A magyar irodalom oktatásának a kérdéseit vitatták meg a meghívottak nagyszámú érdeklődő előtt a hangulatos gesztenyefák alatt található Rákóczi-pince teraszán, kedd délelőtt. L. Simon László kultúrpolitikus, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi igazgatója nyolc kérdéssel készült, amelyektől aztán gyakran elkanyarodott a beszélgetés. Várható módon Takaró Mihály irodalomtörténész képviselte a kormánypárti szempontokat, míg Fábián László, az ELTE Trefort Gimnázium magyartanára és Varga Betti, a sashegyi Arany János Gimnázium – már csak volt – magyartanára a rendszerszintű problémákra hívta fel a figyelmet.
A vita kezdetén Takaró Mihály, a Nemzeti alaptanterv (NAT) egyik kidolgozója az irodalom identitásképző erejét emelte ki, ami a NAT alapelvei között is szerepel. A magyartanárok szerint az irodalom identitásképző szerepe olyan evidencia, amit nem is érdemes folyton hangsúlyozni.
Ellenben az már több problémát felvet, hogy az alaptanterv megalkotását nem előzte meg széles körű szakmai egyeztetés, így szükségszerűen közmegegyezés sem születhetett róla.
Fábián László szerint a mindenkori politikai eliteknek meg kellene állapodnia egy ötven évre előre lefektetett oktatási koncepcióban, amelyet az esemény moderátora a nagy tempóban változó környezet miatt lehetetlennek tart. Varga Betti a gyerekek túlterheltségét hangsúlyozta, miszerint a multitasking világában már egy novellát sem tudnak elolvasni a következő magyarórára. Szerinte az oktatásban az élményszerűségre kellene koncentrálni, de olvasóvá nevelés nincs stabil műveltségi alapok nélkül. Míg a 90-es években még megvolt az olvasmányokon alapuló közös nyelv, ez a kép ma sokkal töredezettebb, köszönhetően a hazai gyerekirodalom látványos feltámadásának.
Takaró Mihály megvédte a NAT-ot, azzal, hogy először került be a magyar alaptantervbe a tanár szerepének a fontossága az oktatásban, amit a vitában részt vevő pedagógusok derültséggel fogadtak. Hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencei magyarság közös kulturális kódja többször is megtört a huszadik században, ezt igyekeztek helyreállítani a NAT-tal. Izgalmas vita bontakozott ki az anyaországi és a határon túli magyar szerzők szerepéről a mindenkori kánonban, és arról, hogy maguk a kánonok is vitáznak egymással. Fábián László is ellenvetéssel élt: a Kárpát-medencei szerzők a korábbi tantervekben is jelen voltak, így inkább a tanárok megbecsülésére kellene törekedni.
A kötelező tanmenet megírását pedig ahhoz hasonlította, mintha gúzsba kötve kellene táncolniuk. Nem csoda, hogy rekordalacsony a tanári pályára jelentkezők száma az egyetemeken.
A vita ezen pontján L. Simon László ragadta magához a kezdeményezést, és felvetette, hogy mi a célja az olvasás oktatásának a különböző életkorú gyermekeknél. Végül egy háromlépcsős megoldásban állapodott meg Takaró Mihállyal: az identitásképzés és -megerősítés, emberi jellemvonások bemutatása és a stabil irodalmi műveltség megszerzése. Ezeket a célokat egy olyan országban kellene megvalósítani, ahol Zrínyi Miklós Szigeti veszedelemje hetedikes tananyag, pedig sokszor a felnőtt olvasóknak is kihívást jelent. A moderátor igyekezett jó példát hozni az Egri csillagokkal, amely tiszta emberi jellempróbákat mutat meg. A gyereknek sok helyen nem is olvasnak a szülei, jó esetben bekapcsolnak neki egy okoseszközt, s ezzel le van tudva a feladat. Varga Betti szerint épp ez a rossz hír, hiszen az olvasóvá nevelés óvodában és alsó tagozatban történik. A pedagógusok elmondták, hogy a NAT-tól függetlenül a kimeneti vizsgák eredménye határozza meg a gyerekek jövőjét. Ezért is kulcsfontosságú, hogy a központi műveltségi teszt mindenféle társadalmi státuszú gyerekre egyformán vonatkozik, az elitgimnazistától a leszakadó borsodi faluban tanuló gyerekig. Később Fábián László hangsúlyozta, hogy ma a társadalmi mobilitás lehetősége az iskolaválasztással dől el, s a térségek fejlettsége közötti különbséget az egységes tantervnek kellene mérsékelni, de ezt a feladatát nem látja el. Ez a gyakorlat márpedig embertelen.
Szóba került a pedagógusok méltatlan helyzete is.
Abban mindenki egyetértett, hogy a kevés pályakezdőre egyre több pályaelhagyó jut, a bérezés pedig több mint méltánytalan – Takaró Mihály is elismerte a tanárok „gyalázatosan alacsonyan bérezését”.
A moderátor az elszomorító helyzetet részben a demográfiai adatokkal magyarázta. Mintegy feloldásképpen megjegyezte, hogy a jelenlegi európai oktatási koncepció 50 év múlva meg fog szűnni. Ez sovány vigaszt jelent azoknak a szülőknek, akik most küzdenek a gyerekeik beiskoláztatásával és az országos méreteket öltő tanárhiánnyal. A pedagógusok szerint az oktatás holisztikus szemlélete jelentene megoldást a XXI. század kihívásaira. Ezzel Takaró Mihály is egyetértett, és meg is nevezte Németh László írót mint az ötlet eredeti gazdáját. A kortárs irodalmat minden résztvevő az irodalom nagyon fontos, mellőzhetetlen részének nevezte. Ehhez képest izgalmas lenne megkérdezni egy érettségiző évfolyamot a kedvenc kortárs íróikról, költőikről. Lehet tartani tőle, hogy némi dadogáson, esetleg a néhai Kertész Imrén kívül nem kapnánk biztató válaszokat.
A kánonteremtő
Takaró Mihály irodalomtörténész korábban a Nyugatot „kis zsidó lapocskának”, az antiszemitizmusáról ismert Nyírő Józsefet és Tormay Cécile-t zseninek nevezte. Megkérdőjelezte Kertész Imre magyarságát, Spiró Györgynek pedig az emberi mivoltát, és nem gondolja, hogy érdemes Esterházy Péter „kultúraromboló” munkásságával megismertetni a diákokat. 2012-ben az ő javaslatára került a Nemzeti alaptantervbe Nyirő József és Wass Albert. 2019-ben a tanterv módosításának a kidolgozásakor miatta hagyták ott az előkészítéssel megbízott kutatócsoportot a magyar nyelv és irodalom tantárgyon dolgozó szakértők.
