kormányinfó;

Nemhogy hazudni, füllenteni sem szabad

A Telex felidézte, hogy nemrég egy véletlenül elküldött emailből kiderült: a Klebelsberg Központ munkatársai megbeszélték, mit válaszoljanak a portál megkeresésére, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pedig ebben úgy fogalmazott, bajban lennének, ha mindig igazat kellene mondaniuk.

Gulyás Gergely szerint ebből jól látszik milyen veszélyes a Telexszel levelezni, és amúgy volt Magyarországnak olyan kormánya, ami hazugságra épített. A miniszter viszont úgy véli, füllenteni sem szabad. Azzal kapcsolatban, lesz-e ennek következménye, azt mondta, "ebből nekik kell levonni a következtetéseket", az államtitkárnak kell döntenie a saját munkavállalóiról. Arra a felvetésre, hogy éppen Maruzsa Zoltán érintett az ügyben, közölte, "mindenkiről a saját munkáltatója dönt" . Azt nem tudja, hogy Orbán Viktor beszélt-e már Maruzsa Zoltánnal az eset óta.