Bűnügy-baleset;Klauzál tér;halált okozó testi sértés;

A rendőrséghez augusztus 10-én 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés

Borozni ment áldozata pénzéből a Klauzál téren holtan talált férfi gyilkosa

Vele lévő társát is meggyanúsították, mivel nem segített a brutálisan megvert áldozatnak. 

A 30 éves, ukrán állampolgárságú B. Ferencet gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy csütörtök hajnalban halálra vert egy 49 éves férfit a VII. kerületi Klauzál téren.

Mint írják, a férfi a bűncselekmény éjszakáján pénzt követelt áldozatától, azonban nem kapott, ezért súlyosan bántalmazta, majd elvett tőle ötezer forintot. 

Később kiderült, hogy vele volt egyik haverja is, aki tétlenül végignézte a történteket, majd a későbbiekben együtt borozott társával az így megszerzett pénzből. Ellene segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indítottak büntetőeljárást. az agresszort pedig halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, s egyúttal őrizetbe vették - közölte péntek reggeli tájékoztatásában a rendőrség. 

Belső körökből úgy tudjuk: az elmúlt hetekben legalább tízen távoztak az intézményből, és kétszer ennyien fontolgatták ezt a lépést, azzal indokolva, hogy nem értenek egyet az újonnan kinevezett rektor elképzeléseivel. Az Orbán-kormány szívéhez közeli borászképző a kirívóan alacsony ponthatáraival került felsőoktatási szégyenlistára.