Az ukrajnai háború felmérhetetlen humanitárius katasztrófát okozott a szomszédos országban, de ez a veszteség sokszor nem átélhető az átlag médiafogyasztó számára, nem is beszélve a televízió és a közösségi média által terjesztett temérdek álhírről, propagandacélú felvételekről, téves információkról, amelynek célja, hogy a háború erőszakos tényét relativizálja és médiafogyasztó empátiáját csökkentse a tragédiák kapcsán. Mintha ugyanezt a problémát érzékelte volna a Central European University is, amikor megrendezte a Kiadatlan diplomák – Unissued diplomas című kiállítást, ami a maga szerény eszközeivel megpróbálja helyreállítani a sarkaiból kifordult világot.
A CEU Nádor utcai campusával szomszédos kiállítótérben egy fotókiállítás várja a látogatót július 20-ig (hétfőtől péntekig 11-től 19 óráig, szombaton pedig déltől este hatig), ahol azoknak az ukrán diákoknak a portréi láthatók, akik meghaltak a háborúban. A CEU Láthatatlan Egyetem Ukrajnáért című programja egy a háború kitörésekor indult kezdeményezés, amely olyan együttműködést létesített az ukrajnai egyetemekkel Mariupoltól Herszonig, Harkovtól Kijevig, amely keretében ukrán diákok vehetnek részt a CEU online kurzusain; nyáron és télen pedig személyes részvétellel Budapesten az egyetem nyári és téli iskoláiban. Szép és fiatal arcok, akik derűsen tekintettek a jövőbe. A háború azonban közbeszólt, és ők már soha nem vehetik át az őket megillető diplomájukat. Minden portré alatt egy rövid felirat meséli el a személyes történetüket és hogy az egyetemeiken milyen szakon tanultak.
A háború sokszor pontosan azért megfoghatatlan a számunkra, mert személyes sorsok helyett embertelen számokkal traktálnak minket. Megrendítő látni ezeket a fiatalokat, akik akár a barátaink, rokonaink is lehetnének. Nem egy távoli egzotikus országban, nem egy idegen csengésű városban estek el, hanem az ismerős látványt nyújtó kelet-európai városokban haltak meg, akik egy napon mérnökök, marketingmenedzserek vagy informatikus pályakezdők akartak lenni. A fiatalságuk mellett csak a hősiességük megdöbbentőbb. A 18 és 23 év közötti fiúk és lányok sokszor váltak háborús hőssé, önfeláldozó hazafivá egy olyan háborúban, amihez semmi közük nem volt. Minden olyan embernek szükséges megnéznie a portréikat, aki szkeptikussá vált a háború borzalmai iránt és elhiszi a propaganda hazugságait, miszerint létezik olyan fogalom, hogy igazságos háború.
Kedd este a CEU főépületének előadójában egy különleges felolvasóestet is rendeztek. Osztap Szlivinszkij ukrán költő, fordító, a lvivi Ivan Franko Egyetem docensének idén januárban megjelent Háborús Napló című verseskötetéből olvastak fel részletet ukrán, angol és orosz nyelven a közreműködő Vonnák Diána (író, költő műfordító, a Stirlingi Egyetem docense) és Jordan Voltz, Nyikolaj Gogolra megtévesztésig hasonló amerikai fiatalember, aki az egyetem egykori diákjaként angolt tanít az intézmény egyik programjában. Vonnák kérdésére Szlivinszkij elmondta, hogy számára a békeidő relatív fogalom, hiszen a földön minden pillanatban zajlik valamilyen erőszakos konfliktus, csak nem mindig látjuk azt az ablakunkból kitekintve. Elárulta, hogy számára sokkolóbb élmény volt a 2014-es agresszió Donbászban, amikor először gördültek végig orosz tankok hazája földjén a páncélzatukon ukrán városok neveivel. A teljes körű invázió megindulásakor számos támogató sms-t kapott, de ezeken jól látszott, hogy olyan emberektől származnak, akik személyesen sohasem tapasztalták meg a háborút. Csupán egy bosnyák költőnő barátjától kapott hasznos tanácsokat, aki egykor végigélte Szarajevó ostromát. Praktikus útmutatásokat kapott tőle arról, hogyan szerezzen tiszta vizet, ételt, fűtőanyagot és hogyan kommunikáljon a külvilággal, ha elvágják a hivatalos csatornákat. Ami még egy érdekes tanács volt elmondása szerint, hogy az embernek muszáj jegyzeteket készíteni mindarról, amit lát. Számba kell venni az elmúló napokat, rögzíteni az időt, hiszen háborúban nincsenek napok és dátumok, csak a nappal és éjszaka ősi váltakozása határozza meg a mindennapokat.
A felolvasott versek mind a háború alatt születtek. Szenvtelenül és tárgyilagosan, olykor egészen profán módon ragadják meg a háború valóságát. Az almákról szóló vers különösen magával ragadta a közönséget, amelyben a költő egy szerelmes ősszel az almafákról potyogó gyümölcsöket hasonlít a tüzérségi lövedékek morajlásához. A boldogság és a halálfélelem kontrasztját festette fel ezzel a képpel. Zárásként Szlivinszkij lelkesen mesélte el, hogy a lvivi pályaudvarra érkező menekültek a legszebb hasonlatokkal mesélték el a menekülésük történetét és a háborúval kapcsolatos benyomásaikat. Különösen figyelemreméltó ez abból a szempontból, hogy a legtöbbjük esetében nem olvasott emberekről volt szó. Mintha a halál közelsége vagy a borzalmak megnevezésének vágya egyeseket nem némaságra, hanem éppen ékesszólásra buzdított volna.
Az elhangzottak láthatóan mély hatást gyakoroltak a nézőkre, hiszen a sok kérdésre már nem jutott elegendő idő. Az esemény célja így is megvalósult. A háború absztrakt számadatai emberi történetekké alakultak a szemünk előtt, enélkül pedig nem tudnánk megérteni a túlélők fájdalmát és a háború valódi tragédiáját.
