Mészáros Lőrinc;Pesty László;

Pestyesen

Ez most nem egy játék a rendező nevével, hanem talán lefedi mindazt, amit mond és gondol. A 24.hu-nak adott interjú alapján nyugodtan állíthatjuk: Pesty László nem futamodott meg önmagától. Voltaképpen nem pusztán vállalta tusványosi kijelentéseit – lopnak, csalnak hazudnak, ráadásul a kirakatban, és ez maga a Lölő-jelenség –, hanem rá is erősített. Azt nyilatkozta: a Lölő-jelenség valóban létezik, a Fideszen belül vannak, akik zsarolással jutnak vagyonokhoz. Meg is nevez konkrét kárvallottat, és késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem képes szereplőket.

Miközben látszólag hozzátapad Orbánhoz, Gulyás Gergelyhez, valójában nem védi meg őket. Legfeljebb hitet tesz mellettük. Hogy milyen megfontolásból, azt csak ő tudja igazán, de azért a sorok mögött ott rejtezik a feléjük sugalmazott kritika is. „Mindenki mögött áll valaki”, mondja amikor azt firtatja a riporter, hogy vajon tényleg Lölőé-e a nagy vagyon. Majd azt is közli: Orbán mögött is állhat valaki. Hát mi ez, ha nem a legélesebb, bár finoman megfogalmazott rendszerelemzés? Pesty szerint a Fidesz csapata kilencven százalékban becsületes emberekből áll, de van tíz százalék Lölő. Ő nem így mondja, csak ezt sugallja. Mi pedig elgondolkodhatunk: vajon az a tíz százalék sok vagy kevés? És mennyinek a tíz százaléka. De folytassuk: szerinte igaza van Gulyásnak, Lölő vagyonát legalább harminc-negyven vállalkozó között kellene felosztani. Csakhogy Gulyás nem ezt mondta, amit persze Pesty is tud. Ám, ha tudja, miért így fogalmaz, ha nem azért, mert ő is tudja, az a Lölő-vagyon bizony nem önmagától, saját tehetségéből származik. Ráadásul, ha megfejtjük a kódnyelvet, azt is gondolhatjuk, ténylegesen nem is ő a tulajdonosa. Ha pedig nem Mészáros, akkor kicsoda?

Eddig már nem jutunk el az interjúban, csupán a gondolatainkban. Úgyhogy annyit írjunk ide a végére: mindenki mögött áll valaki.