget, be kell hozni a történetbe egy másik fajt, folytatja Orbán Zoltán. A ragadozó madarak között ritkának számító módon telepesen fészkelő kék vércse az Unió egyik legértékesebb madárfaja, az állomány igen jelentős része hazánkban költ. A sólyomrokonsághoz hasonlóan a kék vércse sem tud fészket építeni, más fajok fészkében vendégeskedik, telepes fészkelőként viszont csak egy ilyen fészekgazdafajt talál a kontinensünkön: a vetési varjak megüresedő otthonait használja. Mire a kék vércsék hazaérnek Dél-Afrikából, ahol a telet töltik, addigra a vetési varjak fiókái kirepülnek, így pont beköltözhet a helyükre a vércse albérlő. A vetési varjú védetté nyilvánításának hátterében tehát kettős ok állt.

Pénzt vagy életet?

A hagyományos, alapvetően élelemtermelő, és nem túlnyomórészt profitorientált gazda ismerte és értette a természetet, annak áthághatatlan ökológiai szabályait. Hamis az a szemlélet, amely szerint a természettel bármit megtehetünk.

Ha a nagyüzemi gazdálkodás megszünteti az élőhelyeket, az ott élő fajok jelentős része eltűnik, de vannak, amelyek alkalmazkodóképességüknek köszönhetően ott maradnak, ami máris konfliktusokat szülhet. 

A seregély se enné a szőlőt ilyen arányban, ha mozaikos lenne a művelés gyeppel, legelővel, és így megmaradt volna a természetes táplálkozóhelye. A gyurgyalag sem okozna fejfájást a méhészeknek, nagyon jól megvolt a 700 magyarországi méhfajjal. De eltűntek a virágos gyepek, ezzel a méhfajok, mit gondol erre a gyurgyalag: „Hát csak nem fogok éhen halni, akkor eszem a házi méhet!”

– Mivel a gazdálkodó ember és az állatok közötti konfliktushelyzetek alapvető oka az utóbbiak élőhelyeinek csökkentése, amire az alkalmazkodóképes fajok gyors és jelentős viselkedésváltozással reagálhatnak, tudható, sőt már látható is, hogy újabb és újabb ilyen helyzetek fognak bekövetkezni – tárja fel Orbán Zoltán a törvényszerűségeket. – Utóbbi kapcsán a következő ilyen konfliktusfaj az örvös galamb lehet, sőt egyes helyeken úgy tűnik, hogy már az is. És hogy mit tehetünk? Elsősorban meg kell változtatnunk a pusztán szűk gazdasági szempontú megközelítést. A természet nem egyedül az emberé, abban helyet kell hagyni a fajok sokaságának. Ha nem így teszünk, a természet visszavág, az pedig nem járható út, hiszen a civilizációnk éppen ezért van ekkora környezeti krízisben, mert újabb és újabb fajok gyérítésével, kiirtásával reagálunk.