;

színház;Városmajori Szabadtéri színpad;Hamlet;Avignoni Színházi Fesztivál;Színházi Olimpia;

Nem volt az univerzális szellemtörténet során gondolkodó, akit ne kísértett volna meg a „hamletség” megfejtésének vágya

- A függöny halottakat és kémeket rejt

A Színházi Olimpia keretében a Városmajori Színpadon mutatták be a neves francia író, rendező és színész, Olivier Py Hamlet-parafrázisát.

Modern világunkban, ahol nap mint nap feltevődik a színház, a művészetek életképességének sőt létjogosultságának a kérdése, talán nincs is ember, aki ne ismerné a kérdést: „Lenni vagy nem lenni?” Paradox, ugye? Shakespeare Hamletjének idézett sorai létezésünket kérdőjelezik, miközben mindörökre összefonódnak magukkal a világot jelentő deszkákkal. Mikor halljuk, lelki szemeink előtt megjelenik az örök színész, feketében, koponyával a kezében, amint a mindenséggel folytat párbeszédet.

Nem volt az univerzális szellemtörténet során gondolkodó, akit ne kísértett volna meg a „hamletség” megfejtésének vágya. Filozófiai irányzatok épültek rá, miközben nyomai fellelhetők szinte mindenhol: filmekben, standup komédiások monológjaiban, politikai beszédekben, a popkultúrában éppúgy, mint a hűtőmágneseinken.

Az Avignoni Fesztivált tíz éven keresztül vezető író, rendező és színész, Olivier Py Hamletje egy több részes szappanoperaként látta meg a napvilágot a 2020-as fesztivál keretében. A déli hőségtől az avignoni Ceccano könyvtár árnyas udvarára behúzódva követhette tíz napon keresztül a közönség a dán királyfi drámájának újabb és újabb részeit, amit amatőrök, színművészetis diákok és hivatásos színészek közreműködésével álmodott-gondolkodott színpadra polihisztor alkotója. A színpadon, mint egy laboritóriumi nagyító lapja alatt a darab egy-egy kulcs jelenetére, monológjára keresték válaszukat a szereplők egy nagy, mindent uraló gondolat égisze alatt, tudniillik, hogy „Mit tehet a színház?”

A Színházi Olimpia keretében a Városmajori Színpadon bemutatott előadás ennek a sorozatnak némiképp esszencializált kivonata. Az egy zenészre és négy színészre redukálódott csapat a közreműködők energiái, elsöprő szakmai fölénye, színészi-művészi mindent tudása folytán egy nagy társulattal felér. A különböző figuráknak olyan sokszínűségét hozzák, mintha legalább huszan mozognának a színpadon. A színpadon, ami nem több, mint egy nagyobb dobogó, rajta egy óriási könyvesfallal, és néhány székkel. Általa az írott tudás, a szó lesz a játszók kerete, akik időnként azt egyfajta mászókaként is használják.

A magyar közönség számára sokkolóan ható hosszúság (az egybe játszott 2 és fél óra) alatt soha egyetlen percre sem lankadt a játszók fegyelme, figyelme, és már csak ezért is megérdemelték a nézőtér részéről is beleadott energiákat. És a tiszteletet. Mert közös alkotás folyt itt, párbeszéd, melyben számunkra a résztvevő figyelő szerepe jutott, ami nem kis feladat.

A darab, mint egy vízfolyás, megy a maga medrében. Látunk belőle jeleneteket, majd aztán eltűnik egy időre, átadva a helyét a róla való gondolkodásnak, majd megerősödve ismét felbukkan. Úgy záporoznak ránk a fontosabbnál fontosabb kérdések, és lehetséges válaszaik, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Rögzíteni szeretnénk elménkben, lejegyzetelni, hogy még sokáig gondolkodhassunk róla, de nem lehet, mert már zúg is tovább Hamlet története, és egymást váltják a színpadon a világtörténelem megidézett nagy gondolkodói. Feltűnik Heidegger, Wittgenstein, Sartre, Schopenhauer, Nietzsche, Jézus, Descartes, Pascal és persze Siegmund Freud. Beszélnek morálról, etikáról, árulásról és tehetetlenségről, szavakról, szeretetről, igazságkeresésről, politikáról, emberről és emberségről – egyszóval a világ apoteózisáról, azaz magáról a színházról. A színházról, a minden koron és politikán kívül és felette álló színházról, aminek nem hadszíntérnek, kicsinyes befolyásháborúk elszenvedőjének kellene lennie, hanem CSELEKVŐ eszköznek egy jobb és teljesebb világ felé vezető úton.

Az előadás Horatiójának szavaival élve: „Megértettem, hogy egyedül a színház lehet a történelem sírja. Miközben azt is megértettem, hogy a függöny halottakat és kémeket rejt, és hogyha egyszer ez a függöny felmegy, akkor nehéz megérteni, hogy melyik oldalon is állunk. Ami engem illet, mivel a kezeimet levágták, már csak a szavam maradt, hogy elkapjam a világot.” Olivier Py és csapata európai válasz a „Lenni vagy nem lenni?” kérdésére egyértelmű: TENNI VAGY NEM TENNI.

A többi, néma csend.

Infó: Apropó, Hamlet! Rendező: Olivier Py.Az előadás a Festival d’Avignon, Le Théatre Scene National de Saint-Nazaire koprodukciójában készült. Városmajori Szabadtéri Színpad, június 13.

A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen. Vele beszélgettünk a fővároshoz való viszonyáról és eddigi pályájáról, terveiről.