Ukrajna;dróncsapás;Kurszk;orosz megszállás;

- Öt ember megsebesült egy dróncsapás után a kurszki vasútállomáson

Két másikról is tudni, amelyek azonban nem érték el céljukat. 

Orosz közlése szerint egy ukrán drón csapódott be egy pályaudvar épületében vasárnap, Kurszk városában - írja a BBC.

Öt ember megsebesült az incidens során. A brit közszolgálati média munkatársai több olyan felvételt is láttak, amelyen betört ablakok és lángoló tűz látható az ukrán határtól százötven kilométerre található vasútállomás épületében. „Az ukrán nacionalisták szó szerint csapást mértek közös történelmünkre” - kommentálta a történteket a moszkvai külügyi tárca szóvivője, Marija Zaharova. 

A kurszki vasútállomás megrongálódott tetőszerkezete.

Egy másik drón pedig a rosztovi területen landolt - utóbbi szintén határos Ukrajnával. Emellett a légvédelem megállított egy olyan drónt is, amely Moszkva felé tartott. A védelmi minisztérium közlése szerint helyi idő szerint hajnali négy óra körül „meghiúsult a kijevi rezsim kísérlete, hogy drónnal terrortámadást hajtson végre a moszkvai infrastruktúra ellen”. A jármű egy lakatlan területen zuhant le, nem sérült meg senki sem, és anyagi kár sem keletkezett. Ideiglenesen korlátozni kellett a Domogyedovo és Vnukovo nemzetközi repülőterekre irányuló járatokat.

Az elmúlt hónapokban, hetekben egyre gyakrabban érkeznek hírek arról, hogy Oroszország területén drónokkal hajtanak végre csapásokat. Noha Ukrajna konkrétan nem vállalja fel egyik támadást sem, azonban Volodimir Zelenszkij nemrégiben arról beszélt, „elkerülhetetlen, természetes és abszolút tisztességes”, hogy az orosz területeket is elérje a háború. 

Egymásnak adják a kilincset a különféle vezetők a Karmelita kolostorban.