blokád;botrány;bántalmazás;fenyegetés;Magyar Mozgókép Fesztivál;Tősér Ádám;Csákvári Géza;

2023-06-11 18:30:00

Bocsánatot kért a Blokád rendezője a Népszava újságírójától, akit fellökött és megfenyegetett

Ugyanakkor a szombat esti díjkiosztó gálán mintha mi sem történt volna, sem Káel Csaba, magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, sem a Blokád című film alkotói nem tettek említést a botrányos közjátékról.

Ma telefonon elnézést kért Tősér Ádám rendező kollégánktól, miután péntek este tettlegesen lépett fel a Magyar Mozgókép Fesztivál programján, amelyet az újonnan átadott veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban tartottak.

Csákvári Géza a Népszava tudósítójaként, meghívott vendégeként vett részt a fesztivál hivatalos eseményén. Munkatársunkat a mustra résztvevői számára tartott bulin a Blokád című film rendezője olyan elementáris erővel fellökte, hogy a földre került. A támadó üvölteni kezdett, egyebek mellett lenácizta kollégánkat és kilátásba helyezte, hogy „szétveri a pofáját”. A fenyegetőző férfit két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra nyugtatta meg és húzta el magával a helyszínről.

A botrányos eset után Kovács Gellért Filmszerész nyílt levelet írt a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezőinek, érdeklődve arról, hogy milyen következményekkel jár az az esti gálaest menetére nézve, befolyásolja-e a Blokád díjait, és ha Tősér Ádám nem kér bocsánatot, szívesen látják-e a gálán. A választ a szombati esti díjkiosztó gála adta meg:

Tősér Ádám az Indexnek még a gála előtt adott interjújában „Neymar-díjas alakításként” aposztrofálta propagandistának nevezett kollégánk földre esését, hozzátéve, hogy sajnálja, hogy hozzáért és ha jogi eljárás indul, vállalja tettei következményét.

Kovács Gellért Filmszerész szégyennek és félelmetesnek tartja, hogy a Magyar Mozgókép Fesztivál díjkiosztója anélkül zajlott le, hogy bárki említést tett volna a kollégánkat ért fizikai atrocitásról.

– reagált lapunknak. Mint elmesélte, neki is voltak konfliktusai a Blokád alkotóival, ezek azonban megmaradtak a Facebook-kommentek és letiltások szintjén. Azzal kapcsolatban, hogy készülnek-e a filmkritikusok közös lépésre, azt válaszolta: 

 - teszi hozzá Kovács Gellért Filmszerész.