Ha a legfrissebb népszámlálás adatait vesszük figyelembe, akkor összességében mondhatjuk-e, hogy a Békés vármegye a honi térségek között az utolsó három hely egyikén áll?
A közgazdászok azt tartják lényegesnek a térségek fejlettség szerint rangsorainak összehasonlításakor, hogy az ott élők életszínvonala, újabb kifejezéssel élve, jólléte hogyan alakul. Önmagában a népesség létszámának változása csak áttéttelesen utal az életszínvonalra. Az szerintem nem gond nemzetgazdasági szempontból, ha egy szakképzett fiatal más térségbe költözik, ha az általa előállított hozzáadott érték ott magasabb, mint a szülőföldjén. Az a lényeg, hogy a helyben maradók jövedelme is emelkedjen, jólléte javuljon. Békés vármegye gazdasági helyzetét több mutatóval jellemezhetjük. Az egy főre jutó GDP-t tekintve 2000-ben még négy vármegye volt mögötte, 2021-ben csak kettő, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg. Ha vásárlóerő-paritáson számoljuk az egy lakosra jutó GDP-t és az EU 14 régi tagállamának átlagához viszonyítunk, akkor Békésé két évtized alatt 30-ról 41 százalékra nőtt, miközben az országé 45-ről 70 százalékra, azaz a vármegye felzárkózása nagyon lassú és éves üteme felét sem éri el az országosnak. Az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó-alap esetében is 2021-ben csak két vármegyét előzött meg, Somogyot és Szabolcsot. Az életszínvonal alakulását hosszabb távon a munkatermelékenység, az egy foglalkoztatott által előállított bruttó hozzáadott érték is jól mutatja: 2000-ben Békés még 8 vármegyét megelőzött, 2021-ben már csak egyet, Nógrádot. A munkanélküliségi ráta 2022-ben országosan 3,7 százalék volt, Békés vármegyében 6,6 százalék, három vármegyében volt csak ennél kedvezőtlenebb. A tények alapján egyértelműen megállapítható: Békés vármegye gazdasága fejlődik ugyan, de lassan és emiatt tartósan lecsúszott az utolsók közé.
Ugorjunk vissza a rendszerváltásig, 1990-ig! Akkor a honi megyék fejlettségi és erősorrendjét tekintve Békés a középmezőny végén volt, de messze nem a legutolsók között. Ebből adódik a kérdés, mi történt az elmúlt 33 évben? A Viharsarok rosszul használta ki a fejlődési lehetőségeket, rosszul élt 2004 után az európai uniós fejlesztési lehetőségekkel, vagy egész egyszerűen más térségek elhúztak Békés mellett?
A térségek fejlődésének elemzésekor figyelembe kell vennünk térségen kívüli, a megyében élők által nem, vagy alig befolyásolható és a térségen belüli, a helyiek által is módosítható tényezőket. Úgy vélem, hogy Békés vármegye határ-menti elhelyezkedése, elérhetősége, településszerkezete komoly hatást gyakorolt kedvezőtlen gazdasági helyzetére. A 44-es gyorsforgalmi út három évtized után épült ki, emiatt a közúti szállítás, közlekedés nehézkes volt. Ugyanígy kedvezőtlen háttérfeltétel, hogy a vármegyeszékhely, Békéscsaba kisvárosnak minősül, lélekszáma 55 ezer. Még a vonzáskörzetével együtt is kicsi a munkaerőpiaca és a potenciális helyi fogyasztók száma. De ennél nagyobb gondnak tartom a belső tényezőket, hogy a vármegye elitje ritkán fogott össze, inkább részérdekek mentén lobbiztak egy-egy projektért, amelyek több esetben egymást is gyengítették. A hagyományosan erős élelmiszeripari vertikumok többsége leépült, a privatizáció során egy-egy érdekcsoport megszerezte és felélte, a mezőgazdasági alapanyagok többségét a térségen kívülre szállítják. Az országon belüli térségek között is erős verseny van, ha a helyi elit nem fog össze, ha nincs közös jövőképük és ehhez igazodó fejlesztési stratégiájuk, akkor szinte biztos a lecsúszás. A helyi ügyeknél el kellene felejteni a pártközpontok szlogenjeit, együtt mérlegelve és összefogva kellene dönteni. Amíg a nagyvárosi térségek, így a 3 milliós fővárosi térség fejlődését a piaci mechanizmusok önmaguktól élénkítik, addig a kisvárosi és falusi térségek fejlődése nem automatikus, csak összehangolt fejlesztési programokkal van esély a sikerre, ha nincs összefogás, akkor törvényszerű a leszakadás.
Sok problémára egyszerre mutat rá, hogy a tavalyi népszámlálás eredménye szerint a megyék között az elmúlt 11 évben legnagyobb mértékben, 13 (!) százalékkal Békés népessége csökkent. Ha hozzátesszük, hogy egy eleve kisebb és folyamatosan csökkenő bázisról érte ezt el, akkor az adat még vészjóslóbb. A rendszerváltás évében a Viharsarok lakossága 420 ezer volt, míg ma 315 ezer. Ez a 105 ezres csökkenés majdnem annyi, mint a három legnagyobb város – Békéscsaba, Gyula és Orosháza – együttes lakossága.
Az agrártérségek népességvesztése mindenhol megfigyelhető, ez a folyamat már korábban is zajlott. Matematikus évfolyamomon Békés vármegyéből heten tanultunk Szegeden a 70-es években, de csak egyedül én tértem vissza a végzést követően. Ami gond, az a népesség gyors területi átrendeződése, amiből a nemzeti vagyonban jelentős veszteség keletkezik. A kiürülő térségekben üresen álló házak, kihasználatlan közművek, középületek találhatók, nem is beszélve az elöregedő népességű térségek társadalmi problémáiról. Miközben például a főváros vonzáskörzetében ki kell építeni az infrastruktúrát, iskolákat, közműveket, utakat, lakásokat. A túl gyors területi átrendeződésből adódó problémákat évtizedekkel ezelőtt felismerték Nyugat-Európában, kezelésére bevezették a regionális politikát, hazai szóhasználatban a területfejlesztési politikát.
Ön már 1999-ben (!) arról beszélt a megyei napilapnak, hogy változások nélkül 2-3 éven belül Békés megye lesz az ország legelmaradottabb része. Ez bekövetkezett, ám úgy tűnik, kevesen hallgattak erre a vészjósló figyelmeztetésre.
A Békés Megyei Hírlap címoldalán megjelenő interjút az iparkamara megbízásából kidolgozott gazdaságfejlesztési koncepció bemutatója után adtam és valóban provokációnak szántam. Már korábban láthatóak voltak a kedvezőtlen folyamatok, a térség fejlődésének problémái tudományos körökben közismertek voltak, 1997-ig én is Békéscsabán éltem, de a helyi elit tagjai nem hittek a területfejlesztési szakértőknek. Az a felfogás élt széles körben, hogy a helyi vezetés feladata csak a lakossági infrastruktúra fejlesztése, esetleg egy-egy ipari park kialakítása, a többit majd az üzleti szféra megoldja, a gazdaság- és vállalkozásfejlesztési programok kidolgozásakor is az önkormányzati intézményekre ment az átcímkézett források jelentős része. Nyilván voltak „saját zsebre történő ügyeskedések” is, de főleg ez az uralkodó szemlélet és az összefogás hiánya vezetett törvényszerűen a térség lecsúszásához. Sajnos a prófécia beteljesült, nem olvasták el vagy nem hittek a jóslatomnak.
Békés megyében élő és dolgozó újságíróként hosszú ideje hallom az itt élőktől, hogy a térségnek rossz az érdekérvényesítő-képessége, gyenge a lobbiereje. Ebből mennyi az igaz?
Valóban úgy tűnik, hogy a térség kevés forrást tud „kilobbizni” és az is egyedi projektekre megy el, amelyek ritkán hatékonyak és sokszor gyengítik egymás hatását. A költségvetési forrásokért politikai kapcsolatokon keresztül folyó lobbizás magyar viszonyok között szükséges, de nem elegendő, hiszen jó néhány olyan elnyert projekt van, amelyik gyengén hasznosul. Ipari parkok állnak félig üresen, több wellnessfürdő veszteséges. Ha nincs elfogadott jövőkép és ahhoz vezető átgondolt stratégia, ha nincs ezt menedzselő szervezet, akkor a lobbizás öncélú és a források felhasználása pazarló. A lobbierő gyengeségénél fontosabbnak tartom a térség stratégiai menedzselésének hiányát, hiszen nemcsak költségvetési forrásokról van szó, hanem az üzleti befektetők és vállalkozók meggyőzéséről is.
A kialakult igen elszomorító helyzetben adódik az az erős feltételezés, vagy bizonyossággal határos kijelentés, hogy a délkeleti országrész évtizedek óta egyre rosszabb helyzetbe sodródik, és akiknek tenniük kellene valamit, azok nem teszik vagy alkalmatlanok rá. Kikre kell gondolni: országgyűlési képviselőkre, polgármesterekre, a kormányhivatal vezetőjére, gazdasági és agrárkamarai vezetőkre, a megyei közgyűlésre?
A kevésbé fejlett térségek sikeres fejlesztéséről szóló nemzetközi tapasztalatok is sokfélék, de abban egyetértés látható, hogy a kisvárosi és falusi térségeket a piaci verseny hátrányosan érinti, ennek kivédésére integrált, alulról szerveződő fejlesztési stratégiákat kellene kidolgozni, mérsékelve a kedvezőtlen hatásokat. Ehhez szükséges a területfejlesztési intézményrendszer, a többszintű területi tervezés, a központi, a térségi és helyi érdekek koordinálása. A vezetők szerepe is alapvető, hiszen egy „csónakban kell evezniük”, de a képviselők személye gyakran változik, az intézmények stabilabbak. Az EU regionális politikájában a sikeres nemzetközi tapasztalatok alapján a térségek intelligens szakosodási stratégiáját javasolják, sőt 2014-től elvárják. Ennek feltételei az elmaradott térségekben kevésbé állnak fenn. Így például a szereplők közötti együttműködési készség, a szakértelem, a bizalom, a megállapodások betartása hiányzik. Nálunk az is gond, hogy a megyei jogú város önkormányzata nem tagja a vármegyei közgyűlésnek, a helyi források és döntési lehetőségek pedig igen korlátozottak.
Országos és megyei szinten beszélhetünk valódi értelemben vett és tudományosan alátámasztott területfejlesztésről?
Úgy vélem, napjainkban nem beszélhetünk megalapozott területfejlesztésről Magyarországon, habár egy éve van már területfejlesztési miniszter is Navracsics Tibor személyében. 2014-ben az országgyűlés elfogadta „A Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról” szóló határozatot, de a gyakorlatban nem az abban foglaltakból indulnak ki a források szétosztásakor, a pályázatok meghirdetésekor. A Modern Városok Programnál is alig vették figyelembe ezt a határozatot. Tudtommal a most folyó akkumulátorgyárak és a kapcsolódó üzemek letelepítésénél sem az ebben foglalt, összehangolt fejlesztési stratégiát valósítják meg. Az átgondolt területfejlesztési politika hiányában egy-egy feldolgozóipari beruházás csak rövid távon hoz fellendülést, amit tartós visszaesés követhet – amire példa Győr Moson-Sopron vármegye, ahol az egy lakosra jutó GDP az EU14-hez viszonyítva 2000-ben 61 százalékon állt, fokozatosan növekedve 2016-ban már 84 százalékot ért el, ekkortól megtorpant a felzárkózás, 2021-ben 74 százalékra csúszott vissza: az EU régi tagállamai sokkal gyorsabban fejlődtek. Hasonló pályát futott be Vas is, amelyik 51 százalékról 62 százalékra jutott 2016-ban, de ettől kezdve fokozatosan visszaesett, 2021-ben 57 százalékra. Bizonyos fejlettségi szint felett a centralizált gazdaság- és vállalkozásfejlesztés már nem hatékony, amit a két feldolgozóipari vármegye helyzete is mutat, egy-egy elkülönülő nagyobb projekt hatása rövid távú, vannak kockázatai és kiszorító hatásai, amelyek átgondolt mérlegelése nélkül a térségek fejlődése lelassul, ún. fejlődési csapdába, zsákutcába jutnak. Nálunk a nagyobb összegű fejlesztési döntések centralizáltak, általában országos érdekcsoportok között dőlnek el, a helyi viszonyokat ritkán mérlegelik, így a kevésbé fejlett térségek leszakadása törvényszerű. A tudományos alapokon álló, az érintett szereplők széles körű koordinációján alapuló területfejlesztés sem csodafegyver, de nagyobb esélyt nyújt a tartós fejlődésre és a társadalmi, környezeti problémák megelőzésére, a kevésbé fejlett térségek felzárkóztatására.
Amikor évről évre sorra veszik az 500 legnagyobb árbevételű hazai céget, akkor Békés többnyire az utolsók között szerepel, három vagy négy céggel, amelyek ennek a listának a vége felé találhatók. Önmagában ez nem lenne végzetes, ha a kis- és középvállalati szektor erősebb lenne, ám erről szó sincs. Hová vezet ez?
A kevésbé fejlett, nagyvállalati központok nélküli térségek számára, így Indiában, Nicaraguában a nemzetközi fejlesztési szervezetek az olasz gyökerű iparági körzeteket (lásd: pármai sonka), másképpen klasztereket ajánlják. Ennek lényege, hogy igen sok hasonló tevékenységet végző kisvállalkozó egymással versengve, de több szempontból összefogva lép ki a piacra, együtt lényegében egy nagyvállalatot imitálnak, de a termékeik, szolgáltatásaik diverzifikáltak. Ezt a helyi hálózatot segíti az önkormányzat, az oktatási intézmények és helyi fejlesztési ügynökségek. Békés megyében felnőve és 43 éves koromig ott élve az a véleményem, hogy kicsi az esély, de nem reménytelen ilyen klasztereket megszervezni bizonyos piaci rések felismerésére és kihasználására. Nincs garancia a sikerre, ez függ a szereplők egyéniségétől, kapcsolataitól, együttműködési készségétől. Békés megyében helyi székhelyű nagyvállalat létrejöttére kicsi az esély, ezért a potenciális versenyelőnyökkel bíró helyi cégekből álló klasztereket kellene ösztönözni és támogatni.
Friss kutatásaira alapozva nemrégiben írt egy tanulmányt a Tér és Társadalom című folyóiratba. Ennek nyomán interjút közölt önnel a Magyar Narancs, s itt lesújtó képet adott az országon belüli területi és fejlettségbeli különbségeket tükröző hazai felsőoktatásról, illetve a felsőoktatás leépüléséről a kevésbé fejlett térségekben. Mindez Békés megyét fokozottan érinti, ám közben a helyi egyetemek évzáróin beszédet mondó kormánypárti parlamenti képviselők győzelmi jelentéseket tesznek. Kinek higgyünk?
Napjainkban hét vármegyében már nincs felsőoktatási intézményi központ, a korábbi intézmények megszűntek vagy beolvadtak más vármegyék intézményeibe. Magyarországon a felsőoktatás az utóbbi években erősen koncentrálódott, a fővárosban és négy egyetemi városban (Debrecen, Győr, Pécs, Szeged) tanult 2021-ben a hallgatók 87 százaléka, miközben 2006-ban ez az arány még csak 69 százalék volt – a többi vidéki térségben drasztikusan lecsökkent a számuk. Korábban Békésben is több helyszínen működött önálló főiskola, így Békéscsabán és Szarvason, ezek a főiskolák 2000-ben Tessedik Sámuel Főiskola néven egyesültek szarvasi központtal, amely 2009-ben a gödöllői Szent István Egyetemhez került, 2018-tól pedig a békéscsabai, gyulai és szarvasi képzési helyek egy része a szegedi Gál Ferenc Egyetemhez tartozik. A legtöbb hallgató a 2004/05-ös tanévben volt Békés megyei képzőhelyeken, 5931 fő, közülük 2344 fő nappali tagozaton. A létszám ettől kezdve fokozatosan csökkent, a 2022/23-as tanévben 903 hallgató tanul Békés megyében, közülük 229 fő nappalis. Közel két évtized alatt a nappalis képzések létszáma a tizedére (!) esett vissza, mivel legalább 3 éves alapképzésekről van szó, ezért az évenkénti 70-80-as létszám nagyon alacsonynak tűnik, amelyik ráadásul eloszlik négy város között, ahol három felsőoktatási intézmény kihelyezett képzései történnek. Békés vármegyei állandó lakhelyű hallgatók is sokan továbbtanulnak, 2000-2013 között évente 6-7 ezer fő, ettől kezdve a létszám fokozatosan csökkent, főleg a demográfiai folyamatok következtében, a 2022/23-as tanévben már csak 4505 fő volt. Más vármegyékből is jönnek néhányan Békésbe tanulni, de az adatokból megbecsülhető, hogy régebben 1-2 ezer fő, a tehetségesebbek tanultak más vármegyékben, jelenleg viszont 3-4 ezer fő. Aki régóta benne van a felsőoktatásban, azt nem éri váratlanul, hogy a kihelyezett képzéseken tanulók létszáma visszaesik, főleg nappalin, hiszen mind az oktatás színvonala, szervezése, a diplomák munkaerőpiaci elismerése sok esetben kérdéses. A Békés vármegyében folyó óvodapedagógus, tanító, ápolás és beteggondozás képzésekről kikerülők talán elegendőek lesznek, de más vármegyékből, főleg a fővárosból az üzleti szféra alig tud szakmailag felkészült fiatalt visszacsábítani. Ezt tartom a térség fejlődését lassító egyik legnagyobb problémának, hiszen amíg a multik könnyen odacsábítanak más városokból felkészült szakembereket, addig a helyi vállalkozásoknak erre kicsi az esélye, a piaci versenyben nagy hátrányt jelent a felkészült, nyelveket tudó, kreatív munkaerő hiánya. A lakónépesség csökkenése is összefügg a helyi felsőoktatás visszaesésével, hiszen főleg fiatalok költöznek el. Ezekre a fiatalokra jelentős pénzeket szánnak a szüleik, amely összegek más térségekbe vándorolnak, és nem helyben kötik el, azaz kivonódnak a térségből. Sokan elmennek, de Békésből már nemcsak a kiemelkedő tehetségűek tanulnak máshol, hanem a fiatalok jelentős része.
A Békés megyei felsőoktatás anomáliai, zökkenői befolyásolták pályafutásának alakulását is.
Az MTA egyik kutatóintézetében dolgoztam, amikor a békéscsabai főiskolán a 90-es évek elején felkértek a pénzügyi szak megszervezésére, amelyet elindulása után 1996-ig főigazgató-helyettesként irányítottam, ezt követően kaptam lehetőséget, hogy Szegeden egyetemi tanszéket alapítsak. Békéscsabán a sikeres indulást követően sok kudarc ért, mert azt hittem, hogy a helyi elit a főiskola mögé áll és támogatja megerősödését. Csalódnom kellett, csak kevesen tartották fontosnak a főiskolát, hiszen az elit gyerekei fővárosi vagy külföldi egyetemekre mentek, a helyi főiskolán a kevésbé tehetős szülők gyerekei, vagy a kevésbé tehetségesek tanultak. Főleg ennek tudom be, hogy a főiskola melletti lobbizás, az oktatók odacsábítása másodlagossá vált a helyi focicsapat támogatása mögött. Mivel a helyi támogatás gyenge volt, ellentétben Győrrel, gyakran változtak a szervezeti keretek. Békéscsabáról a főiskolai összevonások után az új intézmény központja a jóval kisebb Szarvasra került, majd a térségen kívülre, emiatt a helyi közvélemény, a szülők bizalma is megrendült. Törvényszerű volt a leépülés.
Már Romániába járnak át békési magyar pedagógusok tanítani, mert ott is jobb a fizetésVégül nem is azt kérdezem, hogy megfordíthatóak-e a Békés megyét érintő rossz és a leépülést, elmaradást konzerváló folyamatok, hanem azt: egyáltalán lassíthatóak-e, s igen, hogyan? Vagy számot kell vetni azzal – csak félig képletesen –, hogy néhány évtized múlva ez térség egy kerítéssel körbezárt rezervátum lesz?
Most nem provokációnak szánom szakmai véleményemet, mint 24 évvel ezelőtt. Úgy vélem, hogy Békés lassú fejlődése, a népesség további csökkenése elkerülhetetlen. Ha sikerülne a vármegyében egy átgondolt fejlesztési stratégiában konszenzusra is jutni, a jelenlegi centralizált intézményrendszer és az ágazati érdekek kis esélyt adnak a megvalósítására. A decentralizált, többszintű területfejlesztésen túl három alapvető dolgot tartok fontosnak. Az egyik a Békéscsaba-Gyula-Békés városok összehangolt, egymás felé történő fejlesztése, ami már az 1970-es években felvetődött Közép-Békési-Centrum (KBC) néven. Ez a településegyüttes már a befektetők méretgazdaságossági számításainak is megfelelne. A másik a helyi székhelyű felsőoktatás megszervezése, lényegében egy közösségi főiskola, amelyik a helyi munkaerőpiac igényeihez igazodó képzéseket szervezi. Felvéve a kevésbé tehetős szülők gyerekeit, egyúttal menedzselve a digitalizáció és egyéb kihívások miatt egyre fontosabbá váló át- és továbbképzéseket, ne kelljen szabadságot kivéve távoli városokba utazgatni munka melletti levelezős képzésekre. A harmadik a lakosság és a vállalkozók meggyőzése, hogy Békésben is lehet boldogulni, amihez hiteles vezetőrétegen túl széles körben elfogadott reális jövőkép és ehhez vezető cselekvési terv szükséges. Ha ezek a programok a napokban el is indulnának, akkor is legalább egy évtizedbe kerülne, hogy a kedvezőtlen folyamatok lelassuljanak. Nem lesz rezervátum Békésből, de Dél-Olaszországhoz hasonlóan várhatóan konzerválódik a kedvezőtlen helyzet, ami többeknél reménytelenséghez, elköltözéshez és a társadalmi problémák felerősödéséhez vezet.
