Akarja-e, hogy az Országgyűlés vonja meg a bizalmát a kormánytól? - ezt a népszavazási kérdést nyújtottam be hitelesítés céljából az elmúlt évben. (Kormánybukás népszavazással, 2022. október 20.) Az ügy végigment a folyamaton: választási bizottság, bíróság, Alkotmánybíróság. A végén - nem mondanám, hogy meglepetésemre -, a hitelesítést elutasították. Csak éppen magát a kérdést jogerősen egyáltalán nem bírálták el.
Mivel sem a bíróság, sem pedig az Alkotmánybíróság egyáltalán nem foglalkozott magával a kérdéssel, ezért másodszor is benyújtottam, változatlan tartalommal. A második körben is magát a kérdést lényegében kizárták a hitelesítési eljárásból, úgy hoztak döntést. Hat eljárás volt összesen, ebből ötben egyáltalán nem a kérdéssel foglalkoztak. Pedig még Varga Zs. András is megfogalmazta egy másik népszavazási kérdés kapcsán, hogy a hitelesítési eljárás körében is be kell tartani a kérelemhez kötöttség elvét.
A bíróság érvelése szerint már önmagában azzal, hogy ugyanazt a kérdést ismét benyújtottam, visszaélésszerűen gyakoroltam a jogot. Ez pedig a bíróság szerint sérti a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. Ezt azonban semmivel nem támasztották alá. A bíróság azt is kifejtette, hogy visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül az a népszavazási kezdeményezés, amely a politikai közösség döntési helyzetbe hozásának valódi szándéka nélkül, az eljárási szabályok visszaélésszerű alkalmazásával kezdeményez népszavazást. Ám ez is megmaradt az érvek nélküli kinyilatkoztatások szintjén.
Annyi kiderült: a bíróság szerint rendeltetésellenes a joggyakorlás akkor, ha az országos népszavazási kezdeményezéshez való jog és az eljárási jogosultságok gyakorlása nyilvánvalóan nem az eljárás céljának elérésére, hanem egyéni érdekek érvényesítésére irányul. Szerintük a kezdeményezés pusztán formálisan felel meg a jogszabályi előírásoknak, de egyértelműen megállapítható, hogy az eljárás kezdeményezője nem a népszavazás alkotmányos rendeltetésének megfelelően élt jogával. (Amivel persze elismerték, hogy maga a kérdés formálisan megfelelt az előírásoknak.)
A bíróság megítélése szerint a körülményekből, így különösen a kérelmező eljárásából, nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a jogintézmény tartalmától elszakított alkalmazással kívánt népszavazást kezdeményezni. Rámutattak arra is, hogy a kérelmező rosszhiszeműségének bizonyítására nincs szükség - eszerint elég ezt állítani.
Az Alkotmánybíróság ezután azzal utasította el az ügyet, hogy nem fogalmaztam meg alkotmányjogi jelentőségű kérdést, és hogy a népszavazási kezdeményezésem nincs összefüggésben sem a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával, sem a gondolat szabadságával.
Érdemes idecitálni azt a viszonylag friss esetet, hogy amikor a Legfelsőbb Bíróság megtagadta az alábbi kérdés hitelesítését: "Támogatja-e Ön, hogy a kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”, akkor Varga Judit mint igazságügyminiszter megtámadta a döntést az Alkotmánybíróság előtt. Szerinte ugyanis a Kúria a népszavazási kérdést kibővítette, azt az abban szereplő „elérhetővé” szó helyett a saját maga alkotta „korlátok nélkül elérhetővé” kifejezéssel értelmezte, majd döntésében éppen ennek az általa hozzátársított tartalomnak az Alaptörvénybe ütközését kérte számon.
Varga Judit szerint a Kúria végzése sérti az Alaptörvényben foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát, mert a felülvizsgálati eljárás során csakis a népszavazási kérdést kell értelmeznie, a szövegétől nem szakadhat el. Az akkori igazságügyi miniszter álláspontja szerint az ilyen jogértelmezés az Alaptörvényben foglalt jogértelmezési szabályokat kifejezetten figyelmen kívül hagyja, emiatt válik önkényessé.
Az Alkotmánybíróság teljes mértékben osztotta és a magáévá tette Varga Judit álláspontját. (Mintha a minisztériumban írták volna meg a testület határozatát.) Eszerint már attól tisztességtelen a bírósági eljárás, hogy a bíróság értelmezése – Varga Judit szerint – egy szó erejéig eltért a feltett kérdéstől.
Az én kérdésem kapcsán viszont a bíróság nemcsak egy szó erejéig, hanem teljes egészében eltért a kérdés tartalmától, szövegétől. Annyira, hogy – Varga Judit szavaival élve – a bíróság az általam benyújtott kérdést feldúsította, és így már nem a kérdésről, hanem egy fikcióról döntött.
Az Alkotmánybíróság tehát ugyanazt a jogkérdést teljesen ellenkezőleg ítélte meg, attól függően, hogy ki fordult a testülethez. Varga Judit esetében egy szó eltérés elég volt ahhoz, hogy megálljon a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme, míg az én esetemben ez akkor sem valósult meg, hogy a bíróság az egész kérdésemet negligálta.