rendőrség;Orosháza;Ausztria;szökés;prostitúció;

- Ausztriából szökött haza egy 19 éves lány, akit fél éven át prostitúcióra kényszerített az élettársa

A bántalmazó férfi fogva tartotta a sértettet, három napig orvosi ellátást sem kapott emiatt.

Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi. A lányt tavasszal olyan súlyosan bántalmazta, hogy több csontja is eltört. A fiatal nőnek ezután sikerült megszöknie bántalmazója elől. M. Lajost szerdán fogta el Sopronban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári egysége – tájékoztatott honlapján a hatóság.

A rendőrségre már az orosházi kórházból érkezett a jelzés 2023 áprilisában arról, hogy a fiatal nőt olyan súlyosan bántalmazta az élettársa, hogy arccsont- és szegycsonttörést, valamint számos helyen zúzódásos sérüléseket szenvedett. A rendőrök ezt követően megállapították, hogy a bántalmazott nő emberkereskedelem áldozata, és a szexuális kizsákmányolása már hónapok óta folyt.

A 19 éves lány tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi élettársával, aki prostitúcióra vette rá. A fiatal nő eleinte ugyan beleegyezett a szexuális szolgáltatások nyújtásába, de idővel közölte, hogy nem szeretné ezt tovább folytatni. A nőt ekkor már több országban is futtatta élettársa. Eleinte csak Magyarországon, de később már Ausztriában és Svédországban is. Több hazai és nemzetközi, szexuális szolgáltatást nyújtó honlapon is hirdette a nő bájait, hogy minél nagyobb jövedelemre tehessen szert. Amikor a lány fel akarta adni ezt a munkát, rávette, hogy kiadásai és adóssága rendezése miatt dolgozzon tovább neki. Később ez azonban már átfordult fenyegetésbe, majd fizikai bántalmazásba is – ismertette a rendőrség.

A férfi idén áprilisában olyan súlyosan bántalmazta a lányt, hogy több csontja eltört. Ezt követően három napig még csak orvosi segítséget sem kapott, az elkövető egy bécsi lakásban tartotta bezárva, és nem vitte kórházba. Amikor egy rövid időre magára hagyta a sértettet, sikerült elszöknie, ekkor szállt fel egy Magyarországra tartó vonatra. Az osztrák pályaudvaron és a vonaton több utas segítséget nyújtott neki, így sikerült hazajutnia, ezt követően édesanyja vitte be az orosházi kórházba.

A kezelést követően a KR NNI áldozatvédelmi intézkedés keretében védett házba vitte a sértettet, a férfi elfogására pedig a rendőrség összehangolt akciót szervezett, amelynek eredményeképp szerdán sikerült lekapcsolni Sopronban. A nyomozók szexuális kizsákmányolással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A folyamatban lévő nyomozás a továbbiakban arra is keresi a választ, hogy a férfi más nőket is rákényszerített-e hasonló módon szexuális szolgáltatásokra, illetve voltak-e ebben társai – közölte a rendőrség.

A 28 éves férfiról kiderült, mindenhova betört, ahova csak tudott, egy kültéri kamerát is begyűjtött.