Oroszország;Törökország;Vlagyimir Putyin;Recep Tayyip Erdogan;

- Putyin először utazhat NATO-tagállamba az ukrajnai invázió kezdete óta

Erdogannál vendégeskedhetne a háborús agresszor vezető. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök fontolgat egy törökországi látogatást, miután kollégája, Recep Tayyip Erdoğan meginvitálta - mondta el az orosz Interfax hírügynökségnek Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó.

Ugyanakkor jelezte, hogy ugyan már vannak terveik a vizittel kapcsolatban, de még konkrét időpontokról nem beszéltek.

Amennyiben Putyin valóban felkeresi Törökországot, akkor ez lehet az első olyan alkalom, amikor az orosz elnök egy olyan országba érkezik, amely tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO).

Ankara szerepe már csak azért is érdekes, mivel mind Ukrajna, mind Oroszország olyan partnerként tekint rá, amely közvetíthet a háborúban álló felek között. Több gabonaegyezményt is török közreműködéssel sikerült tető alá hozni. Emellett Törökország olyan Bayraktar drónokkal látta el a honvédő ukránokat, amelyek az ellenállás egyik emblematikus eszköze lett. 


Eközben Magyarországon aki számít, ott tolong a szalagátvágásnál.