egészségügy;kórház;Kistarcsa;

- A kistarcsai kórház bejáratánál halt meg egy férfi, akit éppen gyógyultan hazaengedtek az intézményből

A kórház kivizsgálta az esetet, de szakmai hibát, mulasztást nem talált. A család feljelentést tett.

A kistarcsai kórház bejáratánál halt meg egy 44 éves férfi, akit egy hét után gyógyultan engedtek haza az intézményből – írja a Blikk.

A lapnak a férfi édesanyja elmondta: fiát kerekesszékben vitték a kórház kijáratáig, ott felállt belőle, majd megérkezett a taxi. Amikor be akartak szállni, a férfi hátratántorodott és összeesett. A kórház dolgozói próbálták újraéleszteni, de már tudtak segíteni rajta, fia az intézmény bejáratánál meghalt.

A férfi először április 14-én este lett rosszul. Mentőt hívtak, bevitték a kistarcsai kórházba, ahol hajnali 2 órakor végeztek a vizsgálattal. – Megnyugodtunk, mert bár ijesztőek voltak a tünetek, az orvosok szerint minden eredménye rendben volt, így hazamehettünk – mesélte az asszony. A kórházi papírokon panaszként bizonytalan hasi fájdalmak szerepeltek.

Azonban a férfi továbbra is fulladt, szinte beszélni sem tudott. Két-három nap után a háziorvostól kértek segítséget, aki köptetőt írt fel a problémára, de az sem használt, így nem sokkal később úgy határoztak, visszamennek a kórházba. Édesanyja elmondása szerint a férfit a pszichiátriára vitték, szerinte az autizmusa miatt. Egy hétig volt bent, majd kiengedték, újra gyógyultnak nyilvánítva.

Az asszony biztos benne, hogy a férfival nem foglalkozott senki úgy, ahogy az állapota megkívánta volna, és bár fia nem pszichés beteg volt, mégis úgy kezelték.

A Blikk birtokába jutott dokumentumok szerint a férfit az ambulanciáról azért irányították a pszichiátriára, mert súlyos mentális retardációt és markáns viselkedésromlást diagnosztizáltak nála, illetve korábban megvágta a fülét és ezt újra meg akarta tenni.

Turbucz Piroska, a kórház orvosigazgatója közölte, hogy

a hozzátartozói bejelentést kivizsgálták, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház orvosai illetve az ápolószemélyzet felelősségét megalapozó szakmai hibát, mulasztást nem tártak fel.

A család a rendőrségen is feljelentést tett. A halotti anyakönyvi kivonat szerint a férfi halálát a tüdőverőér rögösödése okozta, de tágulásos szívizom-problémája is volt.

A válaszadók szerint Hende Csabának hatékonyabban kellett volna lobbizni a szombathelyi források megvédése érdekében.