Az Orbán-rendszer képviselői, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel, állítják, hogy 2010-ben részben még a választások előtt megállapodásra jutott a Fidesz, később pedig a megalakult kormány a nyugdíjasokkal. A kormányzati kommunikációban visszatérő elem, amit legutoljára Nyitray Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója ismételt meg újra 2023. június 17-én: „Magyarország kormánya a nyugdíjasokkal kötött megállapodás értelmében háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak értékét, biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést…”
Orbán Viktor az Idősügyi Tanács 2014. október 1-jei ülésén így fogalmazott: „(…) azt a megállapodást, amit 2010-ben kötöttünk a nyugdíjasokkal még a választási győzelmet megelőzően, miszerint véget vetünk annak a gyakorlatnak, hogy a nyugdíjakat folyamatosan megkurtítják (…), ezt a politikát mi száműzni fogjuk, és egy olyan politikát fogunk folytatni, amely minimumnak tekinti a nyugdíjak értékének megőrzését". Az Idősek Tanácsa 2018. október 1-jei ülésén némileg másképpen fogalmazott: „2010-ben több tárgyalás után is kötöttünk megegyezéseket nyugdíjas szervezetekkel, amit mi úgy is értelmeztünk, hogy létezik egy megállapodás a polgári, nemzeti, keresztény kormány (között) egyfelől és a nyugdíjasok felől másfelől. (…) 2010-ben abban állapodtunk meg, hogy olyan gazdaságpolitikát fogunk folytatni, hogy a nyugdíjaknak az értékét meg lehessen őrizni.”
Sokkal többet Rétvári Bence parlamenti felszólalásából sem tudunk meg (a kormány vitaindítója az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről szóló politikai vitában 2017. június 7-én): „A kormányzat vállalta a nyugdíjas szervezetekkel kötött megállapodás alapján, hogy meg fogja őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Ez 2010-ben, azt hiszem, ambiciózus és bátor ajánlásnak tűnt (…)”. Miután korábban Orbán Viktor már felhívta a figyelmünket arra, hogy „(…) ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, kövessük ezt a metodikát.
A megállapodással kapcsolatban számos kérdés vethető fel. Mikor kötötték? A „választási győzelmet megelőzően” (a Fidesz választási programjában szerepel az a nem túlságosan nagyvonalú ígéret, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét), avagy „2010-ben több tárgyalás után is kötöttünk megegyezéseket nyugdíjas szervezetekkel”? Kikkel kötötték? Mert a nyugdíjas szervezetekkel nem. Az új összetételű Idősügyi Tanáccsal sem valószínű, mert az csak 2011. szeptember 26-án alakult meg. Különben is, ahogyan Rétvári Bence államtitkár írta 2014. október 21-i levelében Velez Árpád MSZP-s országgyűlési képviselőnek: „(…) a tagokat a mindenkori kormányfő kéri fel, hiszen az Idősügyi Tanács a Kormány tanácsadó testülete.” Egy tanácsadó testület pedig nem képvisel érdekeket, vele a nyugdíjasok képviseletében nem lehet megállapodni. (Mellesleg 2010 előtt az Idősügyi Tanácsban a jelentős nyugdíjas szervezetek is helyet kaptak.) És kik írták alá a megállapodást? És miért nem lehet megtalálni az interneten egy ilyen „történelmi jelentőségű” irományt? És miért mondtak le a nyugdíjasok arról, hogy a nyugdíjuk reálértéke emelkedjen? Valószínűleg nem tévedünk, ha azt állapítjuk meg, hogy ez a megállapodás csak a miniszterelnök fejében keletkezett – „mi úgy is értelmeztünk” –, valójában nem létezik.
Ennél fontosabb azonban, hogy a nem létező megállapodás (valójában választási ígéret) csak a nyugdíjak értékének megőrzését vállalja, a nyugdíjak értékének a növelését már nem. Ezért vezették be az inflációkövető nyugdíjemelések rendszerét, szemben a 2009 előtti rendszerrel, amikor a nyugdíjak emelését részben a keresetek, részben az infláció határozta meg, vagyis a rendszer tartalmazta a nyugdíjak reálértékének az emelését.
(Az inflációkövető rendszerre való átállásnak 2009-ben a súlyos világgazdasági válság volt a magyarázata, amikor a reálkeresetek csökkentek. Érdekes módon a kormány, illetve a Fidesz ezt a tényt sosem említi, mint ahogyan arra sem térnek ki, hogy miért nem állították vissza a korábbi – vagy ahhoz hasonló – rendszert, amikor a reálkeresetek jelentősen növekedtek.)
Az inflációkövető mechanizmus azonban nemcsak azzal jár, hogy a nyugdíjasok nem részesednek a gazdasági fejlődés eredményeiből. Tekintsünk két – lényegében minden tekintetben (életkereset, szolgálati idő) azonos helyzetű – nyugdíjast. Az egyetlen különbség, hogy egyikük 2010-ben, a másik 2022-ben ment nyugdíjba. A reálértékmegőrzés azt jelenti, hogy a 2010-ben nyugdíjba vonult embernek elvileg a 2010. évi fogyasztásának a reálértékét őrzi meg a rendszer, míg a 2022-ben nyugdíjba vonultnak a 2022. évi fogyasztásának a reálértékét. A kettő nem ugyanaz: a 2022. évi reálérték nyilvánvalóan magasabb, vagyis az inflációkövető mechanizmus rendszerszerűen hátrányos a korábban nyugdíjazottak számára. Minél régebben ment valaki nyugdíjba, relatíve annál jobban elértéktelenedett a nyugdíja a később nyugdíjba vonultakhoz képest. Nem véletlen hívta fel a figyelmet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) a régóta nyugdíjasok jelentős részének elszegényedésére.
Az, hogy a nyugdíjemelések valóban kövessék az infláció alakulását, korántsem egyszerű szakmai feladat.
A nyugdíjakat január 1-jével kell az adott éves átlagos infláció mértékével megemelni, a tényleges inflációt – a 12 hónap átlagát – azonban csak a következő év februárjában ismerjük meg. Ezért a jogszabály a költségvetési törvényben tervezett inflációval számol: ez adja meg a januári emelés mértékét. A költségvetési törvényt pedig a jelenlegi kormány az előző év decembere helyett júliusban fogadja el, amikor a következő évi helyzet megítélése igen bizonytalan. 2022-ben pl. a törvény 3 százalékos inflációval számolt, a végeredmény 14,5 százalék, a nyugdíjas infláció pedig 15,2 százalék lett. Nem mellesleg a nyugdíjakat három ütemben, visszamenőleges hatállyal csak 14 százalékkal emelték. A NYUSZET többször is felhívta a kormány figyelmét az 1,2 százalékpontos elmaradásra – hiába. 2023-ra a kormány először 5,2 százalékos inflációval számolt a parlament által júliusban elfogadott költségvetési törvényben, amit aztán decemberben egy rendeletben, később törvényben 15 százalékra módosított.
Az idősek évközi rendkívüli nyugdíjemelést kérnek, de a novemberire sincs már garanciaKérdés: mekkora infláció várható 2023-ban? Ahhoz, hogy az infláció 2023-ban átlagosan 15 százalék legyen – ahogyan ez a költségvetési törvényben/rendeletben szerepel –, az év hátralévő 7 hónapjában átlagosan 8,3 százalékos infláció kellene. Vesd össze ezt a kormányzati kommunikációval, amely szerint decemberre el kell érni az egyszámjegyű inflációt! Májusban 21,5 százaléknál tartottunk, az I-V. havi átlag pedig 24,4 százalék volt. Ha a nyugdíjas inflációt nézzük, a májusi index 22,9 százalék, az I-V. havi átlag pedig 25,8 százalék. A 15 százalékos éves átlag eléréséhez az év hátralévő 7 hónapjában átlagosan 7,3 százalékos nyugdíjas inflációs index kellene. A kormányzati kommunikáció arra helyezi a hangsúlyt, hogy év végére egyszámjegyű infláció várható. A szabályozás azonban nem a decemberi, hanem az éves átlagos inflációhoz köti a nyugdíjak emelését. Az eddigi adatok nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a 15 százalékos éves infláció elérése irreális. A Magyar Nemzeti Bank júniusi inflációs jelentése 16,5-18,5 százalékos áremelkedéssel kalkulál; a Századvég Gazdaságkutató szerint az infláció éves szinten 18,6 százalékos lehet. Már csak a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium – amely „folyamatosan figyelemmel kíséri az infláció alakulását” – nem látja be, hogy a 15 százalékra tervezett infláció elérése irreális, és megvárja a novembert, amikor a visszamenőleges hatályú korrekció törvényi kötelesség lesz.
Elfogadták a minden eddiginél kevésbé gránitszilárdságú 2024-es költségvetéstA törvény által előírt felülvizsgálat és ha szükséges, a pótlólagos emelés azonban még mindig nem jelent elégséges garanciát a nyugdíjasok számára. Hiszen előfordulhat, hogy a novemberi korrekció – amelyet az I-VIII. havi inflációs adatok alapján becsülnek meg – elmarad az éves átlagos inflációtól, amelynek mértéke csak februárban lesz ismert. Ezért az lenne korrekt, ha a törvény nemcsak az évközi korrekció lehetőségével foglalkozna, hanem előírna egy végelszámolást: a tényleges nyugdíjemelés és a tényleges infláció összehasonlítását, és amennyiben kiderül, hogy a nyugdíjasok nem kapták meg a tényleges inflációnak megfelelő emelést, akkor visszamenőleg a különbözetet ki kelljen fizetni. Elég, ha csak a 2022. évre gondolunk, amikor a nyugdíjas infláció 15,2 százalék, a nyugdíjemelés viszont csak 14 százalékos volt, és a kormány önszántából nem hajlandó a különbözetet kifizetni. Amennyiben viszont az inflációt túlbecsülnék, azaz a tényleges nyugdíjemelés meghaladná az éves inflációt, akkor a különbözetet – mint előrehozott emelést – később be lehetne számítani a következő évi emelés mértékébe. A javaslat tehát az elmaradásra és a többletre is figyelemmel van.
Az inflációkövető nyugdíjemelés természetesen nem az egyetlen lehetséges megoldás; látjuk, milyen ellentmondásokat szül, ezért el kellene gondolkodni más megoldásokon is, amelyekről széles körű vitát kellene kezdeményezni!
Végül külön szólni kell azokról, akiknek a nyugdíja olyan alacsony, hogy napi megélhetési gondokkal küzdenek. 2022-ben az élelmiszerárak az inflációt jóval meghaladó mértékben, 26 százalékkal növekedtek. 2023 első öt hónapjában az élelmiszerárak átlagosan 33,5 százalékkal – ezen belül a kenyéré 52,7, a tejtermékeké 51,3 százalékkal – emelkedtek. A háztartási energia 37,2 százalékkal drágult. Csupa olyan tételről van szó, amelyeknek fogyasztása a szegényeknél nagyobb súllyal szerepel. A NYUSZET ezért többször kezdeményezte egy egyszeri juttatás kifizetését, de a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium ettől is elzárkózott. Nem nyugdíj-kiegészítésre gondolunk – elfogadva, hogy a nyugdíjrendszer biztosítási alapon működik –, hanem egy egyszerű szociálpolitikai intézkedésre. A NYUSZET erről is kezdeményezett tárgyalásokat a Pénzügyminisztériummal – a megvalósításra nyilván többféle megoldás alakítható ki –, de a nyugdíjas szervezetekkel még tárgyalni sem hajlandóak, bár Varga Mihály úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek (magyarnemzet.hu, 2023. február 19.), hogy a kormány becsületbeli ügynek tekinti a nyugdíjasok támogatását.
Összefoglalva tehát azt láthatjuk, hogy a megnyugtatásul szánt kormányzati kommunikációval szemben a tényleges kormányzati cselekedetek egészen más képet mutatnak.
A kormány nem hajlandó tárgyalni a nyugdíjasokat képviselő szervezetekkel, nem segít a legelesettebbeknek, és a 2022. évi inflációnak megfelelő nyugdíjemelést sem hajlandó kifizetni, bár a Stabilitási törvény erre kötelezi. Egyelőre azt is tétlenül szemléli, hogy a 2023. évi várható infláció lényegesen meghaladja az ez évi nyugdíjemelést. Szükség lenne továbbá egy kormány -nyugdíjas érdekképviseletek közötti megállapodásra átlátható, intézményes módon, amelynek keretét az adhatja, hogy az Orbán-kormány az EU-val kötött 27 pontos szerződésében vállalta: 2025-ig egy nyugdíjreformot készít elő. Dolgozik-e a kormány ilyen reformon? Hol, kikkel, milyen határidőkkel, milyen elvek alapján? A társadalomnak, a nyugdíjasoknak nincs erről információjuk, egyeztetés nem folyik. Pedig a nyugdíjrendszer változtatása több ciklusra szól, ezért csak társadalmi egyeztetéssel szabadna megvalósítani.
„Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja, ami megilleti őket” – mondta Orbán Viktor az Idősek Világnapja alkalmából feltöltött videójában 2022. október 1-jén. Erre a kommunikációra érezhetett rá Nietzsche, amikor im-ígyen szóla: „Valamennyi rólam beszél, (…) de egyik sem gondol - reám! Ez a csönd új fajtája.”
