Az Index majdnem eltalálta, amikor azt írta: „Budaházy György elmondta, miért részesülhetett kegyelemben”. A helyes kifejezés az „elkottyantotta” lett volna, a történet azonban nem a szebb napokat is látott hírportálról, hanem a saját polgári múltjából naponta bohóctréfát csináló brigádnaplóról, a Magyar Nemzettől szól – utóbbi orgánum érezte ugyanis valamiért kikerülhetetlennek, hogy terjedelmes, faltól-falig interjút közöljön a terrorizmusért sok évre bevarrt, majd elnöki amnesztiával szabadult egykori (?) betyárral. Sok újdonság ugyan nem derült ki a beszélgetésből, néhány alapkérdésre így is választ adott. Ha egy ilyen helyzetben a mindenkori mozgalmi narratíva csorbítatlan utánközlését a hivatásának tekintő félhivatalos pártlap egy egész kolumnán rendez szabadulóbulit az elítéltnek, akkor onnantól nem kell tovább töprengeni rajta, hogy kinek az érdekéből és akaratából történt a szabadítás (a Fideszéből, természetesen), kinek a kampányát röffentették be már megint önzetlenül Mihazánkék, mint anno a melegezős-pedofilozós üzenetrendszert megalapozó könyvdarálással (a Fideszét, természetesen), és hogy melyik párt építi be éppen a politikájába a Magyarországnak annyi szép történelmi sikert hozó revizionizmust (a Fidesz, természetesen).
A jelentős részben a kormánymédia segítségével kövérre hizlalt – és akkor még csak a legkézenfekvőbb összefonódásokat említettük – szélsőjobb szcénát a rezsim következetesen arra használja, hogy velük mondassa ki, amit kormány(párt)ként valamiért kényelmetlen/kínos/lehetetlen kimondani, de azért mégiscsak mondani kell, mert a hívek hallani akarják. A terjengősen Gyurcsányozós, igazságtevős, Orbán-tömjénezős Budaházy-szöveg valójában azért az egy-két bekezdésért került nyomtatásba amelyben a szélsőradikális mesehős megpendíti, hogy ha már úgyis tüzelnek a szomszédban, érdemes lenne egy füst alatt a határokat is újragombolni (vagy legalább újragondolni). Nagy titkot nyilván nem árulunk el vele, de azért talán érdemes rögzíteni: az orbánista milliók oroszpártivá hangolása annak a – többnyire kódolt, időnként azonban nyíltan előbukkanó – ígéretnek a jegyében zajlik, hogy a nagy felfordulásban nekünk is lehet keresnivalónk; hogy amikor megkezdődik Ukrajna üszkös romjainak széthordása, nekünk is leeshet egy Kárpátalja alakú jutalomfalat. Hogy ennek a „gondolatmenetnek” – azon túl, hogy morálisan mennyire vállalható – mennyi a realitása (azaz hogy például pillanatnyilag nagyobb-e az esélye Ukrajna széthullásának, mint mondjuk Oroszországénak, és hogy Orbán szívós aknamunkája nyomán, ha véletlenül valaha is határrevízióra kerülne sor ebben a térségben, lenne-e egyetlen európai hatalom is, amelyik Magyarország mellé állna bármilyen területi vitában), az egyszerre árul el rengeteget a miniszterelnök államférfiúi, és az ő nyájának szellemi kvalitásairól. De ha valakiben mégis fölmerülne, hogy miért kell nekünk mindenáron a háborús bűnös Putyin uszályában (vagy inkább püspökfalatjában) tartózkodnunk, Budaházy legalább most megmondta: ezért.