Mészáros Lőrinc jelenlegi neje szerint magánügy, hogy hol/min hajókáznak élete legújabb párjával, és más sem örülne, ha a privát nyaralásának a fényképeit az egyik politikai hírportálon látná viszont. Kedves Andrea – ha már évek óta közös kasszán vagyunk, ennyi bizalmasság talán belefér –, az a helyzet, hogy ez a hajó már akkor elment, amikor hozzá tetszett költözni Orbán Viktor egyik tárcadublőréhez: mivel azóta minden forint, amit a kedves férjével látható harmóniában elköltenek, a mi pénztárcánkból származik, alighanem nekünk is jár annyi, hogy cserébe időnként megcsodálhatjuk, milyen is az a magasélet, amit a pénzünkön élnek. Ráadásul ön is tudja, mi is tudjuk: ezeknek a jól megkomponált minibotrányoknak nem az a célja (mármint a rendezői szándék szerint), hogy az önök úgynevezett magánélete meg legyen zavarva, hanem az, hogy addig se az ellopott vagyon valódi tulajdonosáról folyjon a szó. Mindenki, aki legalább háromig tud számolni, tisztában van vele: ha nem így lenne: könnyen találhattak volna olyan kikötőt, ahol még ezzel a hivalkodó luxusbárkával is garantáltan eltűnhettek volna a szemünk elől.
Mindegy, a puritán kormányzás látszatát meg kell őrizni, bár egyre nehezebb olyan körülmények között, amikor az ország harmada közvetlenül – vagy közvetve, de a haszonhúzás szempontjából így is egyre nyilvánvalóbb módon – a miniszterelnök és szűk udvartartása nevén van.
Várkonyi Andrea: Nem gondolom, hogy bárki szívesen látja újságokban a privát nyaralásának képeitMészáros Lőrinc szerint őt közszereplőként is megilleti, hogy a sajtó ne firtassa a nyaralásátAmúgy ez a hajós sztori is másképp indult: amikor híre jött, hogy az elődö(ke)t el kellett adni, a naiv választó akár azt is gondolhatta, hogy van igazság, és a strómanvilágot is elérte a gazdasági válság. Igazság azonban, amint azzal valahol legbelül mindannyian tisztában vagyunk, nincs: mindössze annyi történt, hogy két kisebb csónak árához hozzádobták még egy vidéki stadion, kórház vagy iskola teljes költségvetését (kinek-kinek az ízlése szerint), aztán talán megvették belőle ezt a súlyosan közerkölcsromboló naszádot.
A romantikáját már csak a legelvakultabb párthívek szemében őrző jelenetnek az hivatalos, pártszerű indoklása, hogy a kommunista métely meg a posztkommunista sodródás évtizedei után meg kell erősíteni a nemzeti tőkét (nyilván azért, hogy maga az ország is erősebb legyen – mert ha nem; ha önmagában a tőke gyarapítása a cél, akkor ez nem egy ország, hanem a Família Kft.). De előbb-utóbb csak fel kell tenni a kérdést: tényleg attól lesz erősebb a nemzet, ha bizonyos emberek - akiknek mindössze annyi a történelmi szerepük, hogy ezt az egyre unalmasabb színjátékot játszva elbábozzák, mintha nem arról szólna a történet, hogy a politikába üres zsebbel érkező Orbánék a családfő kormányzása alatt európai uralkodócsaládokat megszégyenítő vagyont harácsoltak össze - a túlárazott állami beruházások extraprofitjának egy kicsiny töredékéből körbedorbézolhatják a világot? Nem lenne ennek a pénznek sokkal jobb helye, az ország ereje szempontjából is, a pedagógusok, a kórházi nővérek, a beteg hozzátartozójukat ápoló családtagok vagy – járassuk csúcsra a demagógiát mi is – egyszerűen az adófizetők zsebében?