Újabb fordulópontjához érkezett az Ukrajnában zajló véres háború. Bár az elmúlt hónapokban sikeresen elcsépelték ezt a megfogalmazást, most mégis indokoltnak látszik a használata. Na nem katonai értelemben, mert a frontokon a fordulat már akkor bekövetkezett, amikor az ukrán hadsereg átvette a kezdeményezést. A további területek elfoglalásáról ábrándozó agresszor kénytelen volt módosítani az alkalmazott stratégiáján, masszív védekezésbe vonult és azóta igyekszik a lehető leginkább lelassítani a front több szakaszán támadó ukrán erőket.
A drámai jelentőségű történés ezúttal nem a harcmezőn következett be, hanem a világpolitika nagyszínpadán, egészen pontosan Szaúd-Arábiában, a negyvenkét ország képviselőinek részvételével lebonyolított konzultatív tanácskozáson. A két napos rendezvény házigazdája, nagyon erős amerikai támogatást élvezve, valóságos diplomáciai bravúrt ért el azzal, hogy tető alá hozta az ukrajnai háború lezárásának lehetséges módozatait megvitatni hivatott találkozót Dzsiddában.
Természetesen nagyon ellentmondásosak az értékelések. Van, aki szerint csalódást okozott, hogy nem sikerült záródokumentumban rögzíteni a megbeszélések eredményeit.
Oroszország eleve jelentéktelennek minősítette a dzsiddai rendezvényt. Ezt kívülről tette, ugyanis mint agresszort, meg sem hívták, vagyis Vlagyimir Putyin minden erőfeszítése ellenére Ukrajna tökéletes terepet kapott javaslatai ismertetésére.
Ez azért is kellemetlen a Kremlnek, mert világméretű kommunikációs úthengerének alkalmazásával Putyin hónapok óta magát békére törekvő, kompromisszumkész félként, Ukrajnát pedig a békekötést elutasító bábként igyekezett ábrázolni. Ez részben sikerült is neki. Az orosz felet nyíltan támogató Iránon, Észak-Koreán, Belaruszon túl számos ország megértéssel viszonyul Putyin döntéseihez. Van, aki a semlegesség álcája mögé húzódva kerüli az agresszió elítélését. Mások, így például Kína következetesen két szereplő konfliktusának minősítve térnek ki annak kimondásától, hogy ukrán területen Oroszország által kirobbantott háború zajlik. Természetesen miközben sokan békéről beszélnek, nem igyekeznek különbséget tenni agresszor és áldozat között.
Vágyálomnak bizonyult a gyors fordulat reménye, az oroszokat az áttörés sem kényszerítené tárgyalásokraAz ilyen álláspontok mögött mindig jól kitapinthatók a gazdasági mozgatórugók. Kína a világgazdaság egyik szuperhatalmaként a hosszútávú, globális érdekeit tartja szeme előtt. Egy szinttel lejjebb, még mindig nagy tétekkel játszva Törökország regionális gazdasági és politikai befolyását építi ebben a diplomáciai játszmában. Hasonlóan igyekszik magát újrapozicionálni Szaúd-Arábia is. Rijád a nemzetközi olajpiac legfőbb befolyásolójaként most az úgynevezett „globális Dél” meghatározó államainak sorába kíván lépni. A jelek szerint sikerrel…
És ahogyan az lenni szokott, a nagyok körül fel-fel bukkannak a zavarosban halászó, sokkal földhözragadtabb, kisebb szereplők. Kazahsztán például a posztszovjet örökségével birkózva túlélni próbál Oroszország és Kína között. De ide sorolhatjuk Magyarországot is, ahol állandóan a nemzeti érdekekre hivatkozva gyarapítják egy szűk üzleti kör aktívumait. Az orosz és kínai barátoknak tett végeláthatatlan gesztusok eredményei jól érzékelhetőek. Közben az ország irigyelt bezzeg-államból regionális sereghajtóvá „fejlődött”, de ez eddig láthatóan nem rendítette meg a választók bizalmát. Már az ilyen érdekek sokrétűségéből is jól látszik, hogy mennyire összetettek a folyamatok, amik az ukrajnai háború keltette viharban bontakoztak ki.
A dzsiddai konferencia nem csak az ukrajnai háború vagy béke kérdésben sejtet sorsdöntő változásokat, de azt is érzékelteti, hogy jelentős hangsúlyeltolódás következett be a világpolitikában. A sokak által átkozott egypólusú világrend átmenetinek bizonyult, azonban helyette nem a tisztán kétpólusú, amerikai és kínai erőközpontok által meghatározott táncrend válik realitássá. Hogy miről is van szó? Gondoljunk bele, hogy nem is olyan régen, Donald Trump elnöki ciklusa idején teljesedett ki az „Amerika az első” üzenet. Erről rövid idő alatt kiderült, hogy sem gazdaságilag, sem katonailag nem működik.
Az Egyesült Államok természetesen megmaradt a világ első számú hatalmának, de közben bizonyítást nyert, hogy Kína nélkül nincs megoldás a jelenleg ismert problémák többségére.
Azonban az erőviszonyok korrekciójának folyamata itt nem állt meg, és kiderült, hogy önállóan a két szuperhatalom sem képes választ adni a legnagyobb nemzetközi kihívásokra. Nem várt módon felerősödött a nagy, átfogó szövetségek, együttműködések jelentősége. Így először erőre kapott az euroatlanti tengely, ami legvilágosabban a NATO keretein túlmutató Ramstein formátumú tanácskozáson öltött testet. Közben számos regionális együttműködés indult erősödésnek, de közülük is kiemelkedik a globális Dél érdekeit legmarkánsabban képviselni remélő BRICS. A G7 riválisának szánt csoportot Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alapította. Az amerikai kontinens, Afrika és Ázsia számos állama mellett természetesen a BRICS-alapítók is ott voltak Dzsiddában. Kivéve Oroszországot. És bár Kína és Brazília képviselték Moszkva érdekeit, Putyin birodalmának távoltartása a tanácskozástól jelentős orosz presztízsvesztésről tanúskodik.
Néhány hónapja még Moszkva gondolta úgy, hogy majd Washingtonnal megbeszélheti a háború lezárásának kérdéseit, és dönthet Ukrajna jövőjéről. Kijev feje fölött! Most meg Szaúd-Arábiában 42 ország részvételével a 10 pontos ukrán béketervezet mentén zajlottak az egyeztetések. Sőt, a résztvevők megállapodtak, hogy munkacsoportokat hoznak létre, és azokban folytatják az olyan fontos témákat, mint a nukleáris biztonság, az élelmiszer-megállapodások és az energiaellátás. Ukrajna nem zárkózott el a háborút a jövőben lezáró békemegállapodás alapelveinek tisztázásától,
a résztvevők többsége meg elfogadta, hogy a jövendő béketárgyalások legfőbb alapvetése Ukrajna területi sérthetetlensége és nemzeti szuverenitása. Ez a megközelítés mindenki számára elfogadható lett, ami nagy nemzetközi siker, és különösen Ukrajnának az.
Végül érdemes kitérni arra, hogy Ukrajnán túl mit jelez a világpolitika boszorkánykonyhájáról a dzsiddai két nap. Peking és Washington egyaránt úgy érezte, hogy egy ilyen formátumú sokszereplős tanácskozás megfelelő a vélemények egyeztetéséhez. A dzsiddait előkészíteni hivatott koppenhágai találkozón Kína még nem képviseltette magát. Ott még csak 12-en voltak. Az ázsiai nagyhatalom belátta, hogy a szaúdi találkozóról már nem hiányozhat, sőt a folytatásban is ott lesz. Lám, eljöttek az idők, amikor bizonyos dolgokat a nagyok sem engedhetnek meg maguknak.
Az pedig természetes, hogy Washington és Peking küldöttségvezetői tartottak egy zárt körű találkozót. Amerikai részről Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Victoria Nuland politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes volt jelen. Pekinget Li Hui, Kína eurázsiai megbízottja képviselte. Hogy miről beszéltek? Az ilyen diplomáciai összehajolások természetéből fakadóan ez valószínűleg örök titok marad.
Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a háború vagy béke kérdéskörén túl az egyik témájuk
Oroszország volt. Vagyis beszélhettek Oroszország jövőjéről, Oroszország nélkül. Most itt tartunk…
