Interjút adott a Mazsihisz elnöke, új elképzelése van a Sorsok Házáról

Az eddigi elnök, Heisler András mandátuma lejárt, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tisztújító közgyűlése nagy többséggel önt választotta utódjává. Több mint egy hónapig tartott, amíg sikerült időpontot találnia az interjúra. Ennyire macerás volt az átadás-átvétel?

Még nem tudtuk lebonyolítani az átadás-átvételt, ami formálisan is meg fog történni, és Heisler Andrással átbeszéljük majd, milyen tapasztalatokat szerzett a Mazsihisz elnökeként. Várom a tanácsait. Az elmúlt hónap részben azzal telt, hogy mélyebben megismerjem az itt folyó munkát, másrészt sok hazai és nemzetközi találkozóm volt. Bemutatkozó látogatáson jártam Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél és több miniszternél, a kormány azon képviselőinél, akik segíteni tudják egyházunkat. Ellenzéki képviselő is kért tőlem találkozót, aminek szívesen tettem eleget.

Helyesen kalkuláltak azok, akik azért szavaztak önre, mert abból indultak ki, hogy jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik?

A fő munkámat, az orvosi tevékenységemet Lázár János tanácsadójaként is folytattam, és folytatom mind a mai napig. A megválasztásomkor nem az döntött, hogy kinek voltam a tanácsadója. A kapcsolatom korrekt volt a mindenkori kormánnyal – nemcsak a mostanival, hanem az előzővel is –, de politikával nem foglalkoztam, és a Mazsihisz elnökeként sem fogok, csak amennyire szükséges.

Az elnökválasztás előtt azzal kampányolt, hogy erősíteni kell a Mazsihisz vallási jellegét, távol kell tartani a napi politikától.

Így van, pontosan.

Az antiszemitizmus ügyében viszont – mondta – nem maradhatnak némák. Gondolja, hogy az antiszemitizmus elleni fellépés sterilen különválasztható a politikától?

Egészen biztos, hogy a napi politikától nem válaszható külön sem az antiszemitizmussal szembeni fellépés, sem a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem. Ezen kívül azonban politikai kérdésekben csak akkor fogunk megszólalni, ha azok a zsidóságot és a mi közösségünket érintik.

A tisztújító közgyűlésen Heisler András szemére vetette, hogy egy „antiszemitával vacsorázott", azaz David Pressman amerikai nagykövet meghívására részt vett azon a széder-esti rendezvényen, ahol – mint azzal a helyszínen szembesült – a jobbikos Gyöngyösi Márton is jelen volt. Mit tett volna Heisler András helyében?

Velem ez eleve nem fordulhatott volna elő, mert a széder-estét hagyományosan mindig a családommal és a közösségemmel töltöm. Ha mégis úgy hozta volna az élet, hogy a Mazsihisz vezetőjeként meghívást kapok, előzetesen megérdeklődtem volna, hogy kikkel kell leülnöm egy asztalhoz. A konkrét esetben megköszöntem volna a meghívást, és nem mentem volna el. A távolmaradásommal kifejeztem volna azt, hogy nem értek egyet azzal a politikával, amit az a bizonyos párt a múltban képviselt, így a szervezetemet sem tettem volna ki politikai támadásoknak.

Az eset után Gyöngyösi Márton ismét bocsánatot kért a hajdani „zsidólistázós" beszéde és egyéb kijelentései miatt. Nem hajlandó megbocsátani?

Ez nem megbocsátás kérdése. Hanem elvi kérdés. Felnőtt emberek vagyunk, a felnőtt embereknek minden korban felelniük kell a szavaikért. Tudomásul veszem, hogy Gyöngyösi Márton bocsánatot kért, ezzel lezártnak tekintem az ügyet.

Bármi történik is, ön már soha nem ülne le egy asztalhoz Gyöngyösi Mártonnal?

Vacsorázni biztosan nem, egyébként az adott szituációtól és a politikai helyzettől függ, attól, hogy miről kellene tárgyalnom.

Mi győzné meg arról, hogy a Jobbik-Konzervatívok elnöke őszintén és komolyan gondolja a bocsánatkérést?

A tettei. A szavak csak szavak, ahhoz tettek is kellenek.

Például?

Ha nem egyszeri gesztust látnék, hanem folyamatosan azt érzékelném, hogy az általa képviselt politika megegyezik azzal, amit a bocsánatkérése takar, akkor elhinném, hogy őszintén gondolja.

A kormánypárti Magyar Nemzet oldalán megjelent egy Horthy Miklóst mosdató cikk, amely a volt kormányzó szerepének átértékelését sürgette. A Mazsihisz erre kemény hangvételű közleményben reagált. Egyetért-e azzal az állítással, hogy a kormány részéről a Horthy-korszak restaurációja zajlik?

A kormány nem deklarálta, hogy restaurálni akarja a Horthy-korszakot. Ilyesfajta törekvések vannak a társadalom és a politika bizonyos szegmensei részéről, de az én olvasatomban a kérdés markánsan nem került elő.

Orbán Viktor miniszterelnök beszélt már arról, hogy Horthy Miklós kollaboráns volt, aki nem érdemli meg, hogy szobrot kapjon, de mondta azt is, hogy kiváló államférfi volt.

Legyen ez Orbán Viktor dolga. Megismétlem: restaurációs törekvések nyíltan nem lettek deklarálva. Az megint más, hogy voltak olyan megnyilvánulások – ezek közé tartozik az említett cikk is –, amikor fel kellett emelni a szavunkat. A zsidóság számára az a tömeggyilkosság, ami 1944-ben, Horthy Miklós kormányzósága idején történt, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan. Éppen ezért ellene vagyunk minden törekvésnek, ami a „legfőbb hadúr" tevékenységét át akarja értékelni.

Újra megkérdezem: a kormány részéről nem érzékel ilyen törekvést?

Bizonyos személyekre vonatkozóan – Wass Albert vagy Tormay Cécile esetében – ez megvalósult, de nem tudunk arról, hogy komoly politikai tényezők szerepét is átértékelték volna.

A Szabadság téri megszállási emlékmű szimbolikája arról szól, hogy a holokausztért kizárólag a náci Németországot terheli felelősség, a magyar államot nem.

Az én értelmezésemben a Szabadság téri emlékmű nem csak a holokausztról szól. A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, számtalanszor bocsánatot kért a zsidóságtól, elítélte a magyar államgépezet közreműködésével végrehajtott tömeges deportálásokat. Az érem másik oldala: egyes jelenségek – legyen az a Horthy-szobor a Parlamentben, vagy egyes helyeken a Horthy-képek megjelenése – nem ezt a tendenciát erősítik.

Horthy-mellszobrát a Mi Hazánk állította fel a párt politikusa, Dúró Dóra parlamenti irodájában. Úgy gondolja, hogy a Fidesz, ha akarta volna, megakadályozhatta volna a szoboravatást?

Annak megítélésébe nem akarok belefolyni, hogy a Fidesz mit akadályozhatott volna meg, és mit nem, mert akkor politikai véleményt nyilvánítanék. Csak annyit mondok, hogy a demokratikus parlamenti pártok tehetnének azért, hogy ez a szobor ne ott álljon, ahol áll, és ne jelenthessen precedenst mások számára.

A nagy vetélytárs Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Köves Slomó nyílt levélben gratulált az ön megválasztásához. Szent a béke a két szervezet között?

Mindegyik zsidó egyház, amelyet az állam elismer, a zsidó emberek érdekeit képviseli. Nem ellenségeskedni kell, hanem meg kell keresni a közös pontokat ahhoz, hogy a zsidó emberek Magyarországon megfelelően meg tudják élni a zsidóságukat, ki tudjanak teljesedni vallási és kulturális értelemben. Ugyanakkor mindegyik zsidó egyház más módszerekkel akar eljutni a zsidó emberekhez, többek között ebben van különbség közöttünk. Nem biztos, hogy mi azt a fajta technikát magunkénak akarjuk tudni, amit az EMIH alkalmaz. A Mazsihisz a 150 éves múlttal rendelkező neológiát képviseli, az ennek megfelelő hagyományok keretei között kívánjuk megélni a zsidóságunkat.

Azt nem kifogásolja, hogy az EMIH éppen most kebelezi be a magyarországi ortodox zsidóságot, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget (MAOIH)? Vagy ön szerint nem ez zajlik?

Az ügyben bírósági eljárás folyik, megvárjuk, annak mi lesz a vége. Ettől függetlenül van véleményünk: ellene vagyunk minden olyan lépésnek, amely csorbítja egy közösség önállóságát.

Kuratóriumi elnöke a Páva utcai emlékközpontot működtető közalapítványnak. Az állami támogatás évek óta nem emelkedik, nincs pénz az állandó kiállítás felújítására. Közben a Józsefvárosi pályaudvar helyén milliárdokból felépített – az EMIH felügyelete alá került – Sorsok Háza üresen áll. Rendben van ez így?

Való igaz, hogy a Páva utcai emlékközpont évi 220 millió forintos támogatása jó ideje nem változott, de a kormány eddig év közben mindig hozzátette azt az összeget, amit kértünk. Átlagosan mintegy évi 120-140 milliós pluszforrást kaptunk. A Józsefvárosi pályaudvaron üresen álló épülettel kapcsolatban azokkal a szakemberekkel értek egyet, akik úgy gondolják, hogy Budapesten nem kell két holokausztmúzeumnak léteznie. A Páva utca bemutatja, hogy mi vezetett a vészkorszakhoz, milyen következményekkel járt a holokauszt a zsidóság és a teljes magyar társadalom számára. Az üresen álló épületben sokkal jobb lehetőség nyílna az oktatásra. Két telephellyel működne egy intézmény.

Úgy értsem, hogy a Páva utca beolvadna a Sorsok Házába?

Fordítva: a Páva utca, egy már meglévő és jól működő intézmény fennhatósága alá kerülne egy szépen kialakított épület. Ez egy lehetséges alternatíva a helyzet megoldására.

A kormány nyitott a javaslatra?

Ha nem is a kormánynak, a kormány bizonyos képviselőinek beszámoltunk az elképzelésünkről. Nyitottak voltak rá. Nyilvánvaló, hogy összetett mechanizmus vezet a hivatalos döntéshez, ami már nem a mi kompetenciánk.