Egy fiatal, tehetséges táncos fekszik a kórházban. Ha felépül, talán a táncot sem tudja folytatni (bár erről az orvosoknak is korai lenne még nyilatkozni), pedig ez az élete. Feltehetően kicsi gyerekkorától erre készült, az emberi teljesítőképesség határáig hajszolva a testét-lelkét, hogy aztán egy rangos balett-együttesben léphessen fel, ami kevés kiválasztottnak adatik meg. Ehhez külföldre költözött, távol a családjától, a hazájától, amely másfél éve háborúban áll a szomszéd Ukrajnával.
Nem tudhatjuk, hogyan érinthette ez őt, vagy a szeretteit, mennyire aggódott értük. Kevés ideje is lehetett ezen gondolkodni, a próbák és az előadások feszes körforgása intenzív igénybevételt jelentenek egy profi táncosnak, és a hat hét nyári szabadság után nehéz lehet visszarázódni is.
Gesztusok szintjén
A Magyar Állami Operaház balettegyüttese, a Magyar Nemzeti Balett, hasonlóan a legtöbb nemzeti társulathoz, hazai és külföldi művészeket is foglalkoztat. Kulturálisan ugyan nincsenek feltétlenül egy hullámhosszon, de
a tánc a közös nyelv, ami összehozza őket; szerelmek szövődnek, házasságok köttetnek más nemzetiségű művészek között is.
Sok az orosz művész a földrajzi közelség miatt, és mert az orosz iskola (a világhírű Vaganova balett-módszer) máig jó beugrónak számít, de vannak japán, amerikai, kubai, grúz, belarusz, kazah és persze ukrán táncosai is. A háború kitörése óta a Magyar Állami Operaház számos gesztussal üzente, a művészetben náluk nincsen front, senkit nem küldtek haza a származása miatt – nem így más csúcsintézmények, ahonnan kizárták az orosz művészeket, Anna Netrebko szopránénekesnő ezért be is perelte a New York-i Metropolitan Operát. Befogadtak Ukrajnából menekült táncművészeket, egyikük főszerepet táncolt A hattyúk tavában, A diótörő tavaly decemberi előadása előtt pedig nyolcan vehették át Novák Katalintól a honosítási okirataikat, köztük két orosz-ukrán házaspár. Az idei 140. évad ráadásul szláv tematikájú – mielőtt tapintatlanságra gondolnánk, a programterv rég elkészült, mert a világsztárokat két-három évvel korábban kell felkérni a szereplésre. Művészeti szempontból is lehet ezt jól keretezni, a nemzetek közti megbékélést, a kulturális értékek mindenek felett állását hangsúlyozva, és lehet majd találkozni lengyel, cseh, szlovák művekkel és művészekkel is.
Levetette magát a Margit hídról a Magyar Állami Operaház egyik balett-táncosaFel akart mondani az Operaházban a balett-táncos, aki leugrott a Margit hídrólA háború kitörése mindenkit sokkolt, de úgy tudjuk, a társulat összetartásából adódóan, a vegyesházasságoknak is köszönhetően, és a művészet iránti elkötelezettségből kifolyólag problémák nélkül tudott az együttes megbirkózni a helyzettel. Az érzelmi megterheléssel, ami lehet akár a háborús helyzet, foglalkozni is kell, hiszen a munkavédelemről szóló törvény 2008 óta előírja, hogy a munkáltató kötelessége a munkavállalóit érintő pszichoszociális kockázatok felmérése és csökkentése. – Ilyen az érzelmi megterhelés, a hosszú távú gyors és megerőltető munkatempó, a munkahelyi erőszak, szexuális zaklatás, terrorizálás, a traumatikus élmények, illetve az egyedül, vagy éjszaka és váltott műszakban dolgozókat érő kockázatok – sorolja Czifra Julianna vezető-, csapat- és szervezetfejlesztő pszichológus és coach, aki két évtizedes szakmai pályafutása alatt multinacionális vállalatok mellett a művészeti szférában is dolgozott.
A szakember szerint ha ezeket a kockázatokat nem kezelik megfelelően, az akár munkahelyi balesethez vezethet. A sajtóban megjelent, hogy szombat este történt is egy sérülés, bár úgy tudjuk, nincs közvetlen összefüggés a társulatnak délelőtt bejelentett rossz hírek és eközött, a sérülések pedig a táncosok életének sajnálatos velejárói.
Megrendült közösség
A pszichológus szerint az öngyilkosság az egyik legtraumatizálóbb emberi élmény a környezet számára. Egy személy magánéleti lépése révén ilyenkor az egész közösség, legyen ez munkahelyi, iskolai vagy családi, mélyen megrendül. Csoporton belüli bűntudat is előjöhet, hogy vajon megtettek-e mindent, hogy ezt megakadályozzák. Nem beszélve az orosz művész két kollégájáról, akik a hídon is vele voltak. Ezt már nem lehet úgy kezelni, hogy ez „magánügy”, hiszen aki leugrott, az tettének terhét a társaira bízta, akiknek traumatizáltsága kihathat a társulat egészére is.
Felmerül a kérdés, miért kellett így megtartani a szombati próbát, amelyen Solymosi Tamás balettigazgató is megjelent, hogy tájékoztatást adjon a történtekről. Noha a művészeknek van lehetőségük pihenőre menni (most is elmehetett, aki ezek után nem tudott próbálni, a művész két legközelebbi barátja is szabadnapot kapott), de talán ezzel a belsővé tett teljesítménykényszer és a hivatástudat miatt sem élnek. Ahogy egy színész eljátssza az előadást akkor is, ha őt épp tragédia érte, mert a show-nak folytatódnia kell. Sok esetben pedig kifejezetten segíthet, hogy a munka eltereli a figyelmet valamilyen krízisről, a megszokott rutin szintén fogódzó, ennek elvesztése ugyancsak fokozhatja a traumatikus élményt. És ott a művészi egó, az öntörvényű működés, ami meggátolhatja őket abban, hogy segítséget kérjenek. S ha kérnének, vajon tud-e az intézmény – a tavaly 14 milliárd forintra szűkített éves költségvetéséből – megfelelő felkészültségű mentálhigiénés szakembereket is biztosítani a masszőrök és gyógytornászok mellett?
Nem múlik magától
– A táncművészeket több pszichoszociális kockázat érinti, hiszen feszített tempóban, nagy fokú stressz alatt dolgoznak, mint bármely más magas szintű művészeti produkciót nyújtó társulat. Sok új darabot kell betanulniuk – persze valakinek épp ez a vonzó, hogy széles repertoárban megmutathatják, kifejezhetik önmagukat –, ez egy rendkívül teljesítményorientált szakma, és nagyon számít, milyen a szervezeti klíma, amiben ezt nyújtaniuk kell. A Vígszínház vagy a Concerto Budapest példája (lásd keretes írásunkat) mutatja, lehet dolgozni pszichés zaklatottság mellett is, de ennek ára van. Profi szakemberek, képesek teljesíteni, csak mentálisan kiégnek, túlterhelődnek, vagy akár lesérülnek – vázolja Czifra Julianna. – Ma már a fizioterápián túl is számos fajta megsegítés létezik, amit a munkáltató köteles biztosítani a szakmával járó átlagos stressz kezelésére is.
A nagy nemzetközi társulatoknál külön stáb foglalkozik a művészek mentális jóllétével, ahogy az élsportolóknál, sztárcsapatoknál is dolgozik a tréner mellett pszichológus vagy coach, hiszen tudják, ez legalább olyan fontos, mint egy erőnléti edzés.
De házon belül náluk sem feltétlen akad krízisintervencióra képzett vagy poszttraumás stressz kezelésében jártas szakértő, akire most az Operában szükség lenne. Minősített esetről beszélünk, társas traumáról, amire külön szakmai protokollok érvényesek. Kulcsfontosságú a gyors beavatkozás, hiszen ha ez a pszichés feszültség benne marad a közösségben, az további stresszformákban is kijöhet, nem múlik el feldolgozottság nélkül. Iskolai példát említve, ha egy diák öngyilkosságot követ el, az traumatizálja az osztálytársakat is. Mondhatja az iskola a nyilvánosságnak, hogy ez magánügy, és hivatkozhat a diák személyiségi jogaira, de ezt nem lehet nem csoportszinten kezelni.
Tolmács nélkül
Megtudtuk, hogy azóta – munkaidőn kívül – szerveztek egy sürgősségi krízisfeldolgozó ülést egy klinikai szakpszichológussal, tehát az Opera vezetőségében van ilyen irányú szándék és figyelem, bár a szakember a szakmai protokoll javaslata szerint csak magyarul beszélt, és egy kétnyelvű irodai dolgozó tolmácsolt azoknak, akiknek erre szükségük volt. A száztíz fős balett-társulatból páran vettek részt a fakultatív programon, köztük a balettigazgató és a vezető balettmester, de erre nem is lehet a társulatot kötelezni, ám igény szerint folytatásra is van lehetőség, mert ahogy a foglalkozáson is elhangzott, mindenki másképp, más ütemben dolgozza fel a történteket. Közben a magyar pszichológusok Facebook-csoportjába bekerült egy felhívás, hogy oroszul beszélő szakembert keresnek szuicid problémával küzdő fiatalnak, tehát azzal is tisztában vannak, amit a szakértők nekünk hangsúlyoztak, hogy ilyenkor az a szerencsés, ha valaki az anyanyelvén beszélhet az érzéseiről, lelki folyamatairól.
Az is kérdés, vajon mennyire érzékelte a vezetés, mennyire volt felkészülve arra, hogy egy társulati tagjuk súlyos magánéleti válságot él meg. Egy válás vagy egy szakítás is kihat a munkahelyi teljesítményre, nem lehet csak úgy letenni a bejáratnál. Sok minden kiderül az öltözőben, de persze sokat el is titkolnak a művészek. A balettigazgató az elmúlt tíz évben mindig hangsúlyozta, hogy az ajtaja nyitva áll a művészek számára, hozzá fordult az orosz művész is, majd a balettigazgató a beszélgetést követően többeket is megkért, hogy figyeljenek oda a nehézségekkel küzdő kollégájukra, ennek volt az eredménye a margitszigeti közös séta is. Ez idáig valóban magánügy, és hogy ez a megrázó eset megtörtént, nem a munkáltató felelőssége. Ám az igen, hogyan kezelik, mit tanulnak ebből, és a társulatot hogyan tudják felkészíteni a jövőbeli krízishelyzetekre – mint ahogy a zebrát is általában azután festik fel, hogy történt azon a helyen egy baleset, így csökken az újbóli előfordulás esélye.
Sokszoros érintettség
Juhász Kata táncos-koreográfus háziorvosi praxist visz a II. kerületben. Elsősorban szabadúszó előadóművészekkel dolgozik, ő is társulatvezető. 1997-ben az orvosi egyetemen szakdolgozatát a táncosokat érintő mentális problémákról írta. Ez még a kilencvenes évek végén volt, szerinte azóta sok szempontból javult a helyzet. – A mentális betegségek gyermekkorban kezdődnek. Az affektív zavarok és a művészet kölcsönhatását már sokan kimutatták, az alkotómunka ösztönösen és önterápiaként is működik, oda-vissza hat. Ezért is hatékonyak lelki eredetű problémáknál a különféle művészetterápiák – magyarázza Kata. – A Magyar Táncművészeti Főiskolán az anorexia előfordulását vizsgáltam a fiatal táncművészek között. Több osztályban, úgy 45-50 fővel vettem fel depresszió-kérdőíveket, a magasabb pontszámot elérőkkel külön interjúztam is. Akkoriban hivatalosan a lakosság pár százalékát érintette a depresszió, persze a szocializmusban ez nem igazán volt feltárva, én pedig 30 százalék körül mértem. Az anorexia gyakorisága is háromszorosa volt a populációs átlagnak. Sztereotípia, de van valóságalapja, hogy a művészek érzékenyek, ezért is lenne szükségük sokkal komolyabb szociális és mentális védőhálóra. Kisgyerekkorukban bekerülnek egy hierarchikus rendszerbe, ami mindent felülír, és az őket nevelő mesterek is küzdhetnek mentális betegségekkel, ez kihat rájuk is. Most jobbnak tűnik a helyzet, de ha nem lennék háziorvos, én se tudnám, hová kell fordulni mentálhigiénés problémával. Pszichológusi ellátás tb-finanszírozottan alig elérhető, vagy csak hosszú várólistával. Beutalhatom pszichiátriai szakrendelésre, de ott nem pszichológusok dolgoznak. Már az is partizánmunka, hogy ha háziorvosként kiderítek egy betegséget, például ha a laborból – amire szintén többhetes már a várólista – visszajön egy leukémiagyanús rossz vérkép, akkor elkezdem hívni a kollégákat, kórházakat, hogy minél hamarabb bekerüljön a betegem, és megkezdhessék a kezelését.
Se felelős, se feldolgozás
A táncos-koreográfus 2001-ben Csehországban turnézott az akkor már Európa-szerte ünnepelt Frenák Pál Társulattal. A legendás, műfajújító Tricks & Tracks című előadás próbáján történt egy olyan baleset, amitől tolószékbe is kerülhetett volna. Egy hibás kötél elszakadt, és mikor nyolc méter magasban a lábánál felfüggesztve lógott, fejjel lefelé lezuhant a színpadra, eltört a gerince, és belső sérülései keletkeztek. Ezek csak napokkal később derültek ki, szintén annak köszönhetően, hogy volt orvosi képzettsége, és érezte, hogy komolyabb baja van, mint amit a vizsgálatok kimutattak, ezért kért még egy hasi ultrahangot. Megműtötték, utána napokig mélyaltatásban tartották. A turnét közben lemondták, nem is lehetett volna őt rögtön helyettesíteni, hiszen egy hatfős társulatban mindenki szólista. Mikor elkezdték próbálni a szerepét egy másik táncossal, lelkileg is megviselte, hogy átveszik a helyét. A másik táncos végül nem állt be, mert Kata féléves rehabilitáció után visszatért a szerepébe, táncolt még öt évet ugyanebben a darabban.
– Mikor ott feküdtem véresen a színpadon, a többiek lefagytak. Mindenki csak velem volt elfoglalva, azt is csak később, már a hazaérkezés után vették észre, hogy eltört Zambrzycki Ádám lába, amire rázuhantam. Akik látták a balesetemet, a társulat táncosai mellett a technikusok, színházi emberek, őket is biztos traumatizálta az esés. Utána a társulattal nem volt erről diskurzus, szóba sem került a feldolgozás, mentális segítség. Egy független társulatnál nincs is erre pénz, se háttér. Senki sem firtatta a felelősséget, nem próbálták magyarázni a történteket. A legborzasztóbb megjegyzés volt, amit kaptam, hogy ez valamiféle karmikus büntetés lehetett...
Amikor a balesete történt, Katának egyszerű utasbiztosítása volt, amit magának kötött, hiszen a független társulatoknál nincs személyzetis, aki tudná, mi mindenre kellene figyelni. Van egy turnévezető, aki egyszerre négy-öt fő feladatát látja el. Az Operaháznak a legnagyobb a költségvetési támogatása, ők fel tudnak kérni akár külsős pszichológus szakembereket is, de egy független társulat soha, és ez már a működési pályázatok idei kinullázása előtt így volt. Sok szabadúszó művésznek „fekete a tajkártyája”, a háziorvos szerint a kata eltörlése óta még sokkal többen lehetnek, akiknek nincs egészségbiztosításuk, nem lesz nyugdíjuk, a táncosok mellett rengeteg zenész, színész is ebben van. Kell egyfajta megszállottság ahhoz is, hogy mindennap úgy menjenek be a próbaterembe vagy fel a színpadra, hogy nem gondolnak bele, mihez kezdenek, ha ma eltörik a lábuk.
Cikkünkkel kapcsolatban megkerestük a Magyar Állami Operaházat, akik készséggel együttműködtek velünk, és lapzártánk után az alábbi közleményt juttaták el lapunkhoz:
Közlemény
A Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett is mély megrendüléssel értesült a múlt heti történésekről. Színházunk és a balettegyüttes vezetése klinikai szakpszichológus bevonásával mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse művészei számára az események feldolgozását. Mindezt ugyanakkor hátráltatja a bulvársajtóban az eset kapcsán megjelent, valótlan találgatásokon alapuló cikkek sokasága.
Az elmúlt hétvégén a bulvársajtóban számos pontatlan értesülés látott napvilágot a Magyar Állami Operaház balettművészével múlt pénteken történtekkel kapcsolatban. Ennek okairól és művészünk jelenlegi állapotáról felhatalmazás hiányában és tekintettel kollégánk személyiségi jogaira, az OPERA nem ad tájékoztatást, annyit azonban elárulhat, hogy az okokkal kapcsolatban megjelent feltételezések nem fedik a valóságot.
A péntek délután történtek után Solymosi Tamás balettigazgató azonnal a helyszínre sietett, és kollégáival tartotta a lelket a balettművész jelenlévő társaiban, a kórházban több alkalommal is tájékozódott a művész állapota felől, a balettiroda pedig tartja a kapcsolatot a művész családjával. A balettigazgató a szombati próbanap megkezdése előtt első kézből szerzett tapasztalatai alapján tájékoztatta az együttest a történtekről.
Az esemény hírét mindenki másképp dolgozza fel. A szombati próbanapról, aki felmentését kérte, minden következmény nélkül távozhatott. Volt, aki számára épp az nyújtott fogódzót, ha belefeledkezhetett a napi munka rutinjába. Kollégánk azon társai, akik előző nap elkísérték, szombaton szabadnaposak voltak, az ezt követő vasárnap és hétfő pedig hagyományosan pihenőnapjai a társulatnak. A sajtóban is megjelent, hogy egy vezető balettművészünk még a szombati nap folyamán – az esti órákban – lesérült. A sérülések sajnálatos módon a balettlét velejárói, a körülmények ismeretében azonban bizton állítható, hogy a délelőtti bejelentéssel az esti baleset nem állt összefüggésben.
A Magyar Állami Operaház továbbra is arra kéri a sajtó tisztelt munkatársait, hogy tartsák tiszteletben kollégánk magánéletét.
Teher alatt törik a virtus
A Népszava júniusban írta meg, hogy a Concerto Budapest egy muzsikusa, Molnár Piroska sorozatos verbális abúzus miatt felmondott a zenekarnál. A csellista a most a Zeneakadémia rektori székére pályázó Keller András karmester, zenekarvezető teremtette mérgező légkört nem bírta tovább. Mivel Keller megszüntette a szakszervezetet, a csellista először az Egyenlő Bánásmód Hatóságot kereste fel, ott azt tanácsolták, forduljon a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz. A zenekar és a minisztérium is lefolytatta az ígért vizsgálatot, úgy találták, munkáltatói intézkedés az ügyben nem szükséges. Molnár Piroska a vizsgálatok eredményével elégedetlen, szerinte a minisztérium nem független bizottságot hívott össze, ugyanakkor további lépéseket nem tervez. Azóta nem tudott zenekarban elhelyezkedni.
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.