oktatás;Magyarország;felújítás;életveszély;iskola;Gyömrő;

Nem újítják fel az életveszélyes gyömrői iskolát

Idén nyáron sem hozzák rendbe a gyömrői Fekete István Általános Iskola igencsak leromlott épületét, így szeptemberben is a mostani épületben indul a tanév. A Klebelsberg Központ (KK) átmeneti megoldásokkal igyekszik javítani a helyzeten, amíg nem sikerül egy teljesen új iskolaépületet felépíteni – derült ki a KK lapunknak küldött tájékoztatásából.

Az iskola több mint százéves épülete, amin húsz éve nem végeztek semmilyen felújító munkát, ma már olyan rossz állapotban van, hogy a szülők féltik a gyermekeiket beengedni. A falak beáznak, penészesek, előfordult, hogy egy elektromos vezeték mellett folyt le a víz, hullik a vakolat, az egyik tanteremben leszakadt a mennyezet, a tornaterem teteje is sérült.

Az életveszélyes állapotok miatt a szülők májusban a Monori Tankerületi Központ előtt tüntettek. Gulyás Gergely miniszter a június 22-i kormányinfón azt mondta, hogy ha egy iskolaépületnél ilyen komoly problémák vannak, az a fenntartó és az igazgató felelőssége.

Lapunk ezt követően érdeklődött a KK-nál az iskola sorsáról. Válaszukban azt írták, a tankerületi központ 2017-ben vette át a gyömrői iskola működtetését, már ekkor kiderült, hogy az épületet minél előbb fel kell újítani és bővíteni is kell a gyereklétszám növekedése miatt. Végül 2019-ben született kormánydöntés egy teljesen új iskolaépület felépítéséről, a helyszín kijelölése, a tervezés, a közbeszerzés is megtörtént, ám tavaly nyáron a „háborús helyzet miatt” a kormány valamennyi, még el nem kezdett beruházását felfüggesztette.

– Ezért a 2023/2024-es tanévben még a régi épületben kezdődik a tanítás. A növekvő létszám elhelyezésére két új tantermet telepítünk a Klebelsberg Központ támogatásával, ezek beszerzését a tankerületi központ elindította. A következő lépésben egy ideiglenes iskolaépületet telepítünk, aminek köszönhetően a zsúfoltság meg fog szűnni. A hosszú távú megoldást a felfüggesztés feloldása után a már megtervezett iskolaépület megépítése jelenti – olvasható a KK válaszában.

A telepített tantermek minden bizonnyal konténer-osztálytermek felállítását jelentik.