nyereség;osztalék;bérek;Mathias Corvinus Collegium;

- Nem spórol a béreken az MCC, tavaly 6,7 milliárdot költött fizetésekre a fideszes káderképző

2021-ben ez a tétel még csak 4,12 milliárd volt.

Az államtól kapott részvényvagyon rekordmagas, 29 milliárdos osztalékbevételt hozott tavaly a Mathias Corvinus Collegiumot fenntartó alapítványnak, amely így 17,8 milliárdos nyereséggel zárta az évet. A támogatásokon és a közhasznú tevékenységük kiadásain sikerült spórolni, a béreken már nem annyira: fizetésekre 6,7 milliárdot költöttek – derül ki a hvg.hu cikkéből.

A portál szerint a még 2020-ban az államtól kapott, összesen 289 milliárd forintot érő Mol- és Richter-részvénypakett csaknem 29 milliárd forint osztalékbevételt fialt az alapítványnak, ez pedig 2,4-szerese a 2021-es 12 milliárdnak. Emellett még kamatokból is befolyt 4,8 milliárd forint. Ennek ellenére az MCC alapítványa tavaly óvatosabban költekezett, mint egy évvel korábban, amikor a bevételük csaknem kétszeresét költötték el, így 2021-ben 8,7 milliárdos veszteséggel zárták az évet.

Tavaly tehát visszafogták a költségeket, ami az alapcélként megfogalmazott tehetséggondozáshoz kapcsolódó közhasznú tevékenység kiadásainak radikális, 20 százalékos visszavágását jelentette: 21,16 milliárd helyett csak 16,64 milliárdot költöttek erre. Így a 2022-es évet sikerült pluszban, méghozzá 17,8 milliárdos adózott eredménnyel zárni, és ezt a pénzt – mivel osztalékként nem is fizethetik ki – félretették, mert kötelesek később az amúgy megvágott közhasznú tevékenységükre fordítani.

A mérlegbeszámoló melléklete szerint a közhasznú tevékenység célja a középiskolás tanárok, diákok és egyetemi hallgatók támogatása, „a magyar társadalom műveltségi szintjének emelése”, különösen a hátrányos csoportok és a határon túli magyarság körében. Az alapítvány több, mint 200 oldalas beszámolója szerint a közhasznú tevékenységben tavaly 5945 diák részesült. Ebbe nem számolták bele az MCC vezetőit és fizetett alkalmazottait és oktatóit, pedig alighanem ők részesültek leginkább az alapítvány közhasznú tevékenységéből, mivel

az erre költött 16,64 milliárd forint 40 százaléka, 6,72 milliárd forint nem a diákokra, hanem „személyi jellegű ráfordításokra“ – (bérek, járulékaik és megbízási díjak) ment el.

2021-ben ez a tétel még csak 4,12 milliárd volt, az akkori közhasznú kiadásoknak csak a 19 százaléka.

Szalai Zoltán főigazgató járulékokkal és egyéb juttatásokkal együtt számolt, 2021-es havi bruttó 2,83 milliós fizetéséből mondjuk visszavettek, így ő 34 millió helyett tavaly már csak 19 millióba került, ami havi bruttó 1,5 milliót jelent. Ám az „egyéb vezető tisztségviselőkre” – létszámuk változása nem derül ki – a 2021-es 72 milliós keret több mint háromszorosát, 243 milliót költöttek.

Az MCC alapítványának főbb kiadási tételei a 2022-es mérleg szerint:

  • 4981 millió Ft – Bérköltség, megbízási díjak

  • 1775 millió Ft – Sajátos egyéb ráfordítás

  • 1085 millió Ft – Ingatlanbérleti díjak

  • 1069 millió Ft – Személy jellegű egyéb kifizetések

  • 997 millió Ft – Rendezvényszervezés, személyszállítás

  • 952 millió Ft – Tanácsadási díj, lektorálás, fordítás

  • 700 millió Ft – Villamos energia-, víz-, gázfelhasználás

  • 671 millió Ft – Bérjárulékok

  • 475 millió Ft – Informatikai szolgáltatások

  • 471 millió Ft – Oktatási szolgáltatások

  • 466 millió Ft – Hirdetés, reklám, propaganda, kiállítás, bemutató, vásárok

  • 168 millió Ft – Utazási és kiküldetési költségek

  • 37 millió Ft – Telefon, internet

  • 24 millió Ft – Üzemanyagköltség

Schadl-Baranyai Helgát pénzmosással vádolja az ügyészség, de úgy tűnik, ez nem jelent problémát.