- Heti abszurd: Pingatórium a magasban

A sokéves átlagnak megfelelő agyament hetünk volt itt, Pannóniában (és a Keletre szakadt neristáknak ott, Hunniában): színjátszó lett egy ferencvárosi pad a sokszínűséget üldöző Fradi-ultrák jóvoltából, a hasonlóan erőszakos és kirekesztő hatalom nagyban fóliázza a borzadálynak ítélt szépirodalmat a könyvesboltokban, Kocsis Máté a „valójában min csodálkozol?” kérdéssel vigasztalta Jámbor Andrást életveszélyes megfenyegetése alkalmából, Novák Katalin csukott szemmel, röptében aláírta a pedagógiai „erőszaktörvényt”, majd tetejébe a vilniusi NATO-csúcson nem kis meglepetésre előtüremkedett a magyar kormányfő politikusi nagysága. A Facebook-posztja alapján ugyanis Orbán Viktor (174 – ennyiből lehetne kétharmad is) látványosan túlnőtte Joe Bident (183 – amikor éppen nem alszik), és nem mellesleg Recep Tayyip Erdogant is. Utóbbinak nem a 185 centije, hanem a Nyugatot zsaroló pribéktempója fölé emelkedett. A török autokratakolléga ugyanis váratlanul rábólintott a svédek majd egy éve levegőben lógatott védelmi szövetségi tagságára, így maradtunk mi, magyarok (egy petrencényi lópikulát: ők a Fidesz-bátorak) az utolsók az utolsó nyomorultak között.

Szóval, mondom, tökéletesen átlagos hét.

De nézzük máshonnan. A máshonnan nézés jó dolog. Nélkülözhetetlennek mondanánk. Példának okáért: ha az emberiség nagy koponyái világéletükben csak az élét nézték volna a papírlapnak, akkor a büdös életben nem jöttek volna rá, hogy mire való. Kevesebbek lennénk egy Bibliával, egy sor Upanisaddal, egy Douglas Adamsszel, egy Borisz Akunyinnal, egy Hermész Triszmegisztosszal, és ha már tosz, egy Dekameronnal. Ülnénk a papír éle előtt bután. Abban a hitben, hogy a lapnak nincs másik dimenziója, a világnézetnek sincs, az írástudás pedig ezoterikus bolsevik fantazmagória. Pont így nézegetik a padpingáló Fradi-ultrák is a világot, vállvetve Orbán Viktorral, aki szintén nem hajlandó tudomást venni róla, hogy a Karmelitán és a konzumkereszténységen kívül is van élet. Pedig de mennyire, hogy van! Csak élet van. Pozsgás, zsombék, lapály, meredély. És ahogy a nyelvkultúra, úgy az élet is a diverzitást hirdeti minden rezdülésével, meg nem-rezdülésével. Nemcsak a változatosságot, hanem a megmagyarázhatatlan különcséget is. Ahol a hordószemű hal, a zsiráfbogár meg a halászhorgos hangya nem mesehős, hanem létező entitás, ott nem kell bizonygatni az isteni természet kimeríthetetlen képzelőerejét. Mert humornak nem mondanánk. Isteni humora csak Bödőcsnek van, meg Litkainak, Chuck Lorre-nak, meg John Cleese-nek, csak meg ne tudják.

Máskülönben értjük: nehéz idők járnak. Háborúsak. Rendeleti-kormányzósak. Betiltósak. Ti csak féljetek nyugodtan, majd mi megvédünk mindentől!-ösek. Ennélfogva akár jogerős is lehet a sokak akaratának érvényesülése a kevesek fölött (nem sokak, nem kevesek, amúgy meg nem). Megérkezhetnénk a világok legjobbikába, ahol minden pad zöld-fehér, minden könyvet Demeter Szilárd ír, és minden politikus Kocsis Máté. A fradisták nagy csatákat vívnának a nem Fradistákkal, akik nincsenek. Állnának zavartan a beszáradt festékes bödönökkel a Kozma utcában, fejük belepállna a kapucniba, a szétbarmolt villamos is aluszna, és a „buziverő” izmaik is teljesen visszafejlődnének. Micsoda fejleménye volna az evolúciónak! Még hogy zsiráfbogár, meg Festéktüsszentő Hapci Benő (vigyázat, kitaláció! – bár ki tudja)! Még a Magasságos is a beledőlne a kardjába, de előbb visszamenne a balettba táncolni.

Mindezek ellenére is elképzelhető azonban, hogy tévedünk, és tényleg 1 db valóságos, hiteles és megkérdőjelezhetetlen nézőpont van. Minden más csak liberális tévképzet, David Attenborough egy színész, ahogy

és a Fidesz–KDNP-nek ürgebőrre nyomdázott jogosítványa van arra, hogy kiválasztottként (plusz a játék közben írt saját szabályok) békésebb vizekre kormányozza a nemzet hajóját. Hát nem égetnénk el minden csökött térképet, ami a bolygót a ma ismert formájában ábrázolja millió vonzó, ámde téves lehetőséggel? Nem irtanánk ki minden gondolatot, ami a sejthető pusztulás felé visz? Nem akarnánk törvényt hozni az életformánkat veszélyeztethető elemek és a másként gondolkodó rémhírterjesztők ellen?

Avagy: nem tiltanánk be a kormányfőt előnytelen (tehát valóságos) helyzetben ábrázoló fotókat? Orbán Viktor nagyot nőtt önmaga szemében a héten. Az történt, hogy a vilniusi NATO-csúcson egymás után egyesével szemerkéltek befelé a védelmi szövetséget képviselő állam- vagy kormányfők egy színpadra. Teátrális és zavarba ejtő volt, el ne mulasszák megnézni, ha szeretik Benny Hillt vagy Schütz Ilát. A videón bájosan tétova mutatványokkal ölelgeti, veregeti, fogdossa egymást a sok vezető politikus, tizenöt perc önfeledt mulatság. Bárcsak ne a világbékéért volnának felelősek! – gondolhatnánk, de ne legyünk ennyire telhetetlenek, ők is csak emberek, változó színvonalon improvizálnak értelmetlen helyzetekben.

Orbán Viktor pont úgy érkezett, mint ahogy azóta érzi magát, amikor egy amerikai magyar polgári körös félkegyelmű a pólójára nyomtatta őt mint Európa vezetőjét. Európa vezetőjének. Annak minden szánalmasságával. Aztán mind visszajöttek a színpadra. Orbán szerencséjére (mibe került ez nekünk?) egy emelvényen állt, így amikor Joe Biden érkezett, lenézett az amerikai elnökre. Ezt a pillanatot kapta le a házi fotós (mibe kerül ez nekünk). Nem azt, amikor Biden kezet nyújt neki. Lesajnált, ellenzett, szidalmazott demokrata elnökkel parolázni? Ilyet nem láthat a magyar haza! A nagyhatalom vezetőjére lenéző Orbánt nagyon is!

Egyébként, hogy visszatérjünk kicsit az egynemű, egysíkú, egyívású nemzet víziójára: nem, nem irtanánk, nem égetnénk, nem tiltanánk, már csak elővigyázatosságból sem a másikat, hátha mégis megfordul a hajó, és a visszaúton minket tiltanak, égetnek, irtanak. Az meg több mint kellemetlen.

„Én csak egy pad szeretnék lenni. Ami jó mindenkinek. Neked is. Neki is. Nekünk” – mondta a világpolitikában a héten legértelmesebbnek bizonyult ferencvárosi pad, miközben éppen barnára volt festve, és funkcionálisan maradéktalanul alkalmas volt a padságra. De nem sokáig. Jöttek az egyet gondolók, gondoltak egyet, és szétbarmolás eszközével berekesztették a vitát. Meg a padot. Így legalább már leülni sem lehet. Nehogy már itt üldögéljünk, nézelődjünk, gondolkodjunk, és kitaláljuk, hogyan legyen.