A Szépírók Társasága is tiltakozik Döbrentei és Takaró díja miatt

Meglátásuk szerint mindkettőjük nyilvános munkássága jelentősen hozzájárult a magyarországi antiszemita közbeszéd elterjedéséhez.

Döbrentei Kornél, miután átvette a Kossuth-díjat Sulyok Tamás köztársasági elnöktől az Országház kupolacsarnokában 2025. március 14-én

Az MTI megtagadta, hogy kiadja a Mazsihisz Takaró Mihály és Döbrentei Kornél kitüntetését elítélő közleményét

Az állami hírügynökség a Nemzeti Közleménytár Szabályzatára hivatkozott.

Döbrentei Kornél, miután átvette a Kossuth-díjat Sulyok Tamás köztársasági elnöktől

Tiltakozik Takaró Mihály és Döbrentei Kornél állami kitüntetése ellen a Mazsihisz

„Nem fogadjuk el, hogy a munkásságuk alapján megérdemlik. Nem, nem érdemlik meg. Miképpen a magyar kultúra sem ezt érdemli” – szögezte le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Megszólalt Takaró Mihály, már a NAT atyja is kevesli a tanárok fizetését

Takaró Mihály is elismerte a tanárok „gyalázatosan alacsony bérezését” az 51. Tokaji Írótábor és az Örökség Műhely „Irodalom az oktatásban” című eseményén. Amelyen szóba került az élményszerűség, a kortársak fontossága és az elvárások embertelen gyakorlata is.

L. Simon László, Takaró Mihály, Fábián László és Varga Betti a tantervben kevésbé, a pedagógusbérekkel kapcsolatban viszont egyetértett

Nem szabad belemenni a mocsárharcba

Európa most készül letörölni arcáról a kereszténységet – állítja Takaró Mihály irodalomtörténész, aki meglepően békülékeny hangon beszélt azokról az értelmiségiekről, akiket korábban dehonesztáló jelzőkkel illetett.

Több mint egymilliárd forint uniós pénzt költöttek a kellően nemzetivé tett alaptanterven dolgozó szakértőkre

Csak a bérükre 1,11 milliárd forintot költött a kormány.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b), Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv (Nat) megújításáért felelős miniszteri biztos és Takaró Mihály irodalomtörténész

Nemzeti alap

Még kérésre sem kapták meg a NAT-tervezetet – A kidolgozók között feltüntetett szakértők reagáltak

Szél Bernadett jelezte: újból az OH-hoz fordul a helyzet tisztázása érdekében.

Takaró Mihály: Az iskola feladata nem a gyerekek igényeinek kielégítése

A szélsőjobbos irodalomtörténész nem ért egyet azzal, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson.

Takaró Mihály

Takaró Mihály mellett felesége is dolgozhatott az új Nemzeti Alaptanterven

Középiskolai tanári teendői mellett jutott ideje teljes állásban, havi félmillióért a kerettantervek kidolgozására is.

Takaró Mihály

Magyar Narancs: Takaró Mihály miatt nem hosszabbítottak az alaptanterven dolgozó irodalmi szakértők

A lap szerint nem kívántak együtt dolgozni a szélsőjobboldali irodalomtörténésszel.

Takaró Mihály

Addig nyújtózkodj… Takaró Mihály és a hazafias képzés

Új gazdája van a magyar irodalom és történelem oktatásának. Takaró Mihály készíti hazafias, keresztény-nemzeti alapon az új a Nemzeti alaptanterv idevágó részeit. Nem illik valakit - bárkit – szándéka szerint megítélni. Beszéljenek a megvalósult tények!

Újabb ellenség a láthatáron – Takaró Mihály szerint Esterházy kultúraromboló

Megosztotta pedagógiai hitvallását a közönséggel: csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang